Honlapunk fejlesztését támogatta:
Alapítvány a Közjóért
2025. március 14.
Ezen a napon történt:
-
Magyar Cserkész Szövetség ünnepsége
1991. március 14.
Jeszenszky Géza levele
118 éve született és 40 éve halt meg id. Antall József
Jeszenszky Géza Oslóból küldött szavai
emléktáblája 2014. március 20-án történő megkoszorúzására
Közel húsz éve megjelent egy könyv, „Az ismeretlen Antall József.” A néhai miniszterelnök magánemberi arcát mutatta be barátai, tanítványai írásaival. Valójában apjáról, idősebb Antall Józsefről mondhatjuk el, hogy méltatlanul kevéssé ismert, hazájában inkább a fia kapcsán hallottak róla, ezen az emléktáblán kívül csak egy lakók nélküli rakpart őrzi nevét. Ezzel szemben Lengyelországban utca, könyvek, filmek, egy most készülő szobor ébren tartja annak az emlékét, akit már életében, alig több mint 40 évesen „a lengyelek apjának” neveztek a hazánkban a II. világháború megpróbáltatásai közepette menedéket talál lengyelek.
Életének csúcspontja volt az az életveszélyes munka, amit a Belügyminisztérium szociális ügyosztálya vezetőjeként, menekültügyi kormánybiztosként végzett. A Kárpátalja visszakerülésével újra létrejött közös lengyel-magyar határon 1939 őszén hazánkba menekült mintegy százezer lengyel számára – Teleki Pál, sőt Horthy kormányzó tudtával és támogatásával – Antall jóval többet nyújtott, mint puszta menedéket. A katonákat a nemzetközi jognak megfelelően táborokban helyezték el, de Antall kifejezett utasítására a helyi hatóságok szemet hunytak, sőt sok esetben elősegítették szökésüket, hogy Jugoszlávián át az előbb Franciaországban, majd annak eleste után Angliában harcoló lengyel erők soraiban folytassák a háborút a náci Németország ellen. A polgári menekültek rendszeres napi segélyben részesültek, munkát vállalhattak, sokan annyira beilleszkedtek a magyar társadalomba, hogy itt családot alapítottak, leszármazottaik ma is köztünk élnek, közülük én is többeket ismerek. A menekültek között Antall egy rátermett vezetőt talált, Henryk Slawik sziléziai újságírót, akivel szorosan együttműködött, nemcsak a lengyelek ügyes-bajos dolgainak intézésében, de a lengyel földalatti ellenállási mozgalom és a londoni emigráns kormány közötti kapcsolatok fenntartásában is. Magyarország német megszállása után Slawikot sok prominens lengyellel együtt a Gestapo letartóztatta. A kínzások ellenére sem vallották be, hogy Antall politikailag mi mindenben segítette őket. Ha megtörnek, ez a németek által ugyancsak letartóztatott Antall életébe került volna.
2010. február 25-én a katowicei Zeneakadémia dísztermében Sólyom László magyar és Lech Kaczynski lengyel köztársasági elnök megemlékezett a II. világháborús lengyel menekültek befogadásáról. Ebből az alkalomból a pár héttel később tragikus repülőgép-szerencsétlenségben életét vesztett lengyel elnök id. Antall József és Henryk Slawik emléke előtt tisztelegve, posztumusz a legmagasabb állami kitüntetést, a Fehér Sast adományozta a két hősnek. Az elismerést a leszármazottak vették át, ezen én is jelen voltam, mint a kitüntetett unokájának a férje. Id. Antall leánya, anyósom, a miniszterelnök nővére, az elismerést megköszönő, ott felolvasott levelében többek közt azt írta: „örülök, hogy együttesen emlékeznek meg és tüntetik ki Apám barátját és harcostársát, Henryk Slawikot. Ők ketten valóban egy nagy közös ügyet szolgáltak, többet, mint a II. világháború szörnyűségei között Magyarországon menedéket találó lengyelek életének megőrzését: a két nemzet történelmi barátságának a megerősítését az európai humanista hagyományok szellemében.”
