Honlapunk fejlesztését támogatta:
Alapítvány a Közjóért
2024. november 27.
Ezen a napon történt:
-
Országgyűlési felszólalás
1990. november 27. -
Magyar Gyógyszerészeti Társaság Közgyűlése
1991. november 27. -
Zrínyi Ilona Alapítvány jótékonysági estje (Kecskemét, köszöntő levél)
1993. november 27.
Széles középosztály
""Isten becsülete" címmel az "Európai utas"-ban jelent meg interjú, amit Gyurkovics Tibor készített.
Gyurkovics Tibor: A klasszikus kapitalizmusban a középosztály a maga természetes gazdasági viszonyai között jött lére. Lehet ezt mesterségesen, megtervezve előidézni, életre hívni?
Antall József: A totális államnak és eszközrendszerének a felszámolása után egyszerre csak ezt nem lehet – központi, utasításos alapon – megszervezni. Csak a társadalom széles rétegeinek a bevonásával, érdekcsoportok megjelenítésével, különböző politikai pártokkal, egyéb társadalmi szervezetekkel, az egész társadalom önépítő munkájával lehet létrehozni a széles középosztályt.
Azt hiszem, nálunk megvannak a minimumok legalább a széles középosztály kifejlődéséhez. A kormányzat ezt monetáris eszközökkel, hitelpolitikával, adópolitikával, közvetett gazdasági eszközökkel segítheti elő, és a nyers piaci versenyt szociális védőhálóval egészítheti ki.
A középosztályt nem kell mesterségesen létrehozni. A piacgazdaság, plusz versenyrend, versenyszabályozás gondoskodik erről. Támogatni lehet az említett eszközökkel.
Apropó, klasszikus kapitalizmus – nem szeretem ezeket a kifejezéseket használni, az emberben kellemetlen szemináriumi reminiszcenciákat ébresztenek. Még az egyetemen 1951–52-ben írtam egy pamfletet – amit akkor elég sokan olvastak –, hogy Marx tulajdonképpen hogyan mentette meg a kapitalizmust. „A történelem iróniája – Marx, a kapitalizmus megmentője, a szocializmus elhárítója.” Ez volt a címe.
Az individuális szemlélet nagy fölhajtó erő volt, de fék nélküli motorrá vált – ahogy ezt Madách is leírja a londoni színben. Ám jött Marx, aki a kapitalizmus elemzésével ideológiát adott a munkásmozgalomnak, s ezáltal kanalizálta az indulatokat, beépítve a munkásmozgalmat a nyugati társadalmi rendszerbe, ami nélkül a kapitalizmus önmagát szakadékba taszította volna. Marx imígy „jól jött” a kapitalizmusnak.
Gyurkovics Tibor: A középosztály szó a magyarok fülében igen furcsán cseng. A két világháború közti úgynevezett keresztény kurzussal megsúlyolva még furcsábban hat. Van ebben igazság?
Antall József: A polgárosodás, a középosztály kialakulása majd kétszáz éve foglalkoztatja a legnagyobb elméket, Széchenyinek és Kossuthnak éppúgy gondja, mint Deáknak vagy Eötvösnek. Tulajdonképpen a reformkortól fogva a középosztály kiszélesítése a program. Ez nagyon nagy tét volt, a szabadságharcban éppen úgy, mint a kiegyezés előtt és után. Ez az ötven év tekinthető a magyar risorgimentónak. Egy nagy nemzedéknek az életműve ez, a modern Magyarország megteremtése, ekkor jönnek a nagy reformprogramok az iskolaügytől az egészségügyig és minden más alapvető kérdésig.
Gyurkovics Tibor: 1965-ben a Századok című folyóiratban Eötvös József Politikai Hetilapja és a kiegyezés előkészítése 1865–1866 címmel ezt már elemezted egy átfogó tanulmányban…
Antall József: Ezt tartom a történelemszemléleti alapnak. Ha ma valaki ezeket a politikusokat olvassa, rádöbben, hogy jóformán mindenről szóltak, ami ma is aktuális. Már akkor megírták, hogy a kommunizmus gazdaságilag és minden szempontból kudarcra van ítélve, amikor még nem is láttak valódi kommunizmust. Sőt Marxról sem tudtak. Eötvös megírta, miért csupán állami beavatkozás ez, tehát csak despotizmussal párosítva lehet kommunista rendszert működtetni.
Madách Az ember tragédiájában a londoni színtől a falanszterig mindent megírt. Adyt is a ki nem fejlődött polgárság problémaköre foglalkoztatja. A két világháború között a keresztényszociális mozgalmakban éppen úgy, mint a népi írók mozgalmaiban alapvető kérdés az új népi értelmiség megteremtése, kiszélesítése. A kor minden progresszív politikai gondolkodásában benne van, hogy nemcsak nemzeti elitre van szükség, hanem ennek széles nemzeti alapjául szolgáló társadalmi bázisra kell épülnie, és ez a középosztály. 1945-ig több mint egy évszázadon át kulcskérdése volt ez a magyar társadalomfejlődésnek.
A XIX. században, a gyors gazdasági fejlődésben a polgári tudat összekapcsolódott a nagyon progresszívan gondolkodó magyar középnemesség reformelképzeléseivel. Ady is ír erről, hogy a múlt század közepén ezekben a nemesi kúriákban még ott találhatók Rousseau és társai művei. E kúriák lakói rendszeresen olvastak, művelődtek: saját helyzetét felismerő magyar középnemesi bázisa volt az országnak.
Az 1848–49-es szabadságharc bukásával ez a tendencia elveszti erejét. A jobbágyfelszabadítással a középnemesség szükségszerűen elveszti vagyonának egy részét, ugyanakkor nem találja útját az árutermelő, fejlett gazdasági élethez, ami ezt a kérdést, ezt a váltást megoldhatta volna. Az elitet a szabadságharcban való részvétel miatt szétverték.
A köznemesi elit utolsó nagy erőfeszítése a 67-es kiegyezés volt, miután bizonyos mértékig önvédelemre rendezkedett be, defenzívába vonult. Új életformába is, mondhatni, a dzsentri alakjában. Ez nagy paradoxon, ha meggondoljuk, hogy Angliában akkor vált valaki „dzsentrivé”, amikor birtoka lett, Magyarországon gyakran akkor, amikor elvesztette.
Ugyanakkor a 67-es kiegyezés után a polgárosodás a maga természetes módján fejlődött is, ha megnézünk egy századfordulós képet, akkor a sztrájkoló szakmunkásokat és nyomdászokat keménykalapban látjuk. Sokkal nagyobb volt az átjárhatóság az osztályok között. A legtermészetesebb volt például a szepességi városokban, hogy vezető értelmiségiek elvették iparosok lányait. A polgári kaszinók „kis embereknek” voltak gyülekezőhelyei. A két világháború között tovább tartott a középosztály mint olyan kiszélesedése, igen sok parasztgyerekből, munkásgyerekből lett értelmiségi. A kóros csak az , hogy nem szívesen beszéltek erről."
