Honlapunk fejlesztését támogatta:
Alapítvány a Közjóért
Rossz oldal
A Magyarok III. Világtalálkozója után 1992. augusztus 20-án állami és nemzeti ünnepünk különleges súlyt kapott, hiszen a Szentháromság téren ünneplő tömegban nagy számban vettek részt a határon túl élő magyarság képviselői is.
"Történelmi igazságszolgáltatás, kemény és igazságos intézkedések voltak azok, amelyekkel Szent István megszilárdította a hatalmat, és lerakta az új Magyarország alapjait. De mindenekelőtt Szent István gondoskodott arról, hogy abban a korban, amikor Európa nyugati felében a ma, a tegnap nagyhatalmai kialakították határaikat, megalapozták hatalmi rendjüket és kelet felől még ott feszült Bizánc birodalma, és a népvándorlások ismeretlen népei zúdultak egymást követően Európára, akkor Európának e legnehezebb földrajzi pontján önálló, magyar államiságot tudott teremteni, olyan önálló magyar államiságot, amelyik nem vált vazallusává, hűbéresévé egyetlen birodalomnak sem. És ez az önálló, ez a szuverén anyaország az, ami örökre meghatározta a mi államalkotó nemzeti programunkat, ami nem jelent semmiféle nacionalizmust, sovinizmust, nem jelenti más népek fölötti uralkodási vágyunkat. Hiszen egy évezreden keresztül ritkán, de akkor is csak dinasztikus célokból, vagy átmeneti időkre fordul elő, hogy a magyarság, a magyar nemzetet akkor alkotó magyar nemesség a határokat túllépte volna.
Melyik népnek, melyik nemzetnek van belefoglalva a közjogába, hogy nem köteles túllépni a haza határait, hanem csak a haza határait kell megvédelmeznie? Ez a magyar közjog és a magyar alkotmányosság alapja és ezért semmiféle csalfa eszme, semmiféle csalétek önszántunkból nem vett rá bennünket, hogy a haza határain kívül keressük az ország boldogulását.
A történelem és a földrajz kegyetlen. A geopolitika, a földrajzi elhelyezkedés és a kényszerítő körülmények belekényszeríthettek bennünket szövetségekbe, belekényszeríthettek bennünket háborúkba, amit a magyar nép nem érzett magáénak, amit nem akart megvívni, de amit kénytelen volt megtenni. Ha erre kényszerítették, akkor mindig bátran küzdött. De nekünk senki ne tegyen soha szemrehányást azért, ha rossz oldalon álltuk, mert arra a rossz oldalra általában odakényszerítettek bennünket. Levert szabadságharcokkal, büszke nemzeti forradalmakkal akartuk mindig megmutatni igazi szándékainkat, és amikor cserbenhagytak bennünket, magunkra maradtunk, belekényszerültünk olyan államkeretekbe és politikai szövetségekbe, amelyek logikus következményeként a rossz oldalra kerültünk. Akkor még utána büntetésben részesültünk. Elég, ha csak 1848–49 szabadságharcára utalok, arra az örök jelképre, hogy az első független magyar kormány, az első képviseleti magyar kormány miniszterelnökét kegyelemből nem bitófán, hanem golyó által végezték ki.
Ez egy olyan ország, amelynek első miniszterelnöke a zsarnokság áldozataként golyó általi halállal végeztetett ki, és ugyanazon a napon 13 hős magyar tábornok halt meg a hazáért Aradon. És e nemzetet, amelyik kereste utána a kompromisszumot, kegyetlen abszolutizmus után kereste a megoldást, kereste az élni akarás feltételeit, utána azzal büntették e cserbenhagyott országot, hogy elvesztette területei kétharmadát, lakosságának felét. Igenis, ahogy a Magyarok III. Világtalálkozóján mondtam, Trianon minden magyar embernek tragédia, nemzeti és családi tragédia, amely fájdalmat okoz.
Ne várják azt, hogy ebben a kérdésben történelmileg alkalmazkodjunk, történelmileg váljunk ennek örömteli részeseivé. Ugyanakkor amilyen kemény és határozott történelmi tudattal állunk ki múltunk mellett és jelentjük ki ezt a nemzeti fájdalmat, ugyanez a magyarság önmérséklettel és bölcsességgel veszi tudomásul az új Európa és egy rendezett világ követelményeit, és ezért szigorúan megtartja a helsinki és a párizsi megállapodást, amelyekben lemondott a határok erőszakos megváltoztatásáról, de azzal, hogy minden kisebbségnek, a magyar kisebbség minden tagjának is meg kell kapnia az emberi, kisebbségi jogokat. Ebben nem ismerünk sem megbocsátást, sem engedményeket nem tehetünk."
