Honlapunk fejlesztését támogatta:
Alapítvány a Közjóért
2024. december 27.
Ezen a napon történt:
-
Vasutas fórum
1991. december 27.
Oberfrank Ferenc beszéde
Tisztelt Családtagok, Tisztelt Elnök Urak, Államtitkár Asszony és Úr, a közszolgálati kar Tagjai, kedves Kollégák! Tisztelt Megemlékezők!
Aki Antall József alakját megkísérli megidézni, az szavait nem korlátozhatja életének arra a szakaszára, amikor államférfiként jelent meg előttünk. Antall József személyiségét a maga gazdagságában megjeleníteni csak akkor lehet, ha figyelembe vesszük élete valamennyi színterét, nem az ország-világ előtt játszódó, tragikusan rövid szakaszát. Csak így tárul föl személyisége, érthető meg életútja, azonosíthatók életművének tartópillérei, és csak így érthető meg személyes és közéleti hitvallása, érzékelhetők szellemi és erkölcsi erőforrásai, csodálható meg igazán heroikus kitartása, tanúságtétele egészen a halál pillanatáig. Amikor ezen a jeles napon Őrá emlékezünk, fel kell villantanunk Antall József a fiú, a férj, a családapa, a diák, a tanár, a tudós, a közösségszervező, a politikus és államférfi képét, aki azonban minden szerepében egyszerre volt politikus és tanár, aki végül egész népét tanította, nem középiskolás fokon.
Közismert, hogy a politika iránti érdeklődése apai öröksége és édesapja vezette be a közéletbe. Az ő mintája, értékrendje, tanítása meghatározó hatással volt fiára. Feleségétől, a frissen gyászolt Fülepp Klárától tudjuk, hogy „az ő agya mindig is a „politikára járt (…). Fiaimmal nekünk is sokat mesélt a vacsoraasztalnál, hallgattuk ez irányú előadásait. Amikor politikus lett, arra gondoltam, rajtunk gyakorolt. A tanári múltja is hozzásegítette, hogy egyetlen cetli nélkül is akár egy órán keresztül tudott folyékonyan, érdekfeszítően beszélni.” Klárika, akivel 1952-ben kötöttek házasságot kezdettől fogva tudatában volt férje politikai érdeklődésének és ambícióinak. Mellette állt az üldöztetés, a letartóztatás, a háttérbe szorítottság, de a politikai pálya felívelése során és annak zenitjén is. Két gyermekük közül Antall György András ügyvéd, akit Édesapja „titkos udvari belső tanácsosként” is emlegetett, Antall Péter Pál fotóművész, aki az egyik legismertebb portrét készítette róla. A család további tagjai is szerepet játszottak politikai gondolkodásának alakulásában, szerepvállalásában, elsősorban unokahúga, Héjj Edit és férje, középiskolai tanítványa, kormánya külügyminisztere, Jeszenszky Géza. A munkatársak, barátok számára megrendítő volt, ahogy Felesége és fiai helyt álltak mellette elhatalmasodó betegsége idején. Ennek nagy szerepe volt abban, hogy a miniszterelnökként szinte az utolsó pillanatig el tudta látni feladatát.
Antall József maga is kiemelkedő szerepet tulajdonított az őt felnevelő iskolának, tanárainak. Egy osztálytársa visszaemlékezése szerint „a történelemórákon igazi profi volt. Szeretett Gál István piarista történelemtanárunk, így szólította fel Jóskát: „Nos, kérem, tartson előadást az aktuális témáról”. A tanár úrral együtt élveztük a magas színvonalon előadottakat.”
Maga Antall József miniszterelnökként így beszélt a budapesti Piarista Gimnázium 1992-es tanévzáróján: „A piarista rend mindig elsősorban nemzeti irányú volt, másodsorban erősen humanisztikus és nagyon mélyen szociális érzésű. (…) Iskoláiban ez a szellem ugyanúgy érvényesült, mint a vallásos tolerancia. […] Bennünket nem valamely világnézet alapján, hanem a nemzet szolgálatára neveltek. E nevelés hatásának fényes példája, hogy piarista diákokat éppúgy lehet találni az első felelős magyar kormányban (Széchenyi, Kossuth, Deák), mint ahogy a kiegyezés után az első öt magyar miniszterelnök közül négy […] a piaristáknál tanult. Talán az sem véletlen, hogy Kossuth Lajos evangélikusként, vagy Ady Endre reformátusként szintén.”
Így folytatta: „Megköszönöm (…) a piarista rendnek, hogy felmenőim sokadik leszármazottjaként én is ennek az iskolának lehettem tagja. És hogy a piarista szellemiséget, ha kellett, és ha lehetett, szűkebb területemen, a tudományban, és ha kell és lehet, az ország szolgálatában kellő alázattal valósíthatom meg, míg megvalósítanom adatik.”
