Honlapunk fejlesztését támogatta:
Alapítvány a Közjóért
2024. december 2.
Ezen a napon történt:
-
Magyar Nemzet: "A nemzeti liberalizmus egészségügyi politikája és a magyar orvosi iskola kialakulása II."
1980. december 2. -
Országgyűlési felszólalás
1991. december 2.
219. ülésnap
Elnök Úr! Tisztelt Ház! Türelmüket kérem - de nem leszek hosszú -, és azt kérem - egész különleges kérésként talán -, hogy beszédemet, felszólalásomat - saját kormánykoalíciómnak is mondom, és ugyanígy kérem az ellenzéktõl és a függetlenektõl - hallgassák végig tetszésnyilvánítás nélkül és ellenszenv nélkül, amíg a végére nem jutok. Csak akkor tudom önöknek egységben elmondani mindazt, amit szeretnék. Ezt csak kérhetem. Napok óta foglalkoztatja a sajtót, a közvéleményt Csurka István tanulmánya, gondolatai. Többszörösen kifejezésre juttatták, hogy errõl a kérdésrõl miért nem szólunk. (15.20) Hát, szóltunk egyrészt, másrészt meg kell mondani azt, hogy a Magyar Demokrata Fórum alelnöke, képviselõtársunk, ezt valóban magánvéleményként közölte, mert egyetlen demokrata fórumbeli testülettel nem egyeztette, sõt saját közlése és pártunk vezetõ tagjai közlése szerint senkivel nem beszélte meg. Ezt megerõsítették. A Magyar Demokrata Fórum elnöksége és választmánya foglalkozott vele, errõl többféle sajtótájékoztatás jelent meg. Belsõ vita folyt, azt hiszem, nem több, nem kevesebb, mint más pártoknál. Ez a Kormány koalíciós kormány. Éppen ezért a koalíció pártjainak, beleértve saját pártomat, éppen úgy kell tudni Csurka István képviselõ úrral együttmûködni, ahogy a pártok különbözõ politikai testületeinek a fõ irányokban. A Kormány nem áll utasítási rendszerben, mint egy egypártrendszerû központi bizottságban vagy egy politikai bizottság döntési köre alatt. Irányvonalak vannak, programok, ezen belül a Kormány önállóan felelõsséggel dönt. Ezt a felelõsséget tõlünk senki nem veheti át, és nem írhatja elõ, hogy másképp cselekedjünk. Azt hiszem, ebben ma már egyetértésre jutottunk. A Kormányt kritikák bõven érik, belülrõl és kívülrõl, amin nincs mit csodálkozni a mai nehéz gazdasági, politikai, szociális helyzetben, de a magyar Kormány - s ezt szeretném leszögezni - a leghatározottabban ragaszkodik a magyar nemzeti elkötelezettségekhez, a demokrácia, a jogállamiság, a szociális piacgazdaság és minden más programjában kifejtett értékekhez. Addig állok az MDF élén megválasztóim bizalmából és saját elhatározásomból, továbbá a Kormány élén az Országgyûlés megbízása alapján, ameddig a magyarság iránti töretlen elkötelezettségnek, a parlamentáris demokrácia s a jogállamiság alapelveinek eleget tehetek. De nemcsak az a kötelességem önmagammal szemben, ha e követelményeknek nem felelhetek meg, hogy felállok, hanem olyan felszólításoknak és célzásoknak sem fogok ijedtemben vagy rossz megítélés következtében eleget tenni, ami a hatalom átadását jelentette a történelem során Kun Bélának, Hitlernek vagy másoknak. Remélem, hogy a kényszer nem teremthet hazánkban még egyszer ilyen helyzetet, ehhez a parlamentáris rendszerben utat nyitni nem engedhetünk. Csurka István politikai pamfletjében - e kifejezést nem sértõ szándékkal használom - olyan megállapításokat tesz, amelyekben megszólaltat a közvélemény egyes csoportjaiban élõ indulatokat, néha jelentõs tömegek érzéseit, kérdéseket vet föl, majd bemutatja a kényszerpályákat, és megítélésem szerint számos kérdésben hibás interpretációban, politikailag több részben károsan és tévesen válaszol, amelyekkel sem a Kormány, sem a magam nevében nem azonosíthatom magam, és nem azonosíthatta magát a Magyar Demokrata Fórum elnöksége és választmánya sem. Nem kívánok részletesen szólni odavetett történetekrõl, a paktumról, készülõ paktumokról. Nyilvánvaló, hogy ezek nem felelnek meg a valóságnak. Nem szólok Jaltáról, hogy milyen valós alapja van, függetlenül attól, hogy mindenki pontosan tudja, hogy mit értünk, mint politikai rendszeren, a Jalta- Potsdam-rendszeren. Nem tudom elfogadni az olyan megállapításokat - csak példaképpen említem -, hogy a Nemzetközi Valutaalapot, nem mintha különösen a szívemhez nõtt volna, vagy a Világbankot össze lehetne hasonlítani a II. világháború után kialakult helyzettel, a szovjet megszállással stb.