Honlapunk fejlesztését támogatta:
Alapítvány a Közjóért
2025. március 14.
Ezen a napon történt:
-
Magyar Cserkész Szövetség ünnepsége
1991. március 14.
Antall József politikája a jogállam szemszögéből
Gulyás Gergely írása
Majdnem másfél évtized telt el Antall József halála óta, mégis személyisége és kormányzásának folyamatosan változó értékelése máig része a politikai közbeszédnek. Neve összeforrt a rendszerváltozással. Azzal a rendszerváltozással, mely hazánk számára visszahozta a rég elvett és már szinte el is felejtett függetlenséget, és amely nem vitásan a diktatúrából a demokráciába, a népköztársaságból a köztársaságba, az egypártrendszerből a többpártrendszerbe és a kommunista államból a jogállamba való átmenetet biztosította. Anyolcvanas évek végén bekövetkezett változások mérete és gyorsasága az ismeretlenség homályából emelte ki mindazokat, akik a jog útján végbemenő alkotmányos rendszerváltozást tudásuk és képességeik folytán elősegíthették. Antall József még ennél is többre vállalkozott. Arendszerváltozás utáni első legitim Országgyűlés által választott miniszterelnökként megmutatta, hogy a kerekasztal-tárgyalások kompromisszuma által meghatározott alkotmányos rendszer - kis kiegészítésekkel - a gyakorlatban is alkalmas az ország jogállami normák szerinti kormányzására. Amint tette azt a nyugatnémet Alaptörvényt megalkotó Alkotmányozó Tanács elnökéből a Német Szövetségi Köztársaság első kancellárjává választott Konrad Adenauer, vagy a francia V. Köztársaság Alkotmányát nem csupán kidolgozó, hanem elsőként az államfői tisztséget is betöltő De Gaulle tábornok, úgy vállalkozott Antall József is a részben általa megformált jogállam biztosította keretek között az ország irányítására.
„A feladat súlya, mely reám hárul, óriási"- mondta még kijelölt miniszterelnökként. Aműködésképtelen tervgazdaság, a megszűnő piacok és a kezelhetetlennek tűnő államadóság folytán a gazdasági csőd szélén álló ország az egyik, és a Kádár-korszakban szocializálódott, a demokráciától az ott tapasztalt jólétet türelmetlenül váró társadalom a másik oldalon. Közöttük közvetítőként a jobboldallal és annak vezetőjével szemben kezdettől fogva ellenséges média. Akor emberfeletti feladat elé állította a kormányfőt, és tovább növelte terhét, hogy tudatában volt annak.
Az elért eredmények mégis őt igazolják. Apiacgazdaságra való nem zökkenőmentes, de összességében sikeres átállás, az orosz csapatok távozásával hazánk korlátlan szuverenitásának visszaszerzése, a Varsói Szerződés megszüntetése, Magyarország nyugati integrációjának visszafordíthatatlan elindítása és a gazdasági nehézségek közepette is világos elveken nyugvó társadalompolitika Antall József múlhatatlan érdeme. Jelen dolgozat szerzője mégis a jogállamhoz és az alkotmányos alapelvekhez való feltétlen ragaszkodást tartja a néhai miniszterelnök életművéből leginkább kiemelésre méltónak. Antall József noha nem volt jogász, mégis rendkívüli alkotmányjogi ismeretekkel rendelkezett. Nem csupán a magyar, de a jelentősebb európai országok, valamint az Egyesült Államok közjogi berendezkedését és politikatörténetét is alaposan ismerte. Ehhez társult történészi tudása. Ajogrend és a magyar közjogi hagyományok iránti mély tisztelet politikai munkásságának legfőbb iránytűje volt.