Szűkebb tudományterületének az orvostörténetnek a határait is a végsőkig tágította. A Semmelweis Múzeum élére kerülve fontos munkatársakkal, tanítványokkal, művekkel, ma is meglévő országos eredményekkel, emlékezetes eseményekkel, nemzetközi kapcsolatokkal gazdagította. 1991-ben a Magyar Tudományos Akadémia közgyűlésén mondotta: „A tudományok és a politika viszonyában mindig a tudományé az elsőbbség. A tudománynak kell az alapnak lenni, és a politika a tudományt nem tudja és akarhatja befolyásolni, mert valahányszor a tudományba beavatkozott a politika, a végeredmény valamiféle ostobaság volt.”
Egyedülálló humora, jellegzetes iróniája a politikai tárgyalásokon, kritikus helyzetekben sem hagyták cserben. Ezt érzékelteti, amikor tudóstársai előtt, de miniszterelnökként Bertrand Russelt idézi: „Amikor ifjú voltam és a legokosabb, akkor matematikus voltam. Amikor éreztem, hogy elmém éle először szenved csorbát, akkor felcsaptam filozófusnak. Amikor már nem volt elég egzakt a gondolkodásom, akkor történetíró lettem, és most hogy életem vége felé közeledem és a szenilitás jeleit fedezem fel magamon, politikussá váltam…” „Ne ez legyen számunkra példakép!” – fűzte hozzá.
Mint láttuk: személyes indíttatása, családi öröksége és iskolai neveltetése egyaránt a nemzetben gondolkodást és a nemzeti elkötelezettséget írta elő számára. Ezt képviselte a politika sorsfordító pillanataiban, egyedülálló felkészültséggel, páratlan vízióval és kiváló szervezőképességgel. Csak az időnek volt híjával.
A mai világpolitikai és európai helyzetben nagyon hiányzik világos helyzetértékelése és útmutatása. Írásait, beszédeit felütve látnokként szól hozzánk: „Nemcsak a békére kell felkészülnötök. Nincs befejezve az átalakulás! Ez a nemzet és ez a térség csak lehetőséget kapott. (…) Látnia kell a világnak és nekünk, magyaroknak, hogy ami most megtörtént, egy politikai fordulat: ennek során a magyarság ismét betölthette azt a történelmi szerepét, amelyet mi mindig játszottunk: a könnyűlovasságét. Mi voltunk a politikai átalakulás könnyűlovassága, akik nemcsak 1956-ban és azután, hanem most is éllovasai lehettünk az átalakulásnak. De sajnos ennek a magyar könnyűlovasságnak és magyar huszárságnak sokszor hiányzott a területet megtartó gyalogsága és a tűzerőt biztosító tüzérsége. Teljesítettük a könnyűlovasság feladatát, de ha nem tudjuk megtartani, amit megnyertünk, súlyos veszélyek várnak erre az országra.”
Kormánya tagja, a szintén piarista öregdiák Mádl Ferenc méltatása szerint „Nem túlzás, Antall József történelmi személyiséggé vált. Magyarország XX. század végi békés forradalmának – a szabadság, a nemzeti függetlenség, a demokrácia, a jogállamiság, a szociális piacgazdaság, a nemzeti és európai örökség politikai és erkölcsi értékeiből táplálkozó küzdelem – vezérlő egyénisége, a nagy fordulat első szabadon választott miniszterelnöke lett. A történelem találkozott a kor nagy formátumú politikusával. Emberi, politikusi hitvallását nemzeti és európai történelmünk értékei, mindezek előbb mondott fő sodrának erői alakították. Küzdött értük, és formálta-erősítette is őket. Antall József ezek jegyében volt értékelvű politikus.”
Nekem megadatott, hogy ismerhettem Őt, mint politikai mozgalom szervezőt, programadót, a társai fölé emelkedő tárgyalót, majd, mint miniszterelnököt, világpolitikát is befolyásoló államférfit, s megismerhettem családját, annak tagjait, és öregdiáktársainkkal együtt gondozhatom egyik örökségét, az általa újraindított Magyar Piarista Diákszövetséget, amelynek tagjaként szólhatok itt Önökhöz.
Engedjék meg, hogy megemlékezésemet Arany János szavaival zárjam:
„Nem hal meg az, ki milliókra költi
Dús élte kincsét, ámbár napja múl;
Hanem lerázván, ami benne földi,
Egy éltető eszmévé fínomul,
Mely fennmarad s nőttön nő tiszta fénye,
Amint időben, térben távozik;
Melyhez tekint fel az utód erénye:
Óhajt, remél, hisz és imádkozik.”
Köszönöm, hogy meghallgattak!
