Antall József Baráti Társaság

2025. március 14.
Ezen a napon történt:

Magyar Cserkész Szövetség ünnepsége
1991. március 14.

Honlapunk fejlesztését támogatta:

Alapítvány a Közjóért

295. ülésnap

Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az elõttem szólottak mindabból, amit szükséges lett volna, hogy elmondjak, igen sokat - mondhatnám, az érvek nagy részét - elmondták. Mégsem tehetem meg, hogy ne szólaljak fel most, amikor szavazásra kerül, és miután engem terhel az Alkotmány szerint a kormányzati felelõsség, és személy szerint a miniszterelnököt kiemelt felelõsség terheli - és én vagyok az aláírója a szerzõdésnek -, nem tehetem meg, hogy ne szólaljak fel most, a szavazás elõtt. (18.40) Nem fogok hosszan szólni, de szerettem volna lerögzíteni, és teljes felelõsséggel vállalom ennek a szerzõdésnek minden következményét, s vállalom, hogy e szerzõdést Magyarország külpolitikai helyének biztosítása érdekében és a határon túl élõ magyarság érdekében írtam alá. Nem fogok reagálni, és nem utasítok vissza egyetlen kritikai megjegyzést sem, nem fogok névvel szólni senkirõl, legfeljebb általánosságban teszek néhány megjegyzést. Ha errõl a kérdésrõl a jövõben szólni fogok, akkor lehet, hogy teszek még más megjegyzést, most azonban úgy érzem, hogy itt nincs ennek helye. Amire szeretnék rámutatni, az egyik az a magyar politikai gondolkodás. A magyar politikai gondolkodásban a közjog, a jogfeladás és minden más fogalom mély gyökeret eresztett, és ez a magyar politikai gondolkodásban benne van, és amikor mi politikáról vitatkozunk, politikáról beszélünk, nekünk szinte elég képekben beszélni Széchenyirõl, Kossuthról, Deákról, Wesselényirõl, Eötvösrõl, ahogy nagyon sokan itt felsorolták, és máris értjük egymást, de a világon rajtunk kívül nyilvánvaló, hogy ezekben a kérdésekben így nem értik egymást. Most tehát nemcsak a szerzõdéshez, és nem ehhez kívánok szólni, amikor a magyar politikai gondolkodással kapcsolatban - e szerzõdéstõl függetlenül idézem - utalok arra, ami elhangzott, Deák Ferenc híres, szállóigévé vált mondatával: mindent visszanyerhetünk, csak azt nem, mirõl önmagunk lemondtunk. Ez a vita amikor lezajlott a magyar kiegyezés elõtt, akkor a másik nagy magyar, Eötvös azt mondta: nézetem szerint nem azt, mirõl lemondtunk, hanem csak azt nem nyerhetjük vissza többé, minek visszanyerésére erõnk hiányzik, s ez az, miért én a politikát, mely abban áll, hogy magunkat tökéletes tehetetlenségre kárhoztassuk, csak azért, hogy teóriában bizonyos elveket feltartsunk, a csendes õrültség egy neménél alig tarthatom másnak. E vitát és ennek elemzését 1965-ben a Századokban megjelent tanulmányomban részleteztem. Szeretném azonban megjegyezni azt, hogy ezután 1867-ben Deák Ferenc egyetértésével köttetett meg a kiegyezés. Ennyit a magyar politikai gondolkodás nagy drámájáról, és azokról a nagy politikai gondolkodókról, akik éles szavakkal, egymással keményen vitatkozva mondták el mindezt, amire itt utalások történtek, de nem hiszem, hogy most a politikai gondolkodás általános megállapításain túlmenõen ezekhez kellene fordulni. Utalás történt rá, mégis nekem kötelességem itt elmondani, hogy e történeti megjegyzésen túlmenõen 1990-tõl mi sarkallt bennünket arra, ami e mai naphoz és e döntéshez vezetett. 1990 augusztusában keresett meg elõször bennünket az ukrán külügyminiszter és Ukrajna kormánya a tekintetben, hogy tárgyalásokat folytasson. Jól tudjuk, hogy +91. december 6-án, amikor aláírtuk ezt a szerzõdést, Ukrajna akkor válhatott önállóvá. Valóban úgy volt, hogy az ukrán kormány képviselõi nem ismerték el, nem fogadták el, hogy magyar nemzetiségrõl beszélhetünk. Az elsõ találkozásnál ez újdonság volt és a mi egész szemléletünk. Ezt megérteni csak úgy lehet, ahogy saját maguk is elmondták, hogy õk évszázadokon keresztül saját maguk küzdöttek ezekkel az úgynevezett identitásproblémákkal, az ukrán nyelv használatának a lehetetlenségével, majd pedig az asszimilációs folyamat megindulásával. Mélyen megértik ma már a mi problémáinkat a magyar kisebbség kérdésében, mert visszagondolnak az ukrán nép saját alávetettségi problémáira. De ahhoz, hogy ezeket az eredményeket elérjük, elõre kellett lépni Ukrajna kérdésében is. Mi 