Honlapunk fejlesztését támogatta:
Alapítvány a Közjóért
2024. december 27.
Ezen a napon történt:
-
Vasutas fórum
1991. december 27.
Kövér László beszéde
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Kedves Barátaim!
Azt mondják, minél nagyobb múltú, sűrűbb sorsú egy nemzet, minél több, a viharos és sorsfordító időkben példát és utat mutató alakja van, annál kérlelhetetlenebbül nehezedik rá a történelme. Ránk, magyarokra ezer év viharos történelme hagyott súlyos örökséget, és múltunk fedhetetlen hőseinek helytállása ró hatalmas felelősséget és kötelezettséget. Különösképp erre int a hely szelleme, Kossuth városa, és az időpont.
Egy kerek évforduló olyan alkalom, amikor közösen számvetést kell készítenünk: Antall József is a kérlelhetetlen bíráink egyike, akinek tetteihez és gondolataihoz – még ha számtalan kérdésben vitatkoztunk is, vagy nem is értettünk egyet – mérjük a magunkéit.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
A reneszánsz festő a művészetben is felfedezte, amit az egyszerű ember a mindennapi életből is ismert: a távlatot. Azt, hogy minél messzebb van tőlünk valami, annál kisebbnek látjuk. Nos, Magyarország, a kommunizmus bukását követő első, szabad választásokon hivatalt nyert miniszterelnöke, Antall József hitelesen rácáfol erre a művészeti és tapasztalati tényre. Közel két évtized telt el halála óta, de még ez a lassan növekvő időtávlat sem homályosította el, zsugorította össze Antall József alakját. Sőt, éppen ellenkezőleg: az idő múlásával egyre világosabban bontakoznak ki előttünk az Ő valóságos államférfiúi erényei és arányai. Olyannyira, hogy egy ideje már egykori esküdt ellenségei sem űznek gúnyt belőle, hanem – ha lehet, még a hajdani ócsárlásnál is visszataszítóbb módon – körülhízelgik az emlékét, örökségét emlegetik, és őt-magát gyakran úgy ünneplik, mint a korszerű magyar polgári demokrácia, a köztársaság atyját.
Úgy érzik, hogy ma már megtehetik. Mert már ártalmatlan. Mert nem csak a halott indián a jó indián, hanem a polgári oldalon is csak a halott politikus lehet jó államférfi.
Kedves Barátaim!
A jeles német történész, Burckhardt szerint a nagy történelmi személyiségeket mindenekelőtt az jellemzi, hogy esetükben egymásra talál képesség és kihívás, és hogy akaratukat, melyet egyéni érdekeiken felülemelkedve egy nemzet, egy közösség érdekeinek szolgálatába állítottak, tűzön-vízen keresztülviszik, megvalósítják. Kell még persze hozzá más is. Határozottság, vezetni tudás, céltudatosság, döntésképesség, magabiztosság, és valljuk be, jó adag konokság is.
Ha megkérdik tőlünk, hogy miben áll Antall József személyes és közéleti nagysága, röviden talán azt válaszolhatjuk: abban, hogy világosan meglátta, hol húzódik egy fontos, talán a legfontosabb politikai választóvonal a hosszú idegen megszállás után ocsúdozó magyar társadalomban. Egyfelől ott vannak a folytonosság, az idegen önkény elkötelezett és lekötelezett haszonélvezői, akik mindent hajlandók megváltoztatni, csak a lényeg, a hatalmuk, a zsákmányuk maradjon változatlan. Másfelől meg ott vannak a változás eltökélt hívei, akik – az Írásnak, a Jelenések János apostolának szavával – „új eget és új földet” akarnak hányatott sorsú hazájuknak. Ez a rendszerváltoztatás konzervatív paradoxona: mindkét politikai erő, politikai tábor megőrizni akart. A magukat szocialistának, majd szociáldemokratának hazudó utódpárti politikusok a hatalmukat és befolyásukat, a konzervatívok pedig a polgári értékeket.