-vel összefüggõ kérdésekkel, mint új pénzügyminisztériumi vagy pénzügyi, monetáris világelnyomással. De nem értek egyet azzal sem, ha a pártok elõször e vitát nem a párton belül folytatják le, s azzal sem, ha pártunk tagjai ezt a koalícióval élesen szemben álló sajtótermékekben teszik közzé, fõleg, ha olyan minõsítésekkel, amelyek túllépik a valóság határait. A mi pártunkban egyformán helye van a nemzeti liberalizmusnak, a magyar népi-nemzeti gondolat hagyományának, s az európai kereszténydemokrácia eszmekörének. A Magyar Demokrata Fórumnak az lehet és legyen a tagja, aki a magyarság, a jogállamiság és a parlamentáris demokrácia iránti elkötelezettséget egyaránt vállalja. Azt hiszem, nem kirekesztõ szándékú ez a kijelentésem, ezt minimumnak mások is elfogadhatják, és nyilván el is fogadják. Minderre azonban nem kerülhetne úgy sor, ha a korábbi idõszakban, csak az elmúlt 3 esztendõben a politikai "kútmérgezés" nem ért volna el olyan méreteket, mint ami megtörtént az országban. Ha összehasonlítjuk más országokkal, a régióval, akkor szerencséseknek mondhatjuk magunkat, de tudnunk kell, hogy az indulatok újabb indulatokat szülnek. Nem kívánok ehelyütt a tyúktojásproblémának vélt és bemutatott kérdésekkel foglalkozni, hogy ki kezdte és hogyan hatott vissza az "antiszemitizmus" vádja, a "kommunistákkal való kollaborálás" vádja az elmúlt 3 esztendõben, 4 esztendõben, a politikai pártok melyike és hogyan, mikor használta az "antibolsevizmus" szelét, amivel más vitorlákat kívánt dagasztani, de a kormánykoalíció pártjainak és a Kormánynak a választásoktól kezdve olyan ellenséges légkörben kellett folytatnia tevékenységét, ami messze meghaladja az átalakulás optimális körülményeit. Újra kijelentem, hogy nem vagyok sajtóellenes, ezt sokszor kijelentettem, és ehhez tartom is magam. Nem általánosítok, mert a legnagyobb mértékben helytelennek tartom a leegyszerûsítést és az általánosítást, legyen akár szó a sajtóról, legyen akár szó felekezetekrõl, legyen akár szó kisebbségekrõl vagy az ezzel összefüggõ kérdésekrõl. Mégsem lehet szó nélkül elmenni egyes cikkek, újságírói magatartások mellett, bár nem kívánom idézni a sajtóban megjelent csúsztató, félrevezetõ cikkek sorozatát a különbözõ kérdésekrõl, még csak a megnyilatkozásokat sem, de azért példaként a mostani esettel kapcsolatban legyen szabad megemlítenem egy-két dolgot. (15.30) Például: az Össztûz augusztus 27-i adásában a riporter kérdésére Csurka István azt válaszolta: "Tegnap az elnökségi ülésen elmondtam, megkövetem, ez hiba volt." Ez reám vonatkozott, illetve a betegségemre. Közvetlenül e mûsor után az Esti Egyenlegben ez hangzott el: "Az adásunk elõtti Össztûz címû mûsorban Csurka István tanulmányának minden tételét megvédte, kivéve azt az egyet, hogy Antall József utódlásának felvetése elhamarkodott dolog volt." Nagy különbség, hogy "megkövetem" vagy "elhamarkodott dolog volt". Bocsássák meg, hogy ilyen személyes kérdést és ennyiben hoztam ide, mert ez csak egy emberi momentum, és errõl nincs mit beszélni, ezt mi tisztáztuk egymással. A Magyar Demokrata Fórum választmányi ülése tegnapi nyilatkozata rendkívül lényeges részét - az Új Magyarország kivételével, amelyik idézõjelbe tette - a Magyar Nemzet tartalmilag ismertette, a többi napilap nem hozta le vagy csak csonkítva a nyilatkozatnak