Honlapunk fejlesztését támogatta:
Alapítvány a Közjóért
Mozaikok id. Antall József /1896 – 1974 / életéből
Id. Antal József /1896-1974/ a második világháború évei alatt a magyar földre menekült üldözöttek /lengyel menekültek, erdélyi, felvidéki és délvidéki magyarok, délszlávok, francia, olasz menekült hadifoglyok, jelentős számú, német megszállta területekről érkezett zsidók, szovjet foglyok/ legendás védelmezője lett, aki a sok tízezer menekült ellátását, jogvédelmét szervezte meg kormány- megbízottként, a BM IX. osztályának vezetőjeként. 1945 után kisgazdapárti politikusként újjáépítési miniszteri posztot töltött be Tildy Zoltán, később pedig Nagy Ferenc kormányában. Az 1940-es évek végétől – kényszerűen – több mint két évtizeden át visszavonultan élt. Azonban politikai ellenfelei is elismerték mindazt, amit annak idején a menekültekért tett. Amiért aztán 1944 tavaszától megjárta a Gestapó börtöneit, amiért 1945 után magas magyar, lengyel kitüntetéseket kapott, amiért Izraelben – halála után – „A népek jámbora” elismerést kapott, és amiért százezrek gondoltak rá később, mint megmentőjükre.
Antall József élet és a lengyel menekültügy
Antall József l896. március 28-án született a dunántúli Somló-hegy alján fekvő Orosziban. Középiskoláit a pesti piarista gimnáziumban végezte, közben Lőcsén is járt középiskolában, elsősorban a német nyelv elsajátítása végett. Érettségi vizsgáinak letétele után az I. világháború frontjára került, korán orosz fogságba esett. Az orosz fogságból való visszatérése után jogi tanulmányokat végzett, majd köztisztviselői pályára lépett. A Vallás-és Közoktatásügyi Minisztériumban, a Pénzügyminisztériumban, a Népjóléti Minisztériumban szolgált, ennek beolvasztása után a Belügyminisztérium munkatársa lett /1932/, ahol elsősorban szociális kérdésekkel foglalkozott. Részt vett az Egri /Magyar/ Norma néven ismert szociális modell kidolgozásában, amely a korabeli szegénygondozást valódi szociálpolitikává átalakító programnak minősült E feladatkörben találkozott először menekültekkel: az első világháború után az elcsatolt területekről jelentős számú magyar létszámok jelentek meg folyamatosan Magyarországon, akikről nemcsak ellátási szempontból, de az élet minden vonatkozásában /iskolázás, művelődés, munkahelyteremtés, letelepítés, stb./ gondoskodni kellett. Az szociális szervezőmunka mellett az előbbi feladatkör lett hivatali munkájának gerince, ahol olyan tapasztalatokat és szervezési gyakorlatot szerzett, hogy a bécsi döntés után visszakerült Kárpátalja /l939/ egyik kormánybiztosa lett. Feladata lett nemcsak a helyi adminisztrációk megszervezése, hanem szociálpolitika kereteinek megteremtése is.
1939. szeptember l-én kitört német-lengyel, majd szeptember l7-én lengyel-szovjet konfliktussá is szélesedő háborúban Magyarország – éppen az évszázados magyar-lengyel barátságra hivatkozva – nem kívánt bekapcsolódni, viszont felkészült a lengyel menekültek fogadására. A genfi egyezmények /1864, 1908, 1929 / csak a katonai személyekre vonatkoztak, de a háborús körzetből érkező menekültek jelentős része civil személy lett. Ezekről másképpen kellett gondoskodni, hasonlóan az erdélyi, délvidéki, felvidéki magyarokhoz, teljes élet lehetőségét /iskolázás, művelődés, munkalehetőség, stb./ kellett megteremteni. A Teleki-kormány a lengyel menekültügyet szociális kérdéssé is nyilvánította, gondozásukat – a katonák esetében ezt a Honvédelmi Minisztérium biztosította – a BM IX. szociális osztályának feladatkörébe utalta. Az osztály élén Antall József áll, aki – együttműködve lengyel emigráció szervezeteivel – megszervezte a menekülttáborokban az oktatatást, a szociális gondozást, a betegellátást, stb. Tudomásul vette, hogy a lengyelek tovább akarnak menni, a francia földön szerveződő hadsereghez és kormányhoz akartak csatlakozni. Segítette az evakuációt, a lengyelek „földalatti ellenállását”, később a lengyel emigrációs kormány és a magyarországi lengyel emigráció kapcsolatát, a hazai ellenállással való kontaktusukat. Kezdeményezte a lengyel polgári érdekvédelmi szervezetek kialakítását, a lengyel jog- és érdekvédelmének biztosítását.