Antall József – Adyval szólva „fogyó élete növekvő lázában” – vállalta egy különleges és kockázatos történelmi küldetés személyes áldozatát. Vállalta a csődgondnokságot.
Nem riadt vissza attól a pénzügyi-gazdasági, társadalmi, jogi, alkotmányos, erkölcsi, nemzettudati sivatagtól, amelyet a majd’ félévszázados hódoltság után hagytak ránk örökül a régi rend helytartói.
Antall József, szinte kilátástalan helyzetben, valóságos csodatételre vállalkozott. Arra, hogy zárójelbe
tegyen egy hosszú, hazug és véres, később inkább csak komisz, de nem kevésbé zsarnoki múltat. Zárójelbe tette, mivel a múlt küzdelmeit már nem vívhatta meg, ezért a jövőt akarta megnyerni. Tudta, hogy gúzsba kötve kell kormányoznia törött gerincű és bitófával fegyelmezett, de mézesmadzaggal kecsegtetett és kacsintó engedékenységgel lekenyerezett magyar népét.
Csakugyan roppant külső-belső erők és az ellenséges média szakadatlan pergőtüze zúdult rá. Nem is sikerülhetett végérvényesen meghaladnia a szívósan és mélyen meggyökerezett múltat, kitanult haszonélvezők általuk öröknek gondolt hitbizományát. Hogyan is sikerülhetett volna, amikor a rendszerváltoztatás veszteseinek tömegét a rendszerváltoztatás haszonélvezői vezették az ő kormánya ellen?
Kedves Barátaim!
Antall József mindezt jól tudta. De nem az az ember volt, aki elcsüggedt a múlttal a jövő megnyeréséért folytatott egyenlőtlen küzdelemben. Nem csüggedt, mert úgy tartotta: ne az legyen a jövőnk, amitől félünk, hanem az, amit merészelünk. Antall József pedig merészelt.
Merészelt nem a következő választásokra, hanem a következő évtizedekre gondolni. Le merte rakni a polgári Magyarország feltörhetetlen alapjait. Életre mert hívni és lecövekelni olyan intézményeket, amelyek tartósan szavatolják közéletünk zavartalan működését. Bátor személyes külpolitikai fellépéseivel, visegrádi kezdeményezésével, a Varsói Szerződés, a KGST szétbomlasztásával mert hozzájárulni a hidegháború végleges eldöntéséhez, így a Jalta-utáni világrend kialakításához.
Ezzel a jövőre függesztett tekintettel indította el Magyarországot azon az úton, amely akkor biztonságosnak tetsző szövetségi rendszert kínált hazánknak. Tudta, hogy jobb nekünk egy akár kétes helyzetű földrész sorsában osztoznunk, mint tehetetlenül várnunk a politikai-geostratégiai senkiföldjén, hogy mikor teszi ránk megint a kezét egy kósza nagyhatalmi becsvágy. Tudta, hogy jobb nekünk egy akár kétes gazdasági perspektívákkal rendelkező közösség tagjaiként a XXI. század kihívásai elé néznünk, mert csak így lehet arra esélyünk, hogy valamennyi magyar a jövő nyertese legyen.
Ha nem válthatta is meg nemzete közelmúltját, Antall József irányt mutatott a közeljövőnk felé. Mert nem ismert nemesebb ügyet, mint a magyarság érdekeinek, egy széttagolt 15 milliós nép érdekeinek önzetlen képviseletét.
Kedves Barátaim!
an>
Most, születésének 80. évfordulóján tegyük fel a kérdést: vajon helyes volt-e ez az út? Helyes volt-e az az út, amire Antall József ráállított bennünket? Ez a kérdés mostanság különösen foglalkoztatja magyarok tízezreit, amikor új világrend köszöntött ránk, pontosabban szólva törte ránk az ajtót, és újra mernünk kell Magyarország teljes átalakításával egy új jövőt tervezni hazánknak.
Valóban, kedves barátaim, történelmi korok fordulóján élünk. Ritka az olyan időszak, amikor néhány évtizeden belül többször is megfordul velünk a világ.