1967-ben az Antall-családba bekerülve hét éve át ebben a lakóházban, egy fedél alatt laktam id. Antall Józseffel. Már fia diákjaként megismertem őt, mint egy bölcs, szerény, jó kedélyű, mintaszerű családapát. Tudtam, hogy mennyire fontos volt számára a szülőföld, a Dunántúl közepén magányosan emelkedő Somlóhegy, Oroszi község, ahol 1896. március 28-án született, ahol szülei gazdálkodtak. Ahogy ő maga írta, „Őseim mindig falun, mindig a nép között éltek. Életformájuk, külső magatartásuk ugyanaz volt, mint a többi falusi emberé.” A Csallóközből származó ősök ugyan már a 14. században nemesi oklevelet nyertek, de ez a cím a családban sosem előjog volt, hanem kötelezettség a haza szolgálatára. Részt vettek mind a Rákóczi-vezette, mind az 1848-49-es szabadságharcban. Oroszi községből 55 nemzetőrt írtak össze, a listában a 35. sorszám alatt olvashatjuk Antal Gábor 36 éves földmíves, id. Antall nagyapja nevét. Ez a háttér, és a két Lőcsén eltöltött gimnáziumi év, majd a jó három év orosz hadifogság tette Antallt a szegényebb sorsúak szociális felemelésének elkötelezett, minden nép értékeit becsülő humanistává. Mint jogvégzett, nagy munkabírású köztisztviselő nyerte el Keresztes-Fischer Ferenc náci-ellenes belügyminiszter bizalmát, vezette a szociális ügyosztályt, majd a teljes menekültügy irányítását. Ennek kertében a lengyelek mellett a német fogolytáborokból Magyarországra szökött brit, francia és amerikai hadifoglyok is oltalmat leltek hazánkban. Ismert, hogy Antall barátja, Varga Béla plébános, az 1945-ös Nemzetgyűlés elnöke, az ő támogatásával hozta létre Balatonbogláron a lengyel gimnáziumot. A háború végén az olaszországi szövetséges erők főparancsnoka, Alexander tábornok kitüntető oklevéllel ismerte el Antall érdemeit. A lengyel menekültek között sok volt a zsidó származású. Ezek számára Antall és Slawik olyan igazolványokat állított ki, amelyek kereszténynek tüntették fel őket, árva lengyel zsidó gyermekeknek pedig Vác mellett külön otthon hoztak létre. Méltán kapta meg id. Antall 1990-ban a jeruzsálemi Jad Vasem Intézet elismerését, az emléktáblát.
Az 1944. augusztusban a Sztójay-bábkormányt felváltó Lakatos-kormány elérte, hogy a németek több letartóztatásukban álló magyart átadtak a magyar hatóságoknak, így került szabadlábra Bajcsy-Zsilinszky mellett Antall is. Somlóhegyi présházában élte meg a front átvonulását. Mint a Horthy-korszakban ellenzéki Kisgazdapárt tagja komoly szerepet vitt az újjászülető Magyarország demokratikus kísérletében, előbb mint újjáépítési miniszter, utóbb mint a párt igazgatója és a Vöröskereszt elnöke.
Életének sok tekintetben ez még a háborús éveknél is izgalmasabb időszaka volt. Az 1945-ös, a polgári politikai erők hatalmas sikerét hozó 1945. novemberi választások fölcsillantották egy demokratikus, szociálisan érzékeny, szomszédjaival békében élő, a nagyhatalmaktól független, gazdaságilag sikeres Magyarország megteremtésének a lehetőségét, és noha a háború pusztításai, az egy milliót meghaladó emberveszteség és a szovjet megszállók viselkedése a cél elérését rendkívül megnehezítette, a győztesek meghirdetett elvei okot adtak a reménységre. A nyugati hatalmak budapesti képviselői türelemre és kitartásra bíztatták Antallt és politikai barátait. „Miért nem mondták meg, hogy tehetetlenek a szovjet nyomással szemben, hogy küzdelmünk reménytelen?” – volt beszélgetéseink során „nagyapósom” visszatérő panasza. Az 56-os forradalom őt is felvillanyozta. Lakása, mai lakásunk, a politikai tárgyalások egyik fontos helyszíne volt, a szovjet fogságból nemrég szabadult Kovács Béla is hosszabb ideig ott lakott. A tervezett választások után megalakuló kormányban a 60 éves Antall a belügyminiszteri tárca várományosa volt, 24 éves fia pedig már nemcsak elgondolásainak terjesztője és végrehajtója, de elsőszámú tanácsadója is volt. A második szovjet beavatkozás az idősebb Antallt lelkileg is összetörte, tudta, hogy politikai céljai az ő életében már nem fognak megvalósulni. Vele együtt élő családja, fia töretlen akaratereje, unokái, majd dédunokája fejlődése, a lengyelek számtalan módon megmutatkozó hálája azonban vigasztalta. Tudta, hogy a lengyel Himnusz reánk is vonatkozik: „Nincs még veszve Magyarország, amíg a magyarok élnek!”