1991. december 6-án, amikor valóban a Szovjetunió felbomlása idõszakában, Oroszország megszületése idõszakában és Ukrajna önállósága kikiáltásakor, amikor az elsõ nagykövetségi táblát mi tettük ki Kijevben, akkor egy olyan folyamatnak a végére értünk, és egy olyan új szakasznak az elejére, hogy Magyarország szomszédossá vált az addigi Szovjetunió helyett az 55 milliós, nukleáris hatalmat is jelentõ Ukrajnával. És mi úgy gondoltuk, hogy nekünk mindenképpen támogatni kell azt a gondolatot, hogy Ukrajna legyen a szomszédunk. Arra is utalhatok, hogy néhány hónappal voltunk a puccs után. Én emlékeztetem azokat a frakcióképviselõket, és emlékeztetem a magyar közvéleményt, hogy mit éreztek akkor, amikor a puccs napjai voltak, és amikor kétségek jelentkeztek. És emlékeztetem most azokat arra, amikor Jelcin támogatásáról volt szó, és amikor a magyar Kormány kiadta március 16-án - megelõzve számos más nagyhatalmat - azt a nyilatkozatot, amiben nemcsak az orosz reformfolyamatot, hanem személy szerint Jelcint támogattuk. És felhívom a figyelmüket arra, hogy globálisan nézve mindezeket a kérdéseket, Magyarország korábban a Szovjetunió, majd Oroszország között egyedülálló szerzõdést tudtunk kötni a szovjet csapatok kivonulását követõ pénzügyi elszámolásról is. És ezekben mind szerepet játszott az, hogy különleges kapcsolatot teremtettünk Oroszországgal, és személy szerint Jelcin elnökkel - hallgathatták itt -, Ukrajnával, és emlékeztetem önöket arra, hogy ugyanakkor tettük meg a balti országokkal a diplomáciai kapcsolat helyreállítását és elismerését, és itt járt a három külügyminiszter, és itt járt a litván elnök azokban a napokban. (18.50) Ezeket is mind magunkra vállaltuk, és személy szerint mint miniszterelnök is én feleltem elsõsorban ezekért. Most is, amikor valaki arról beszél, hogy az ukrán-magyar barátságot támogatja, és errõl szól formailag és talán a valóságban is lelkesen, akkor szerencsésnek tartanám, ha ezt egységben látná és láttatná: nem köthettünk volna akkor és ilyen szerzõdést, és nem indult volna meg az a folyamat 1990- tõl kezdve, ami végül is a kárpátaljai magyarság - nemrég még mindenki azt mondta, hogy kárpátukrajnai magyarság, jó esetben - érdekében, és ha ezeket a kárpátaljai magyarság érdekében megtett lépéseket nem tettük volna meg és nem tennénk meg a továbbiakban is, akkor nem beszélhetnénk arról, hogy megkülönböztetetten jobb helyzetben vannak. Relatíve természetesen - õket is érinti a FÁK-országok és Ukrajna és ezeknek az országoknak az életszínvonala és egyéb problémái. Szóltak itt arról, hogy ukrán nacionalizmus van, és milyen az ukrán nacionalizmus. Felidéztek ukrán pártokat a múltból és a jelenbõl. Kérdezem én: ha az ukrán nacionalizmusról beszélnek, akkor nem jut eszükbe, hogy az ukrán nacionalizmus micsoda veszélyt jelenthet. Kire? - elsõsorban arra a kétszázezer magyarra. Nekünk azt kellett megkeresni - és kell a jövõben is -, hogy melyek azok a pragmatikus, az európai jogrendhez és az európai politikához igazodó ukrán politikusok, bármelyik csoportról van szó, amelyek a magyarság érdekeit szolgálják. Igenis támogatjuk, és Kravcsuk elnök is megértette és elfogadta a személyi jogú autonómiát, a kulturális autonómiát, és elfogadta az önkormányzati autonómia törekvéseit; és elfogadta a tárgyalásaink során azt, hogy külön magyar tanfelügyelõséget állítsanak fel Kárpátalján; s azt is, hogy közös tankönyveket készítsünk elõ, és addig is tárgyaljunk arról, hogy magyar tankönyveket is használhassanak a kárpátaljai iskolákban. Hol tárgyalhattunk hasonlóakról? Amikor ezekrõl a kérdésekrõl beszélek, akkor világosan kifejezésre kell juttatni, hogy ez a szerzõdés Ukrajnával köttetett, nem más országgal. Ebben szerepet játszott az, hogy Ukrajnával a határkérdésben - meg lehet kérem nézni, a +47-es párizsi békeszerzõdést, ami a trianoni szerzõdésen alapul: helyreállítja a korábbi +38-as csehszlovák-magyar határt a Szovjetunió és Magyarország között. Ukrajna - tudjuk, hogy az ENSZ-ben éppen a brit domíniumok vitája miatt Ukrajna és Belorusszia ENSZ-tagságot kapott, de soha szuverén országként nem szerepel, és a magyar békeszerzõdésben is csak e vonatkozásban szerepel és nem a határ vonatkozásában. Miután a +47-es párizsi békeszerzõdésben nem szerepel ez a kérdés és ez a határkérdés, ezért láttuk elfogadhatónak, hogy Ukrajnával ezt a külön szöveget, ezt a német formulát elfogadjuk, mert enélkül nem tudtuk volna megkötni az ukrán-magyar alapszerzõdést. Ezt precedensnek csak abban a vonatkozásban lehet tekinteni, hogy a magyar kisebbségi nyilatkozatot belevettük, és hogy a kisebbségi kérdés vonatkozásában elhangzottak alkotmányjogi kötelességévé tették a Kormánynak a jelenleg hatályos magyar Alkotmány szerint, hogy a határon túli magyarság érdekeivel foglalkozzék. Ennek érdekében tettük mindezt, és szeretném azt is kifejezésre juttatni, hogy nem precedens a tekintetben, hogy ez automatikusan számon kérhetõ lenne bármelyik szomszéd országtól, amelyik ilyen alapszerzõdést kíván velünk kötni. Azokkal az országokkal, amelyekkel megállapították, mint országgal vagy jogelõdeikkel pontosan a határunkat, ilyen szerzõdésszöveget nem fogadunk el - ezt kifejezésre juttattam Kravcsuk elnöknek írott levelemben, és egyben tartalmazza a tárgyalás jegyzõkönyve is azt, hogy ezt a különleges kivételt csak Ukrajnával szemben tettük meg. Azt is kifejezésre juttattam, hogy sértõnek tekintjük más országok részérõl, hogy két békeszerzõdés aláírása után - függetlenül, hogy ez nekünk milyen fájdalmat okoz -, számos nemzetközi szerzõdés után, mi külön bizonygató nyilatkozatokat és bizonygató szerzõdéseket nem teszünk. Ugyanezt nem olyan rég e Házban a szlovák parlament küldöttségének fejtettem ki. Éppen ezért az ukrán-magyar alapszerzõdés - és ezt itt és most kijelentem - nem jelenthet precedenst e vonatkozásban egyetlen szomszédos országgal sem. Ez nem kötelezõ, és bennünket nem kötelez más országokkal ugyanilyen formula alkalmazására. A másik, amit szeretnék kifejezésre juttatni, hogy ez a szerzõdés nem áll ellentétben a Helsinki Egyezménynek sem a szellemével, sem a szövegével, sem a többi nemzetközi szerzõdéssel. Az a tény, hogy az ország határai kérdésében elfogadtuk, az evidencia, és az a tény, hogy tárgyalások útján két ország bármikor megegyezhet új határ kérdésében, ez is evidencia. Nincs olyan ország, amelyik tárgyalás révén bármikor ne egyezhetne meg. Tisztelt Ház! Nem hiszem, hogy most és jelenleg bárki ezt a kérdést Európában az európai biztonság szempontjából, vagy az európai rendezés, vagy az európai integráció szempontjából e formában egyáltalán felvetheti. Ennek megközelítése errõl az oldalról egyszerûen lehetetlen, éppen ezért nem hiszem, hogy ezt egyáltalában abban a formában vitatni kellene, ahogy itt egyesek tették. Végezetül szeretném kifejezésre juttatni azt, hogy bízom benne, hogy a magyar Országgyûlés nagy többséggel ratifikálja ezt az alapszerzõdést. Bízom abban, hogy mind a magyar közvélemény - a határokon innen és a határokon túl - megérti azt és egyet fog érteni azzal, ha fájdalommal is és nehezen, hogy ezt a magyarság érdekében, a magyar haza biztonsága, védelme érdekében tettük és a határon túli magyarság érdekében, és ezen az úton fogunk továbbra is haladni. (19.00) És bízom abban, hogy azt a sok "jó" ötletet, amit egyes felszólalók elmondtak, hogy mit kell ezek után gondolnia egyes szomszéd országok kormányainak, nem fogják komolyan venni. Végül: minden célunk csak az lehet, hogy a magyarság, a magyar kisebbségek a helyükön maradjanak. És nekünk azt kell elõsegíteni, hogy a kisebbségi jogok védelmével a helyükön tudjanak maradni, a szülõföldjükön, ott, ahol a magyar történelem emlékei vannak, ott, ahol a magyar történelemhez kötõdik annyi esemény, ott maradjanak, és ott mint magyar történelmi kisebbség álljanak helyt. És mi õket kell hogy támogassuk, nem pedig azt, hogy olyan helyzetek teremtõdjenek, amelyek ellenkezõ irányba vezetnek. Végezetül: nem kívánok arra válaszolni, hogy hazafiatlanok voltunk-e, vagy önök hazafiatlanok lesznek. Sajnos, ebben a Házban hosszú története során néhányszor elhangzott a hazafiatlanság vádja olyanokkal szemben, akiknek késõbb egészen más emléket állítottak. Ha a magyar Országgyûlés - és szerény személyem is - így fog járni a hazafiatlanság vádjával szemben, akkor nyugodtan fogok a túlvilágra költözni. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps.)

(Forrás: www.mkogy.hu)