Az azonos értékeken alapuló, nemzetközi katonai szövetség, a NATO, amelynek szigorú követelmények teljesítése után tagjai lehettünk, a szemünk láttára veszít súlyából. A gazdasági közösség, az Európai Unió – amely szintén alapvetően értékközösségként határozza meg magát, mégis kínosan hosszú ideig várakoztatott a vámnál, bőröndjeinket kiforgatta, és csak kicsinyes alkudozások követően nyitotta fel a sorompót – most történetének legsúlyosabb válságát éli.
Nem meglepő hát, ha egy ilyen őszinte számvetés közben feltesszük magunknak a kérdést: valóban a jó utat választotta-e Antall József?
Meggyőződésem, hogy a kérdésre – minden kétség mellett is - a helyes válasz az igen.
Kedves Barátaim!
Az államférfi nem próféta. Nem a biztos jövendő megmondása a feladata, dőreség is lenne ilyet várnunk tőlük. Természetesen nem árt, ha a világ folyamatainak helyes elemzésével, jó megérzésekkel képes előre jelezni bizonyos folyamatokat, de mégis nem ez a tulajdonság, amely az igazi államférfit kiemeli a politikusok hadából.
Az államférfit az különbözteti meg a halandó közéleti embertől, hogy minden döntésnél biztos iránytűvel rendelkezik. Ezért tudja, hogy a felmerülő lehetőségek közül melyiket kell választania. Ez az iránytű, kedves barátaim, a magyar nemzeti érdek.
Idézem Antall József miniszterelnök Urat:
"Amikor egy szuverén ország dönt, hogy ki mellé áll – akár nagy, akár kicsi – természetesen saját érdekei szerint dönt. De azért nem csak arra tekint, hogy mely szélirányból közeledik a siker, hanem elvi álláspontját is érvényesíti. Ha egy országnak, egy kormánynak nincs elvi álláspontja, akkor jogos lett volna a történelemben hol a kommunisták, hol a hitleristák felé fordulni."
Igen, kedves barátaim, Antall József a történelmi távra kigondolt, a megmaradás értelmében felfogott nemzeti érdek feltétlen követését hagyta ránk.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
„A politikában az a legfontosabb, hogy soha ne engedjünk a meggyőződésünkből” – mondta egyszer Charles De Gaulle. Bibó István ennél is továbbment, a forradalomról szóló, 1957-ben papírra vetett Emlékiratában a következőket mondja:
„…a demokrácia és közvélemény uralmának korában az elvi és erkölcsi politika az egyetlen lehetséges politika, de egyúttal a leggyümölcsözőbb reálpolitika is.”
És valóban: Bibó gondolatai ismét beigazolódni látszanak. Hiszen egyre többen vannak, egyre többen vagyunk, akik szerint lesz egy reneszánsz Európában: az egyén és közösség újjászületése. Nem új embertípusnak kell kiemelkednie, hiszen azt csak a nácik és a kommunisták gondolták, hogy az ember átalakítható, hanem az ember abszolút értékének a helyreállítása fog bekövetkezni. Vagy ahogy Jacques Maritain fogalmazott: az emberi lényeknek mindenekelőtt emberiekké kell válniuk.
A jelek egyértelműen azt mutatják, hogy a változás elindult. Európában, ahol meggyőződésem szerint
a következő húsz év politikai változásainak epicentruma található, már elkezdődött egy új korszak. Európában olyan változás történik most, amelyet a baloldal egyelőre konjunkturális változásnak szeretne beállítani: balesetnek, erőeltolódásnak, erőváltozásnak. Szerintem azonban Európában egy új korszak kezdődött, és ez a korszak – hosszú távon – mindenképpen jobboldali, konzervatív és kereszténydemokrata lesz, még akkor is, ha időlegesen, részlegesen, néhány helyen a baloldali erők képesek lesznek sikert felmutatni.
Európának a közel negyven évig tartó baloldali - liberális korszaka, ami véget ért, egy politikai és gazdasági mitológia uralmának időszaka volt. Egy olyan korszak, amely – bár fennen éppen az ilyenek ellen küzdött – mítoszok, tabuk és babonás hiedelmek kusza és nyomasztó szövevényét teremtette meg.
