Antall József élete
Honlapunk fejlesztését támogatta:
Alapítvány a Közjóért
Antall József élete
Antall József 1932. április 8.-án született Budapesten.
Gyermekkorát az édesapja nevelése határozta meg. Id. Antall József közéleti emberként egészen fiatal korától kezdve oktatta fiát a politikai intézmények működésére és az általa helyesnek ítélt politikai eszmerendszerre. Ennek meghatározó elemei a képviseleti demokrácia iránti elkötelezettség, a nemzeti érzelem, a keresztény erkölcs és társadalomszemlélet voltak.
Az ifjú Antall az elemi után a budapesti Piarista Gimnáziumba került. Saját elmondása szerint ez volt a legmeghatározóbb tanulmányai sorában, szinte a családi neveléssel volt egyenló hatású. Ennek oka a gimnázium színvonalas oktatásán túl, a belső összetartás és a határozott világnézeti képzés volt. Az Alma Mater iránti elkötelezettséget jelzi, hogy a rendszerváltozás után Antall József kezdeményezi a Piarista Diákszövetség létrehozását.
Az iskola szellemiségét a keresztény erkölcsiségen túl meghatározta a nemzeti konzervativizmus, a tolerancia és a szociális érzékenység. A leendő miniszterelnök sorsfordító időkben, 1942 és 1950 között járt ide, olyan korban, amikor a nyilas és a kommunista diktatúrák alatt az ott elfogadott elvekkel élesen szembenálló kormányok irányították az országot. Az iskola történelemtanárának Gál Istvánnak tudható be, hogy a korábban természettudományos érdeklődésű fiatal a történelem felé fordult és lett az iskolai önképzőkör vezetője. 16 éves korában döntötte el, hogy publicista és politikus lesz és ezen döntésen a kommunista hatalomátvétel sem változtatott, ugyanis fiatalon is meggyőződése volt, hogy az embertelen rendszer nem tartható fenn és készül az azt követő szerepvállalásra. Az egyetemi évei alatt sem mutatott sok szimpátiát a hallgatótársait lelkesítő, a szocializmust megreformálását célul tűző nézetek iránt, mivel a rendszert eleve rossznak és javíthatatlannak gondolta, olyannak, amin a reformok nem segítenek.
A gimnázium után az Eötvös Loránd Tudományegyetem bölcsészettudományi karának magyar nyelv és irodalom-történelem-levéltár szakos hallgatója lesz. A kiváló tanulmányi eredmények mellett szembekerül az egyetemet is egyre inkább eluraló kommunista ideológiával és képviselőivel, amit a titokban terjesztett, a marxizmus tételeit hatásosan cáfoló pamflet: A történelem iróniája - Marx a kapitalizmus megmentője, a proletárforradalom elhárítója és a róla írt jellemzések is bizonyítanak. Diplomamunkáját egy a korban nem sokra becsült témából, Eötvös József politikai pályafutásáróll írta. A nappali szakos tanári diploma mellett kiegészítő szakon megszerezte a könyvtárosi és muzeológusi diplomát is, majd a doktori címet.
A Forradalomban
A diploma megszerzése után Antall József rövid ideig a Magyar Országos Levéltárban, majd a Pedagógiai Tudományos Intézetben dolgozott. Tanári pályáját az Eötvös Gimnáziumban kezdte 1955-ben. Szoros kapcsolat alakul ki közte és osztálya között. 1956. október 23-án nem valamely szokásos nagy ívű történelmi előadását tartotta meg, hanem úgy kezdte az órát: "Uraim, bekerültünk a történelembe." és beszámolt az előző este lezajlott műegyetemi nagygyűlésről, a diákok követeléseiről és az aznapra tervezett tüntetésről. A tüntetésen, az Országház és a Rádió körüli eseményekben diákjait vezetve maga is részt vett. Az Eötvös Gimnáziumban a Forradalmi Bizottsága élére választották.
A mindössze 24 éves Antall Józsefnek határozott elképzelései voltak akkor is a jövőről. Célja a demokratikus, többpártrendszerű Magyarország. Ennek érdekében úgy vélte szükség van a civil és politikai szféra helyreállítására. Részt vett a Keresztény Ifjú Szövetség megalakításában és a Független Kisgazdapárt újjászervezésében. Vezetésével a fiatalok egy csoportja birtokba vette az FKGP számára a kommunista diktatúra alatt a Szovjet-Magyar Baráti Társaság székházává alakított volt kisgazdaközpontot a Semmelweis utcában és megszervezte ennek védelmét. A forradalom közben Somlóra utazott édesapjáért és a környék lakói előtt több alkalommal beszámolt a forradalom eseményeiről és a kibontakozás esélyeiről. Ezek első politikai szónoklatai.