Az Ellenzéki Kerekasztalon belül, valamint az állampárttal folytatott „háromoldalú" tárgyalások során Antall József ismerte fel legvilágosabban a tárgyalási jogalap tisztázásának szükségességét. Annak megválaszolása, hogy milyen felhatalmazás alapján egyezkedik az Ellenzéki Kerekasztal a hatalommal, alapelvi szinten meghatározta az egységesen fellépő ellenzéki szervezetek céljait és törekvéseit. Alegitimáció hiánya mindkét oldalon világos volt. Míg a hatalmat képviselő MSZMP mögött nem állt, úgy az Ellenzéki Kerekasztalt alkotó szervezetek mögött nem is állhatott az általános, egyenlő és titkos választójogon alapuló szabad választásokon elnyert felhatalmazás, hiszen a választásokhoz való eljutás és az ahhoz szükséges jogszabályi környezet megteremtése nem előzménye, hanem célja volt a demokratikus átmenetet biztosítani hivatott tárgyalásoknak. Antall József koncepciója világossá tette; az adott helyzetben a tárgyalások elvi alapja kizárólag a kommunizmus által erőszakkal megszakított magyar demokratikus közjogi hagyományok folytatása lehet. Ehagyományok pedig az elmúlt évszázadok során oly sok idegen uralmat átélt Magyarország esetében a miniszteri felelősséget megalapozó 1848. évi III. törvénycikk, illetve a második világháború utáni rövid demokratikus időszakot meghatározó 1946. évi I. törvény, mely a köztársasági államformát honosította meg hazánkban. Anéhai miniszterelnök kiemelkedő érdeme, hogy négy évtizednyi ellenzéki jogfosztottság után is tisztában volt azzal, hogy az illegitim hatalommal való szembenállás önmagában nem teremt legitimációt. Az ellenzéket éppen az különbözteti meg a szocialista állampárttól, hogy fellépése mögött demokratikus alapon nyugvó felhatalmazásnak kell állnia.
Antall József fáradhatatlan kompromisszumkeresése az Ellenzéki Kerekasztal második, már éles politikai ellentétekkel terhelt időszakában döntően hozzájárult az ellenzék egységének a békés átmenetet biztosító megállapodás aláírásának pillanatáig való fenntartásában. Ezek az egyezségek azonban soha nem lépték át azokat a szilárd elvi kereteket, amelyeket Antall a felhatalmazás korlátozottságával kapcsolatosan már a tárgyalások elején rögzített. Jól mutatja ezt a néhai miniszterelnök álláspontja a legtöbbet vitatott - végül a négyigenes népszavazás által megakadályozott -, az országgyűlési képviselő-választásokat megelőző közvetlen köztársaságielnök-választás kérdésében: „a köztársasági elnök, aki megválasztásra kerül a népfelség elve alapján, ebben az esetben azért kerülhet megválasztásra, mert a képviseleti rendszer teljes legitimitással még nem érvényesül."
Nyilvánvaló, hogy Antall József figyelme nem terjedhetett ki a tárgyalások minden területére, összességében azonban már az átalakulás kezdetén teljes és részletekbe menő elképzelése volt egy általa kívánatosnak tartott demokratikus jogállamról. Talán még maga sem gondolta, hogy amit eltervezett, tevékeny hozzájárulásával és hihetetlennek gondolt gyorsasággal megvalósul. Az Ellenzéki Kerekasztal megalakulásától számított másfél év alatt hazánkban legitim Országgyűlés, a törvényhozásnak felelős kormány, a nemzet egységét megtestesíteni hivatott köztársasági elnöki tisztség, jogilag deklaráltan független igazságszolgáltatás, a tanácsok helyén önkormányzati rendszer és az Alkotmány őreként széles hatáskörrel rendelkező Alkotmánybíróság jött létre.
A választási győzelem azonban a gyakorlati kormányzás lehetőségét nem teremtette meg. Aszinte valamennyi, így a költségvetési törvényre is kiterjedő kétharmados szabályozás az abszolút többséggel rendelkező jobboldali pártok számára a megállapodás, vagy a SZDSZ-t is magában foglaló nagykoalíció elkerülhetetlenségét jelentette. Afolyamatos egyeztetési kényszer és az egyszeri megállapodás közül észszerű volt az utóbbit választani. Amegegyezésnek azonban ára volt: a köztársasági elnöki tisztség átengedése. Az Alkotmány keretei között gondolkodó Antall József nem sejthette, hogy ez az ár a véltnél magasabb is lehet, ha a köztársasági elnökre ugyanez nem jellemző. Amegállapodás nem csupán a kétharmados törvények körének ésszerű szűkítését, hanem a német Alaptörvényből átvett konstruktív bizalmatlansági indítvány bevezetését is jelentette. Akonstruktív bizalmatlansági indítvány, mely a miniszterelnökkel és személyén keresztül a kormánnyal szembeni bizalmatlanság kinyilvánítását csak új miniszterelnök-jelölt megnevezésével és egyidejű, egy szavazással történő megválasztásával teszi lehetővé a törvényhozásnak, jelentős mértékben járult hozzá az átmenet időszakában kulcsfontosságú kormányzati stabilitás biztosításához.