Ennek a mitológiának az volt a lényege, hogy létezik egy nagy csoda, van egy nagy varázslat, amely mindent megold, és ezt a nagy varázslatot piacnak nevezik, amit a szabadság szinonimájaként is használtak. Ezért a helyes európai és modern politika a „mindent piacosítani” politikája. Erre a korszakra, amelyet most lezárunk, az volt a jellemző, hogy azt mondták: a piac szent, a piac morális, és a piac önszabályzó. Aki ebben kételkedik, az pedig eretnek, maradi, konzervatív és szélsőséges. Azokat a napokat, amelyekben az életünk ma zajlik, a varázstalanítás napjainak nevezhetjük. Kiderült, hogy ez a nagy varázslat globálisan befuccsolt, a király nemcsak meztelen, hanem esztelen is. A varázslat nem sikerült, ellenben rendkívül sok, legkevésbé sem jómódú ember vagyona eltűnt.
Kiderült, hogy a piac nem tévedhetetlen, a piac megtéveszthető, félrevezethető, és a piac az emberi mohósággal szemben védtelen. És most oda jutottunk, hogy a bajba jutott globális gazdasági elitet az államnak kell kihúznia a bajból azon a pénzen, amit mi mindannyian adó formájában befizetünk, és amit ők vagy nemzetállami keretek között használnak fel, vagy pedig továbbadnak nagy nemzetközi pénzintézetek gazdasági mozgásterét bővítendő.
Kedves Barátaim!
Legyünk önkritikusak. Belőlünk rendszerváltó kereszténydemokrata, polgári politikusokból és közösségeinkből is hiányzott az intellektuális és politikai erő, hogy a szocializmusnak nevezett börtön sötétjéből kilépve, a fény által elvakítva ne sétáljunk bele abba az új csapdába, amely már az első pillanatban készen várt ránk.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Az európai jobboldalnak az a feladata, hogy véget vessen a neoliberális pénzügyi körök által finanszírozott agresszív ideológiai kísérleteknek. Az egész európai civilizációt kell megújítanunk. Az európai jobboldaltól és a kereszténydemokráciától azt várják ma Európa polgárai, hogy számolja fel a káoszt, és teremtsen végre rendet. Három tételt kell lerombolnunk: azt, hogy a piac mindenható, azt, hogy az állam akkor jó, ha gyenge, és azt, hogy a gazdaság akkor jó, ha önszabályozó. Ezt a három dogmát kell lerombolnunk, és helyette új tételeket kell felállítanunk, amely Európa megújulásának lehet az alapja.
Magyarország számára pedig az az elsőrangú feladat, hogy ne maradjon ki Európából. Ne maradjon ki abból a jobboldali európai korszakból, amely éppen most veszi a kezdetét.
Kedves Barátaim!
A mi elvünk, a mi zsinórmértékünk Antall József szellemében az, hogy a győztesnek nem igaza van – a győztesnek dolga van. Dolga van, nem is kevés, amelyet el kell végeznie, és amelynek oroszlánrészét az elmúlt két évben már el is végezte. Mi abban az országépítésben vagyunk érdekeltek, amelyben nem a közös zsákmányszerzés a szövetség alapja, hanem a közjó hitelének helyreállítása és annak felvirágoztatása. Mert meggyőződésünk, hogy van erkölcsi rend a világban, és van erkölcsi rend a történelemben.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Az utóbbi évszázadok nem kényeztettek el bennünket. A történelemkönyv lapjait megtöltő régi dicsőségünkért sanyarú közelmúlttal fizettünk. Mégis hálásak lehetünk a sorsnak, hogy néha nehéz időkben is kimagasló államférfiakat állított országunk élére. Olyan államférfiakat, akik a szabad magyar nemzetet a jövő nyerteseivé kívánták tenni. Így válik a történelemkönyv a jövő útjait fürkésző államférfiak példatárává. Így lesznek a múlt eseményeiből a jövő emlékei.