azt a részét, amelyik így szólt szó szerint: "Egyidejûleg a tárgyalt írás valóban vitatható kitételei alapján" - ez kimaradt - "az országos választmány szükségesnek látja, hogy ismételten kinyilvánítsa elkötelezettségét a korszerû nép-nemzeti, kereszténydemokrata és nemzeti szabadelvû törekvések, a parlamenti demokrácia, a csorbíthatatlan jogállamiság, a másság iránti türelem, a szociális piacgazdaság és a középpárt vállalása mellett." Miért kell egy ilyen mondatot kihagyni, amelyik világossá teszi, hogy ezzel az írással egészében nem azonosította magát a választmány, és nyilvánvaló, hogy viták elõzték meg és elõzik meg. Ezek azok a fölösleges dolgok, amelyekkel rossz légkör születik, amivel a gyanakvás légköre, amivel a csúsztatás érzése születhet bármelyik oldalon, és ez bennünket fokozott mértékben sújt a választások idõszaka óta. Továbbá a Nap-tv ma reggeli adásának hírpercében a következõ hangzott el errõl: "Az MDF országos választmánya megértéssel fogadta Csurka István országos vihart kavaró tanulmányát és elhamarkodottnak nevezte a dolgozattal kapcsolatos bírálatokat." Ennyi. Helyes ez? Azt hiszem, ez nem felel meg a sajtó hírközlõ, tájékoztatási kötelezettségének, nyugodtan mondhatom: etikai kérdés is. (Zaj.) Ezek a példák, néhány a számtalan közül, a közvélemény egy részében indulatokat és felháborodást vált ki, és ugyanúgy meg kell mondanom azt, hogy provokálóan hatnak bizonyos kijelentések, bizonyos stílus azok részérõl, akiknek kevés joga vagy kevés erkölcsi alapja lenne bizonyos kérdéseket szóvá tenni. Ez mind hozzájárul ahhoz, hogy itt feszültségek támadjanak. Nem személyeskedés, és ismerem az életutakat, hiszen elég néhány évtizedet éltem meg, de kérdezem - csak példaként megint -, a személy bizonyos érdemeit, munkásságát ismerve - elismerve akár, ha úgy tetszik -, jó ízlésre vall-e, hogy a varsói paktumot aláíró miniszterelnök, aki az utolsó percekig a kivételes miniszterelnöki nyugdíjban részesült, és az +56. október 23-i forradalom megdöntött kormányának miniszterelnöke volt, bírálja azt a kormányt, amelyik aláírta a Varsói Szerzõdés megszüntetésérõl szóló okmányt? Nem hiszem, hogy jó ízlésre vall. Nem tett senki semmit. Nem hiszem, hogy hozzájárul a megbékéléshez, a jó légkörhöz, és összekeveri a dolgokat, ha nem jutunk elõre olyan kérdésekben, mint a valóban fõbenjáró bûnök - és nem részletezem a törvényt -, azoknak a megnevezése, megbüntethetõségére a megoldás megkeresése, és mindezek hozzájárulnak ahhoz, hogy megnehezítik az ország helyzetét, stabilitását, és tápot adnak olyan indulatoknak, amit feltehetõen kevesen szeretnének ebben a Házban. Végül nem kerülhetem meg azt a kérdést, hogy a médiatörvény sikeres elkészítése, elfogadtatása, a normális légkör kialakítása érdekében ne szóljak arról, hogy milyen káros hatása van a magyar Alkotmány gyakorlására, ha a köztársasági elnök úr olyan helyzetbe kerül, ami szerint nem teszi meg a felmentést a miniszterelnök elõterjesztése alapján, a hatályos törvény szerint, az illetékes országgyûlési bizottság állásfoglalása ellenére. Ugyanerrõl a kérdésrõl az Alkotmánybíróság saját döntését egyértelmûnek tekinti és nevezi, az Alkotmánybíróság elnöke szerint pedig a döntéssel kapcsolatban "a lelkiismeretes jogalkalmazó számára nem merülhet fel kétely, azt csak szándékosan lehet félreérteni", melybõl következõleg a két értelmezés közül az egyik alkotmányellenes. Ez az egyértelmû alkotmánybírósági döntés - véleményem szerint - azt jelenti, hogy a miniszterelnök elõterjesztése alkotmányszerû és a köztársasági elnök úrnak a felmentést alá kellett volna írnia. Mindaz, ami az alkotmányos jogkörök kiterjesztésére irányul, megbontja Alkotmányunk egységét. Teszem ezt a kijelentést azon erkölcsi és politikai alapon, hogy