Az új rendszerben a legnehezebb és legnépszerűtlenebb szerep a miniszterelnökre hárult. Amagyar nép, melytől évtizedekig megvonták a szabadságot, sokkal inkább várta a rendszerváltozástól a nyugaton megtapasztalt jólétet, mint olyan, a többség számára értékelhetetlen kategóriákat, mint a demokrácia, a jogállam vagy a szuverenitás. Apolitikától egyre inkább elforduló tömegek nem látták a rendszerváltozás azóta is szenvedett paradoxonát; a diktatúra árát a demokráciában újra meg kell fizetni. Az elégedetlenség egyetlen, a kormányzás megbénításával fenyegető megnyilvánulása a taxisblokád volt. Érdemes felidézni, hogy a műtétje után az altatásból éppen felébredő Antall József e súlyos, beláthatatlan következményekkel fenyegető, törvénytelen akció idején is saját magára nézve elsődlegesnek tartja a jogszabályok betűjének és szellemének maradéktalan betartását. „El kellett döntenem, részt vehetek-e közvetlenül a műtét után, szinte a feleszmélés pillanatától valamiben, ami az egész ország sorsára kihathat. Alkotmányjogi érzékem azt diktálta: nem. Ebben a helyzetben csak tanácsadója lehetek saját kormányomnak. Ezt meg is tettem. Akormánynak kellett a felelősséget vállalnia, az engem helyettesítő belügyminiszternek mindkét funkcióját gyakorolnia kellett." Aminiszterelnökben a taxisblokád idején és később sem merült fel, hogy a köztársasági elnök, vagy az ellenzéki MSZP és SZDSZ - a konkrét esetben nyíltan - alkotmánysértő magatartása bármilyen felhatalmazást jelentene számára hatáskörének túllépésére.
Antall József más alkalmakkor is bizonyította, hogy pontosan tisztában van a magyar Alkotmányban rögzített miniszterelnöki jogkörrel. Arádió és televízió vezetőinek kinevezésekor a köztársasági elnök magatartása, a kinevezések aláírásának megtagadása miatt többször kényszerült arra, hogy az Alkotmánybírósághoz forduljon, kérve az alaptörvény egyes rendelkezéseinek értelmezését. Az Alkotmánybíróság valamennyi esetben egyértelműen a miniszterelnöknek adott igazat. Antall pontosan látta, hogy ezeknek a vitáknak a konkrét eseteken messze túlmutató, az alkotmányos joggyakorlatot meghatározó jelentősége van, ezért a kérdést általánosságban, az Alkotmánnyal és az alkotmánybírósági határozatokkal összhangban, a magyar közjogi berendezkedés szemszögéből vizsgálta. „Meggyőződésem az, hogy a mai magyar Alkotmányban megfogalmazott köztársasági elnöki jogkör rendkívül alkalmas arra, hogy pártok felett álló, a napi politikai harcokban részt nem vevő, a nemzet egyetemességét kifejező államfő legyen. Aköztársasági elnök azonban nem politizálhat a kormány helyett, a felelősség mindenben a kormányé." Aminiszterelnök az államfővel folytatott, méltatlan viták közepette is igyekezett a köztársasági elnöki tisztség rangját védelmezni - még annak betöltőjével szemben is. Ahogy a köztársasági elnöknek írt levelében megjegyezte: „annyiban vagyok »tekintélyelvű«, hogy a magyar államfő közjogi méltóságát rendkívül fontosnak tartom."
Antall József miniszterelnökként soha nem feledkezett meg arról, hogy Magyarországon parlamentáris demokrácia jött létre, melynek alapja az általa vezetett végrehajtó hatalom törvényhozás előtti felelőssége. Úgy gondolta, hogy az alkotmányos berendezkedés négy évtizednyi látszatországgyűlés után nem szűkíthető csak a parlamentáris szabályok betartására. Az új szokásjog kialakítása szükségessé tette, hogy a választópolgárok tisztában legyenek azzal, hogy az ő életüket közvetlenül befolyásoló legfontosabb döntések demokratikus vitát követően az Országgyűlésben születnek meg. Akormány parlamenti felelőssége pedig érdemi ellenzéki jogosítvány az ellenőrzésre, melynek érvényesülését - az ellenzék milyenségétől függetlenül - a kormánytöbbség biztosítani és nem gátolni hivatott. Ennek megfelelően miniszterelnökként a parlament ülésein minden lényeges kérdés megtárgyalásakor részt vett, a kérdésekre, interpellációkra legtöbbször személyesen válaszolt. Antall József kormányfői időszakában a politikai nyilvánosság legfontosabb fóruma a Magyar Köztársaság Országgyűlése volt.