Antall József pályafutása egy olyan ember pályafutása, akinek hiteles volt a múltja, hiteles volt a közéleti tevékenysége, és politikai meggyőződése hiteles jövőt képviselt. Akit nem üzleti körök vásároltak be a politikába, nem magánállamok helyeztek országa élére végrehajtó biztosnak, hanem aki megküzdött a szolgálatért. Megküzdött a felemelkedésért, megküzdött a próbatételekkel, megküzdött politikai ellenfeleivel, megküzdött a hazáját szétforgácsolni akaró erőkkel, és elsősorban – minden áldott nap – megküzdött saját magával.
Mert a kereszténydemokrata politikai hitvallásért minden áldott nap, újra és újra meg kell küzdeni. A kereszténydemokrácia ugyanis nem állandóan javítgatott recept szerint készített politikai koktél, amelyhez a jobb- és baloldaliak tartott, haladónak és konzervatívnak nevezett elemek pontos méricskélésével, némi tolerancia adagolásával, majd a keverék alapos összerázásával jutunk.
Nem olyan divatos elegy, amelynek a népszerűségében legalább akkora szerepe van a hangzatos elnevezésnek, mint a gondosan kikevert színeknek. Nem gondolkodásmódok és szemléletek katyvasza: nem is a fejünkben, hanem a lelkünk mélyén lakozik, és, ha egyszer beitta magát a lelkünkbe, akkor az válik cselekedeteink mozgatórugójává.
A mindennapok tucatnyi próbatételének sokszor apró eseményei teremtenek olyan helyzeteket, amikor eldől: vajon önzés, haszon, netalán bosszú irányít bennünket, vagy a lelkünk mélyén lakozó hit? Vajon a minket körülvevő fizikai világ tehetetlen rabjaiként bukdácsolunk, akár a fortyogó üstön a fedő, vagy a keresztény ember biztos jövő tudata válik cselekedeteink mozgatórugójává? Vajon felemelő céljaink legyőzik-e koloncként visszahúzó indítékainkat? Nincs ugyanis kettős mérce, nincs külön politikai és mindennapi morál: a jóról és rosszról alkotott fogalmaink tárháza mindenhol és minden élethelyzetben velünk marad.
Kedves Barátaim!
Antall József közéleti tevékenysége azt igazolja, hogy a legszilárdabb, legtartósabb kormányzást a törvényesség és a szolidaritás sziklájára lehet építeni. Életművének egyik legfontosabb tanulsága számunkra mégis az, hogy egy politikus akkor válik hitelessé, akkor tud mások számára igazat és értékeset nyújtani, akkor nem fog eltévedni és másokat is zsákutcába vezetni a világ zajos és zűrzavaros labirintusában, akkor nyújt biztos eligazodási pontot, ha sohasem próbál másnak látszani, mint aki, ha nem felejti el, honnan jött, és nem felejti el, hova indult. Vállalja azt, amiben hisz, vállalja a sikereit, a kudarcait, az erősségeit és a gyengeségeit, vállalja a barátait, és még az ellenségeit is.
Mindez több mint egy politikus ars poeticá-ja: ez nem más, mint Európa krédója. Európa és benne valamennyi nemzet is csak akkor tudja küldetését teljesíteni, ha képes lesz önmagát adni, ha képes lesz vállalni a gyökereit, a történelmét – felemelkedéseivel és bukásaival –, nemzeti és etnikai csoportjait, azok minden erényével, hibájával és sajátosságaival együtt. Azt üzeni, légy önmagad, Magyarország, légy önmagad, Európa!
Kedves Barátaim!
„Az ember arányát nem az eredmény méri, hanem a cél nagysága, az akarat ereje, s a kötelesség elijeszthetetlenül kitartó teljesítése” – írta Szabó Dezső. „Mit ér az élet, melyet nem egy minden akaratunk fölötti akarat mozdít, melynek nincs egy végzetesen elrendelt, vezető kötelessége?”
Ennek szellemében tisztelettel hajtunk fejet Antall József emléke előtt.
