Honlapunk fejlesztését támogatta:
Alapítvány a Közjóért
Túl fegyelmezett vagyok
1991. december 26-án a Kossuth rádióban beszélgetés hangzott el Antall Józseffel, melyet P. Szabó József készített.
"P. Szabó József: Hallani jelentéseket azoktól is, akik esetleg nem mindenben értenek egyet a miniszterelnök úr politikájával, hogy mi tagadás. Antall József nagyon jól bírja a gyűrődést. Ez vonatkozik nemcsak az elmúlt esztendőnek sok utazására és sikerére, de arra is, hogy mi mindent írnak az újságok önről személy szerint. Milyennek látja azt a képet, ahogy Ön megjelenik a magyar sajtóban?
Antall József: Az utazásokról annyit szeretnék mondani, valóban sokszor hírül adják, hogy utazom, de adják össze mindig az órákat és a napokat. Én két óra alatt folytatom le a bonni látogatásomat, és néhány nap alatt járom meg Tokiótól Párizsig az utat. Kilenc óra alatt írok alá három államközi szerződést Moszkvától Kijevig. Ennyit az utazásokról. Ezt csak azért mondtam el, mert elhangzott a sajtóban is, a parlamentben is, hogy én sokat tartózkodom külföldön. Én egyáltalán nem tartózkodom sokat külföldön. Egy miniszterelnök évi rendes szabadságát sem töltöttem el külföldön összesen hivatalos útjaim alatt.
A másik a gyűrődések kérdése. Aki nem tudja elviselni a gyűrődést, annak nem szabad politikai pályára lépni, de még csak a nyilvánosság elé sem, hiszen ez együtt jár azzal, hogy különböző dolgokat írnak rólunk, vádaskodnak vagy kritikus elemzések jelennek meg. Mindig megnyugszom, hogy milyen kevéssé ismernek, és hogy milyen kevés közvetlen tapasztalatuk van egyeseknek, amikor azt írják, hogy sértődékeny ember vagyok. Nem hiszem, hogy sok nálam kevésbé sértődékeny ember van, aki annyira nem sértődik meg. Az nem sértődékenység vagy sértődés, hogy azon régi magyar elvet vallom, hogy amilyen az adjonisten, olyan a fogadjisten. Én életutamnak azon szakaszában vagyok, hogy kifelé megyek az életből. Ennek következtében én nem vagyok hízelgő típus. Igaz, 24 éves koromban sem voltam az. Sok nyugati politikussal is ellentétben, nem követek el mindent annak érdekében, hogy népszerűsítsenek, nagyon kedvező képet fessenek rólam. Nem olyan távoliak az én személyes céljaim, hogy hajlandó lennék változtatni a természetemen, változtatni azokon a célokon, amik, úgy gondolom, hogy tisztességesek.
Hogy mi a véleményem a rólam alkotott képről? Hát, azt hiszem, hogy néhányszor elég reális képet is festenek, sokszor érdekesek a képek számomra, amikor olyanok is megszólalnak, mint most az egyik interjúban Gyurkovics Tibor, aki iskolatársam volt, vagy mások, tehát akik végig a gyerekkortól vagy egyetemi hallgatóként, vagy akik korábban ismertek. Azok általában nem írnak le olyan dolgokat, mint azok, akikkel az életben nem találkoztam, és akik csak a televízióban vagy a rádióban hallhattak, és akik leírnak olyan butaságokat, mint a gőgösség meg a távolságtartás stb., nem is szólva a szociális érzékenység hiánya meg hasonlókat. Én nyugodtan mondhatom azt, – és ezt nagyon őszintém mondom –, hogy nálam érzékenyebb embert szociális problémák iránt, az emberi szenvedés, az egyes emberek gondjai iránt nem hiszem, hogy sokat lehetne találni. Nagyon vallom azt, amit Eötvös József írt, hogy mindig az tartotta vissza bizonyos politikai eseményektől és nagy eseményeknél is zavarta, hogy az egyes ember szenvedéseit még a köz érdekében sem volt képes elviselni. Hát így van! Nagyon nehéz nagy döntéseket hozni. Az ember, amikor nagy döntéseket hoz a köz érdekében, és a nagyobb fél érdekében, akkor is nagyon nehéz elviselni, hogy ez egyesekre nagyobb terheket ró vagy nagyobb áldozatokat jelent.
Szerintem nem reális az a kép, amit rólam a sajtó vagy a nyilvánosság fest. Nem reális kép, mert egyáltalán nem azt a belső világot tükrözi, ami én képviselek, és nem azt a szándékot jeleníti meg, ami reám jellemző. Feltehető, hogy ebben én is hibás vagyok, sőt valószínű. Mert nemcsak az a hibás, aki másnak láttat valakit, hanem az is hibás, aki olyannak láttatja magát. Úgyhogy ebből a szempontból valószínű, hogy énbennem is van hiba. Ez a hiba abból ered, hogy feltehetően túl fegyelmezett vagyok, és túlzottan is arra neveltek, hogy az indulataimat képes legyek, ha nem is visszatartani, de racionális ellenőrzés alatt tartani. Ennek következtében tartózkodóbb és visszafogottabb a természetem, a mentalitásom, nem szeretek túlzottan személyes kérdésekről beszélni, nem szeretek személyes jellegű kérdésekre válaszolni. Talán ezek járulnak hozzá ehhez, és ez bizonyos fokig az előbb említett önuralomra való nevelés eredménye. Ennek azonban én nagyon sokat köszönhetek is, mert sok mindentől óvott meg."