A forradalom leverése után Kovács Béla a Kisgazdapárt szellemi vezetője is náluk lakott, így lakásuk vált a kisgazda tanácskozások színhelyévé. Kádár Jánostól felkérés érkezett egy koalíciós kormányban történő kisgazda részvételre, amire a pártvezetőség megbízásából ő írja meg a választ a Független Kisgazdapárt tervezete a politikai kibontakoztatás biztosítására címmel. Ebben határozottan leszögezi a feltételeket: az ÁVH feloszlatását, a szovjet kivonulást és a többpárti választásokat. A karhatalmisták válaszként többször őrizetbe vették. Közben folytatta a tanítást az Eötvös Gimnáziumban, de mivel osztálya túlzottan kötődött hozzá és az általa képviselt eszmékhez ezért eltávolították. Diákjai ragaszkodásuk jeleként a ballagáskor külön titkos tablót készítettek, amin csak ő és az osztály tagjai láthatók.
1957-ben a Toldy Gimnáziumba helyezték, ahol pár hónap alatta szintén maga köré gyűjtötte a fiatalokat. Keserűen jegyezte meg az egyik besúgó, hogy az általa vezetett történelem szakkörnek több tagja van, mint a helyi KISZ szervezetnek. 1957. október 23-án néma tüntetést tartottak a forradalom emlékére. 1959-ben politikai magatartása miatt eltiltották a pedagógusi pálya gyakorlásától. Az indoklásban megfogalmazott politikai nézetei, ellentétben legélesebb bírálói korabeli megnyilvánulásaitól a rendszerváltozás után is vállalhatóak voltak: "politikai magatartása miatt nem alkalmas pedagógus pályára. A többpártrendszer híve, a szovjet csapatok kivonását és az ország függetlenségét követelte."
Ellenzéki értelmiségiként a Kádár-rendszerben
A tanári állásból történő elparancsolás után Antall József két évig könyvtárosként dolgozott. A tudományos pálya lehetőségét egy váratlan alkalom indította el. 1963-ban a Magyar Életrajzi Lexikon részére megírta nyolcvan orvos életrajzát. Rájött, hogy a gyógyítás története az a fontos tudományos téma, amit még sem az orvosok, sem a történészek nem kutattak megfelelő részletességgel és lehetőséget nyújt a politikai befolyástól mentes munkára. Tudósi nagyságát mutatja, hogy a nyilvánvaló politikai ellenszél ellenére olyan tudományos és tudományszervezői tevékenységet folytatott, amivel szinte kikényszeríttette az elismerést.
Az 1964-ben megnyíló Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyv- és Levéltár először tudományos kutatónak hívta, de még ugyanabban az évben igazgatóhelyettessé nevezték ki és döntő érdemeket szerzett a múzeum megszervezésében.
Tudományos munkája hamarosan a határon túl is elismerést váltott ki. 1968-ban a Nemzetközi Orvostörténelmi Társaság alelnöke lett és miután 1974-ben megkapta nyugati országokba is érvényes útlevelét rendszeresen tartott külföldön is előadásokat.
Ezek az utak segítették abban is, hogy nem szakadt el a nyugati politika és a politikai eszmerendszerek változásaitól, azokból továbbra is naprakész volt és a későbbi politikusi pályához rendkívül hasznos kapcsolatokat is szerzett. Többszáz orvostörténeti témájú tanulmánya és könyve mellett továbbra is szenvedélyesen foglalkozott a politikával és a XIX. századi magyar nemzeti liberalizmussal. Ezért különösen érzékenyen érintette, amikor kormányfőként a vádaskodások egyik visszatérő eleme állítólagos antiliberalizmusa volt. Erről így nyilatkozott: "utálom, ha liberalizmusra oktatnak olyanok, akik a marxizmus elkötelezettjei voltak, amikor én a liberalizmusról írtam."
1974-ben megbízott főigazgatója, majd 1984-ben főigazgatója lett az Orvostörténeti Múzeumnak. Az intézményt világhírű kutatóműhellyé fejlesztette és munkát biztosított számos olyan embereknek, akiket a rendszer üldözött. Számos hazai és nemzetközi kitüntetés birtokosa volt, ami közül a legmagasabb rangú az 1982-ben elnyert Munka Érdemrend arany fokozata volt. Ebben az évben választotta elnökévé a Magyar Orvostörténeti Társaság. Az Orvostörténeti Közlemények főszerkesztőjeként is dolgozott. A témában írt legfontosabb műve: Az európai orvostudomány és gyógyszerészet emlékei 1981-ben jelent meg először.