A néhai miniszterelnök politikai tevékenysége azt üzeni a mának, hogy a köz szolgálatának feltétlenül szükséges, de egyáltalán nem elégséges feltétele a jogszabályok betartása. Alegfőbb közjogi méltóságok tevékenységének vezérfonala csak belső indíttatású, szilárd erkölcsi alapokon és elvi meggyőződésen nyugvó lehet. Azt a fajta, az ország sorsa iránti elhivatottságot, mellyel a kormányfő miniszterelnöki esküjéhez és példás fegyelemmel viselt betegségéhez viszonyult, jól példázza kezelőorvosához írott magánlevele: „Tiltakoztatok az ellen, hogy nem vállalom a jobb esélyt adó, de a munkám folytatását korlátozó, majd lehetetlenné tevő kezelést. Meg akartatok mindent tenni az ember gyógyítása érdekében, de nekem a miniszterelnöki teendők ellátása a feladatom, erre esküdtem fel, mint egy katona. Ezelé nem helyezhetem a magam személyes érdekét. Ha nem lesz más esélyem, akkor talán a halálom is szolgálatot tehet."
Antall József tudta, hogy nemcsak a diktatúra, de a demokrácia is veszélyeztetheti a jogállamot, ha az adott ország politikai kultúrájának részeként nem alakulnak ki olyan közös értékek, amelyeket a közéletben részt vevő pártok mindegyike elfogad és éppúgy tiszteletben tart ellenzékben, mint kormányon. Miután a kormánynak és a kormánytöbbségnek adottak az eszközei a jogszabályok döntő többségének módosítására, ezért a jogállamnak önmagában nem elegendő garanciája az Alkotmány vagy az Alkotmánybíróság. Ajogállam biztosítékát a felelősség vállalása, a közhatalom gyakorlói esetében nem csupán a jogszabályok betűjének, hanem szellemének betartása, a hagyományok őrzése, összességében a politikai kultúra léte, tiszteletben tartása és erősítése jelenti. Az állandó, éles, időnként akár személyeskedésbe torkolló viták nélkül demokrácia aligha képzelhető el. Apolitikai kultúra nem áll szemben e vitákkal, csak kereteket szab nekik. Ha a demokráciában a cél bármilyen eszközt szentesít, annak a jogállam látja kárát, mert a parlamentarizmusnak elsősorban nem célja, hanem döntéshozatali eszköze a jogállam. Antall József számára a demokratikus jogállam a gyakorlatban is korlátozhatatlan, abszolút érték volt. Negyven év diktatúráját követő első legitim miniszterelnökként mindent megtett a jogállami gyakorlatnak megfelelő politikai kultúra és szokásjog kialakításáért.
Antall József születésének 75. évfordulóján hazánk közéleti viszonyai elkeserítők. Már fél évtizede kormányozzák olyan politikai erők az országot, akiket a köz iránti elhivatottság helyett önérdek, a jogállami normák tiszteletben tartása helyett céljaik bármilyen módon való elérése jellemez. Avéleménynyilvánítás szabadságának mércéje nem az Alkotmány, hanem a kormányzati akarat. Anéhai miniszterelnök által megteremtett, azóta minden kormány által visszanyesett politikai kultúrát mára gyakorlatilag felszámolták. Ahatalom ma nem az igazságosság érvényre juttatásának eszköze, hanem a hazugság jutalma, egyszersmind végcél, nem pedig eszköz birtokosai kezében. Ajogállásuk szerint független intézményekben a kinevezés, illetve a megválasztás feltétele nem a szakmai hozzáértés, hanem a lojalitáson is messze túllépő szervilizmus. Aválasztás egyszerű ígéretverseny. Atársadalom pedig - mely mindezt tűrni kénytelen - egyre inkább igazodik az új világhoz, ahol a tisztességet a siker, a tudást a pénz, az elvhűséget az elvtelenség, a munkát a számítás, mint új értékek; az előrejutás és a megbecsültség zálogai váltják fel. Végül pedig a cinizmus, mely olyanokat is a miniszterelnök sírjához sodor, akiknek minden cselekedetük szemben áll Antall József értékvilágával.
A néhai miniszterelnök politikai hagyatékához való viszonyulást elsősorban a tettek, nem pedig a nyilvános főhajtások fémjelzik. Ehagyatéknak kitörölhetetlen része a demokratikus jogrend kialakításáért és példaértékű működtetéséért végzett szolgálat. Amodell adott, bármilyen távol álljon is attól a mai magyar közélet valósága. Hogy az elmúlt évek gyakorlata még azt is lerombolta, ami mintaszerű volt, nem lehet az alkotó felelőssége. Neki csak köszönettel tartozunk azért, hogy nem kell új mintát találnunk. Elég csupán visszatérni ahhoz, amit egy magyar államférfi a 20. század utolsó évtizedének kezdetén felülmúlhatatlan személyes áldozatvállalással a magyar nemzet javát szolgálva megteremtett.
(Megjelent a Magyar Szemle Új folyam XVI. évfolyam 11-12. számában, 2007. decemberében)
