Honlapunk fejlesztését támogatta:
Alapítvány a Közjóért
2024. szeptember 17.
Ezen a napon történt:
-
Antall József Olaszországban
1990. szeptember 17. -
Kiállítás megnyitó - Lengyelek és magyarok a II. világháború idején
1991. szeptember 17.
145. ülésnap
Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselõ Úr! Elnézést kérek, hogy bizonyos késedelemmel válaszolok távollétem miatt erre az interpellációra, amelyik úgy hangzik, hogy "Interpelláció Antall József miniszterelnökhöz Nagybányai Horthy Miklós politikai rehabilitációjának és állami újratemettetésének kormányzati szándékáról." Elõször is õszinte sajnálatomat fejezem ki, hogy Jánosi György képviselõ úr hasonlóan egyes sajtóban megjelent cikkekhez, amelyek foglalkoztak Horthy Miklósnak, Magyarország egykori kormányzója hamvainak hazahozatalával, folyamatosan megsértették az 1947. évi IV. törvény 1. § (1) bekezdését, illetve a 3. § (1) és (2) bekezdését, amely megtiltja a nemesi elõnevek használatát. (Derültség a jobboldalon. Közbeszólás a bal oldalról: És Bethlen Istvánét? - Derültség a baloldalon.) Ennek következtében jobban örültem volna, ha Jánosi képviselõ úr inkább az ügyben interpellált volna, hogy milyen intézkedésekre kerül sor a sajtó számos cikkével kapcsolatban, amelyek minden idézõjel nélkül például úgy adtak hírt errõl: Hazahozzák vitéz Nagybányai Horthy Miklós hamvait. A "vitéz"-t is tilos a törvény értelmében használni, és nagyon sajnálatos, hogy képviselõ úr egy hivatalosan a magyar Országgyûlésnek beadott interpellációjában egy nemesi elõnevet használt. Bevallom, nem kisebbségi érzésbõl kifogásolom (derültség), lenne ilyenre lehetõségem. Ennek következtében igen tisztelt képviselõtársam interpellációjával is megsérti e törvény rendelkezéseit. A következõ kérdés, amire válaszolni kívánok: Horthy Istvánné, az egykori kormányzóhelyettes özvegye, jelenleg Ilona Bowden, Horthy Miklós kormányzó családja nevében 1990-ben fordult Göncz Árpád köztársasági elnök úrnak írott levelében azzal a kéréssel a lisszaboni nagykövetségünkön keresztül, hogy Portugáliában eltemetett apósa hamvait Kenderesen, a családi kriptában elhelyezhessék. Ezzel szemben semmiféle akadályt nem kíván gördíteni a Kormány; nem akadályozhatja meg senki azt, hogy törvényesen bejegyzett magyar egyesület vagy a kenderesi önkormányzat képviseltesse magát egy családi jellegû kegyeleti szertartáson. A Kormány részérõl, egyezõen a család kérésével, fel sem merült Horthy Miklós hamvainak állami szertartás keretében történõ eltemetése. Horthy Miklós jogi értelemben vett rehabilitációjának kérdése sem merülhet fel, miután sem magyar bíróság, sem a nürnbergi nemzetközi bíróság nem ítélte el és nem tekintette bûnösnek. Horthy Miklós történeti megítélése, annak igazságos, a történelmi tényeknek megfelelõ, ám nyilvánvalóan különbözõ politikai szemszögbõl való vizsgálata nem kormányzati kérdés. Nem is bírósági kédés, hanem a magyar történettudomány még elvégzendõ feladata, amelyet a Magyar Tudományos Akadémián vagy más történész fórumon célszerû megvitatni és magas színvonalú munkákban értékelni. Aligha állítható, hogy a Horthy Miklósról eddig megjelent tanulmányok, kiadványok az elmúlt évtizedekben érvényesülõ politikai szempontok szerint már egy objektív történészi értékelésnek felelnének meg. Ismételten hangsúlyozom, hogy a történeti megítélés is többféle lehet, de nem állhat ellentétben a tényekkel. Ebben az értelemben feltétlenül szükségesnek tartanám a megfelelõ források felhasználásával a korrekt történeti kép kialakítását. Horthy Miklós rehabilitációja így történettudományi értékeléssel összefüggésben jelenik meg, de megítélésében semmilyen körülmények között nem tartom elfogadhatónak