Visszatérés a politikába
A tudományos életben elért páratlan sikerek ellenére Antall József igazi lételeme a politika maradt és szinte egész életében arra várt és készült, hogy a szocializmus általa biztosra vett összeomlása után szerepet tudjon vállalni a haza helyreállításának szolgálatában.
A rendszerváltozás idején stabil politikai nézetrendszerrel és kialakult elképzelésekkel 
rendelkezett a jövendő politika helyes irányvonaláról és ehhez kereste azt a politikai jobbközép formációt, ahol mindezt képviselni tudja. 1988 elején kapcsolódott be az ellenzéki mozgalomba, alapítója - többek között Göncz Árpáddal – az Emberi Jogok Ligájának Budapesti Tagozatának. Csoóri Sándor hívására szintén ekkoriban vett részt először a Magyar Demokrata Fórum előadásain és 1988 szeptemberében jelen volt a szervezet hivatalos megalakulásánál és meghívott szakértőként részt vett az ideiglenes elnökség munkájában. A leendő miniszterelnök lételeme a demokratikus pártpolitika volt és mivel még nem született döntés arról, hogy az MDF párttá alakul-e, ezért az újjászerveződő történelmi pártok irányába is tájékozódott, ahol családi háttere, felkészültsége és nemzetközi kapcsolatai miatt örömmel látták volna. 1988 októberétől a Kovács Béla Társaságban az FKGP újjászervezésén is munkálkodott. A későbbiek bizonyították, hogy helyesen vélekedett mikor rövid idő után belátta, a leendő pártban nem az igazi kisgazda szellemiségű, annak polgári értékeit is felvállaló erők kerülnek többségbe. Így noha magas tisztséget ígértek neki nem vállalt szerepet az FKGP-ben. A Barankovics-féle Demokrata Néppárt jogutódaként létrejövő KDNP a főtitkári posztot kínálta fel neki, de válaszában, a kereszténydemokrata elvek iránti elkötelezettségének kinyilvánítása mellett kifejtette egy felekezeti pártban nem vállal szerepet, mivel a jobbközép oldalon széles alapú vezetőpártra van szükség a baloldal és a liberálisok választásokon történő legyőzése érdekében. Mindezek ellenére ezekért a pártokért is dolgozott és nemzetközi kapcsolatait kihasználva 1989 nyarán előzetes megállapodást kötött a nyugat-európai kereszténydemokrata pártokat tömörítő Európai Demokratikus Unió (EDU) vezetőivel, hogy az MDF, KDNP, FKGP hármast felveszik tagjaik sorába.
A politikai ellenzék első vonalában
A magyar politikai átalakulás jelentős része az un. kerekasztal-tárgyalások eredményeképpen jött létre. A politikával foglalkozó szélesebb közvélemény ekkor ismerhette meg Antall Józsefet.
Az Ellenzéki Kerekasztal (EKA) 1989. március 22-én jött létre, majd 1989. június 13-án felállt az MSZMP, az EKA és a tényleges beleszólási jogkör nélküli MSZMP csatlósszervezetek az un. Harmadik Oldal részvételével a Nemzeti Kerekasztal. Az EKA-tárgyalásokat az MDF a kezdeti szakaszban nem vette komolyan, mivel lényegesen erősebb volt az abban résztvevő többi szervezetnél, de mikor felismerték annak jelentőségét a pártnak meg kellett erősítenie a tárgyalócsoportját. Szabad György és Csoóri Sándor Antall Józsefet javasolta, akinek kész koncepciója volt a tárgyalások további vitelét illetően. Célja a magyar alkotmányosság és demokrácia helyreállítása volt. Ezért az Ellenzéki Kerekasztal alkotmánymódosítást előkészítő I/1-es bizottságában dolgozott. A kerekasztal-tárgyalások során hamar kitűnt példa nélkül álló szakmai felkészültségével és kompromisszumkészségével. Számos javaslatot tett és nemsokára visszatérő elemei lettek a tárgyalásoknak a "támogatom Antall József indítványát" és a "csatlakozom Antall József indítványához" típusú mondatok. Nagy szerepe volt ebben, hogy pontosan ismerte és alkalmazta egyrészt a történelmi alkotmányt és a magyar demokratikus történelmi hagyomány 1848-as és II. világháború utáni rövid időszakának elemeit, ami a nemzetieknek volt fontos, másrészt az európai demokráciák berendezkedését, ami a liberálisoknak volt szívügye. Ennek is köszönhető, hogy a pártok közti egyre élesebb viták és az MSZMP szándéka ellenére az Ellenzéki Kerekasztal nem bomlott fel, hanem elérte történelmi hívatását és 1989 szeptemberében aláírták a megegyezést a kormányoldallal a demokratikus átalakulás feltételeiről.