az Alkotmány kialakításában tevékeny részt vehettem, és a köztársasági elnök tisztségének, méltóságának, az intézmény megteremtésének a jelenlegi formájában, figyelembe véve az 1848. évi III. törvénycikkel összefüggõ 1946. évi I. törvénycikket, akkor védelmeztem, amikor mások egyáltalán nem kívánták még a köztársasági elnöki intézmény felállítását, megelégedtek volna az Elnöki Tanács visszahívásával, mások viszont vidám, vicces, jó esetben protokolláris köztársasági elnököt kívántak, vagy prezidenciális és félprezidenciális köztársasági elnöki tisztségben gondolkodtak. Úgy vélem, hogy a köztársasági elnök úr és a Kormány közötti együttmûködésnek az Alkotmányon kell alapulnia, és ennek a nemzetközi és hazai visszhangja is kedvezõ lenne. Mindezt azért is tartom fontosnak, mert mindazon jelenségek, amelyek bekövetkeztek, beleértve a demonstrációkat, az eldurvult hangot, elõbb a kormányzattal szemben, amelyik természetesen többet köteles elviselni, hozzájárultak ahhoz, amelyek a legutóbbi idõben történtek, cselekedetben és írásban egyaránt. Ez a magatartás hozzájárul a középerõk felõrléséhez és az úgynevezett "weimarosodási" folyamathoz, és ennek szem elõtt tartása nemcsak egyetlen pártra vonatkozik, ez vonatkozik - remélem - a Parlament minél szélesebb körére, majdnem azt mondhatnám, szeretném, ha az egészre. Hazánk mai nemzetközi és európai helyzetében, a körülöttünk kialakult biztonsági és a belsõ helyzet közepette a nemzet nem engedheti meg magának a belsõ felõrlõdést, az instabilitást - ne jósoljunk elõre instabilitást -, és ez arra kötelez bennünket, hogy kimondjuk: a parlamentáris többpártrendszer természetes szokásainak, szabályainak megtartása mellett, az értelmetlen csaták ügyében a fegyverszünetet és a józan ész politikáját folytassuk. (15.40) Téved, aki azt hiszi, hogy az egész magyar közvélemény végsõ soron nem együttesen ítéli meg a Parlamentet, a Kormányt és a demokrácia ügyét. Vannak olyan alapkérdések, amelyeket együttesen kell megértetnünk a közvélemény egészével, és olyanok, amelyeket nem lehet egymás ellen kihasználni, mert pontosan tudja mindenki, aki itt ül, aki belülrõl és mélyebben ismeri a kérdéseket, hogy miben lehetne másképp, miben lehetne jobbat, vagy miben egyáltalán nem lehet másképp és jobbat, és meg kell járni a keserû, nehéz utat együttesen, mert ezt kényszeríti ránk a kialakult politikai helyzet, a kialakult gazdasági helyzet, és ahogy a sokat bírált Nemzetközi Valutaalap szakértõi is megállapították, Magyarország veszteségei azonosak a külsõ hatások veszteségeinek összességével. Ez nem ment fel bennünket attól, hogy mindent ne kövessünk el, de hogy ez mit jelent, azt azt hiszem, nem kell külön indokolni. Én azt kérem, hogy a jogállamiság, a nemzet érdeke alapján valóban folyamatosan, határozottan és céltudatosan végre kell hajtani a rendszerváltozást, annak megkezdett jogi és gazdasági átalakítását, minél jobban, minél sikeresebben és az elõttünk álló nehéz feladatokra koncentrálva, amely az egész országot és az egész népet érinti, külsõ körülmények, belsõ problémák, és mindezek fényében próbáljon az Országgyûlés együtt munkálkodni. Ezért kértem, hogy az elejétõl a végéig a Csurka-írás megítélésétõl, kimondva azt, hogy azzal nem azonosítom magam, kimondva azt, hogy annak vannak olyan részei, amelyek valóban megszólaltatnak aggályokat és körülményeket, és a mi közös felelõsségünket kimondva, és azt, hogy a Magyar Demokrata Fórum elnökeként, miniszterelnökeként azért ma szólaltam meg ilyen formában, mert elõbb az elnökség, a választmány, a frakció elõtt mondtam el a véleményemet és ma nyílt meg az Országgyûlés. Köszönöm, hogy meghallgattak és külön köszönöm, hogy a kérésemet teljesítették. Köszönöm. (Taps a jobb oldalon.)
(Forrás: www.mkogy.hu)