személyesen sem a Horthy Miklósról eddig kialakított összképet. Ehhez szeretném azt is megjegyezni, hogy Horthy Miklóssal kapcsolatban nem most, hanem 1979-ben a Kossuth Klubban a második világháború kitörésének évfordulója alkalmából, ugyanígy most a Várban megnyílt második világháborús menekültügyi kiállítás megnyitása alkalmából is hangsúlyoztam például egy olyan tényt, hogy Horthy Miklós személye és politikája nélkül nem kerülhetett volna sor arra, hogy Magyarországon a második világháború alatt olyan bánásmódban részesüljenek a menekültek, mint amilyenben részesültek. Ez csak egy szelete ennek a kérdésnek. Természetesen egy történeti korszak és egy személyiség megítélése többféle módon és többféle szempontból közelíthetõ meg, de a tényekkel nem állhat ellentétben. Azt hiszem, ezzel képviselõtársam is egyetért és valamennyien, hogy a magyar történeti tudatnak szüksége van arra, hogy egy reális Horthy-kép alakuljon ki Magyarországon. Megítélésem szerint semmiféle ellentmondás nincs - áttanulmányozva a nyilatkozatokat - Für Lajos és Balsai István miniszterek kormányzati szempontból tett nyilatkozata között, mert egészen másról szólnak. Für Lajos inkább egy történészi megjegyzést tett Horthy személyiségével kapcsolatban, Balsai István pedig arra mutatott rá, hogy rehabilitációjáról jogi értelemben nem lehet szó, és arról, hogy egy árnyaltabb történeti képre van szükség. Nem tudom, hogy ebben az esetben mi tulajdonképpen az az ellentét, amit itt elemezni egyáltalán szükséges lenne. A két nyilatkozat egybevág, és úgy gondolom, hogy ebbõl a szempontból ez nem kormányzati kérdés ezen a szinten. Az a kérdés, hogy egy nemzet bármelyik korszakát kitörölheti-e történetébõl vagy emlékezetébõl, sajnos nem döntés kérdése. Múltunk - pozitív és negatív jelenségeivel együtt - közös örökségünk; ebbõl a politikai pártok és az egyes emberek egyaránt választhatnak példaképeket, választhatnak elõdöket, akiket tisztelnek - avagy nem. Ha az igen tisztelt képviselõ úr azt a kérdést teszi fel, hogy a jelenlegi magyar Kormány a Horthy-korszakot tekinti-e - idézõjelben mondom - "restaurációs céljának politikai programjában", Horthy Miklóst példaképének, akkor erre vonatkozóan csak az igen tisztelt ellenzék és az ellenzékies hangvételû sajtó megnyilatkozásaiban találhatunk forrásokat. A mai Kormány koalíciós pártjai olyan politikai pártok örököseinek tekintik magukat vagy olyan pártokkal azonosak - lásd lakitelki nyilatkozat vagy a másik két történeti pártot is figyelembe véve -, amelyek 1945 elõtt ellenzéki pártokként mûködtek. (Taps a koalíciós pártok soraiban.) Ez természetesen nem zárja ki azt, hogy a korszak eredményeit, pozitív tetteit ne kívánnánk egyensúlyban bemutatni a negatív jelenségekkel, valóságos és hiteles politikai, történeti képet nyújtva e korszakról is. Végül az a tény, hogy Horthy Miklós újratemetése nem állami temetésként merült fel, felment bennünket a XX. század történelmileg meghatározó szerepet játszó államfõi, vezetõ politikusai tetteinek összehasonlításától, különbséget téve a politikai azonosulás, a történeti igazságtétel és a kegyeleti szempontok között, beleértve természetesen akár Károly királyt, a Magyarországon újra eltemetett Károlyi Mihályt vagy akár Kádár Jánost. Ezt különösen hangsúlyozom azért, mert Kádár János esetében utólag sem merült fel az a kérdés, hogy politikai értelemben mennyiben volt egy párt által, mennyiben volt egy kormányzat által támogatott temetés, a Nagy Imre újratemetés után. Azt hiszem, hogy nem helyes, hogyha ilyen kérdésben, mint egy temetés kérdése, politikailag ebben a formában exponáljuk bármelyik témakört. (Hosszan tartó, nagy taps a kormánypártok padsoraiban.)
(Forrás: www.mkogy.hu)