A miniszterelnök
Antall Józsefet 1989. október 21-én elsöprő többséggel választották meg a küldöttek az MDF elnökévé. Ezzel egyértelművé vált, hogy ő lesz a párt miniszterelnök jelöltje. Az elkövetkező kampányidőszakban óriási munkát végzett, aminek köszönhetően az MDF egységes arculatú, a kereszténydemokrata, a nemzeti liberális és nép-nemzeti értékeket együttesen valló jobbközép párttá vált.
A választási kampány fontos eleme a miniszterelnök-jelöltek személye, két utóda, Boross Péter és Orbán Viktor szerint is döntő szerepet játszott a választási eredményben, hogy csak ő látszott alkalmasnak a jelöltek közül az ország vezetésére. Mindemellett már a választási kampány alatt is több alkalommal folytatott tárgyalásokat vezető nyugat-európai politikusokkal, ami ellensúlyozta a pártról politikai ellenfelek által terjesztett rágalmakat. Természetesen mindez kevés lett volna a párt egész országra kiterjedt szervezettsége és a tagság aktivitása nélkül. 1990. április 8-án a választások második fordulója egyértelművé tette, hogy az MDF lesz az új kormány vezető ereje és Antall József a miniszterelnök.
Az Országgyűlés 1990. május 23-án választotta meg miniszterelnöknek, ahol beteljesíthette a rendszerváltozást.
Tette mindezt úgy, hogy állandó támadások kereszttűzében állt és az egyre súlyosbodó betegségével 
is megkellett küzdenie. Óriási küldetéstudattal és hihetetlen akaraterővel így is végig dolgozott, ahogy a vele végig jó viszonyt ápoló politikai ellenfele Tölgyessy Péter írta "Belülről vezérelt ember, a kívülről vezérelt emberek korában" Kormányával megteremtette az átalakulás politikai, gazdasági és külpolitikai feltételeit. Az MDF elnökeként koalíciót kötött az FKGP-vel és a KDNP-vel. Majd ismét felcsillantva kivételes tárgyaló- és kompromisszumkészségét az ország kormányozhatósága érdekében paktumot kötött az SZDSZ-szel. Ez a megállapodás lett az alapja a magyar parlamentáris demokrácia működésének. A paktumot bár sok bírálat érte, de reális alternatívát senki nem mutatott vele szemben.
A kormányzati munka és stabilitás eredményeként azon kevés ország egyike volt hazánk a térségben, ahol nem állandósultak a gazdaságot elbizonytalanító kormányválságok. Vezetésével kormánya végigvitte a nehéz átalakulás nagy részét. A nagy gazdasági megrázkódtatás után, a külföldi segítség elmaradása és a recesszió ellenére a ciklus végére a gazdaság növekedési pályára állt, amit a munkanélküliség és az infláció csökkenése is jelzett.
A külpolitikában a térségben egyedülálló nemzetközi elismertségre tett szert. Az USA elnökétől a brit miniszterelnökön át a német kancellárig csak az elismerés hangján nyilatkoztak róla elmondva mennyit tanultak a térség folyamatairól a magyar miniszterelnöktől. A nemzetközi népszerűséget nem öncélúan, hanem a 15 millió magyar érdekében használta fel. Megalapozta Magyarország euro-atlanti orientációját. Nagy szerepe volt a Varsói Szerződés, a KGST felszámolásában és az orosz csapatok 1991es kivonásában. Magyarországot bevezette az összeurópai intézményrendszerekbe és kormánya által tette meg az első lépéseket az ország a NATO és az Európai Unió tagsága felé. Mindeközben kormánya volt évtizedek után az első, amelyik támogatta a külhoni magyar nemzetrészeket, megteremtve velük a legmagasabb szintű kapcsolatot.
Mindezek a lépések mutatták meg igazi államférfiúi nagyságát, miközben itthon politikai válságok egész sorával meg kellett küzdenie, mint amilyen a sajtó egy részének igaztalan vádaskodásai, a taxisblokád, a köztársasági elnök folyamatos alkotmánysértései, a kisgazdák koalícióból történő kilépése vagy Csurka István támadásai. A nemzet érdekében vívott áldozatos küzdelmének vetett véget súlyos betegsége. Az első szabadon választott magyar parlament miniszterelnöke, a szentségekkel megerősítve 1993. december 12.-én 17 órakor 62 éves korában adta vissza lelkét Teremtőjének.
Huber Szebasztián