A menekültügy jelentős területét képezték a menekült zsidók gondozása, hiszen ők már 1938-tól érkeztek folyamatosan, de Lengyelország német megszállása után más jelleget öltött a kérdés: addig átmeneti problémát jelentett, hiszen az osztrák, cseh és más nyugati országból érkezett zsidók rövid időn belül valamelyik harmadik államba távoztak. Ezzel szemben a lengyel zsidóknak nehéz volt evakuálni, hiszen 1940-től a többségük már gettókból érkeztek. Így a zsidó táborokat, iskolákat, árvaházakat „titkosítani” kellett. Ilyen volt a váci titkos lengyel zsidó árvahazás és iskola.
A másik nagyobb létszám a francia menekültek voltak, akik ausztriai fogoly és munkatáborokból szökött hadifogoly francia katonák voltak. Velük együtt érkeztek szovjetek, belgákat, hollandok, később Olaszország kapitulációja után a Balkánon német fogságba ejtett olasz katonák. A menekültügy egyik jelentős vonatkozása a munkalehetőség biztosítása lett, amely nemcsak az ellátási költségeket csökkentette, de a menekültek egyéni életszínvonalának emelése mellett a német felderítő és hírszerző szolgálatok szeme elől is „kivonta” őket.
A menekültügy kiemelkedő területe a lengyel iskolahálózat lett, amely az elemi oktatástól az egyetemi tanulmányokig biztosította a lengyel anyanyelvű oktatást, a fiatalok szakszerű gondozását. Balatonboglár, a lengyel iskolák egyedülálló teljesítménye a magyar menekültgondozásnak, még a nyugati szövetséges államok területére került lengyel menekült fiataloknak sem tudták az előbbi lehetőséget nyújtani.
A magyar menekültgondozás valóban egyedülálló volt a megszállt és egész Európa területén, méltán vívta ki a németek rosszallását, Antall József iránti bizalmatlanságot.
1944. március l9. után a megszálló német hatóságok azonnal felszámolták, illetve felszámoltatták a magyarországi lengyel menekültügy minden formáját, id. Antall Józsefet letartoztatták, életét veszély fenyegette. 1944 augusztusában szabadult / a magyar kormánynak Berlinnel történt tárgyalásainak következményeként/, amikor bizonyos számú magyar politikai foglyot hivatalosan szabadon engedtek. A hivatalát természetesen nem kapta vissza, de megmenekült a biztos haláltól.
Tevékenységért l945-ben megkapta az újjáalakult lengyel állam legmagasabb kitüntetését, a Lengyel érdemrend tiszti kereszt parancsnoki fokozatát.
1945 tavaszától a Kisgazdapárt /l930-as évektől volt tagja e pártnak/ képviselője államtitkári rangban az Ideiglenes kormány Újjáépítési Minisztériumában, amely tisztséget megtartotta a Tildy- kormányban. Tildy Zoltán köztársasági elnökké választása után a kormány élére Nagy Ferenc, az addigi újjáépítési miniszter került, a helyébe viszont Antall Józsefet nevezte ki a köztársasági elnök. E tárca az egész magyar gazdaság újjáépítésén dolgozott, különböző segélyprogramok igénybevételével indította be a gazdaság, az ipar, az újjáépítés területeit. Ennek ellensúlyozására hívta életre az MKP a Gazdasági Főtanácsot, majd fokozatosan kiszorították – szovjet segítséggel – a polgári kormányból a polgári erőket, szétverették a polgári pártokat, majd a párizsi békeszerződés után – mivel biztossá vált nemzetközi szerződéssel is Magyarország szovjet megszállása – gyors iramban felszámolták a polgári demokratikus formákat. Antall József 1946 őszéig maradt miniszteri hivatalában, de ekkor a Kisgazdapárt vezetőségének határozata értelmében – mivel a párt összes prominens vezetője állami és kormányzati tisztségben volt és az újjáépítési tárca fokozatosan háttérbe szorult – Antall Józsefet visszahívta pártigazgatónak, a Kisgazdapárt gyakorlati vezetője lett. Az l947. évi választással ismét képviselő lett, ezt megtartotta az l949. évi választásokon is, de ekkor már néma szereplője volt a magyar politikai életnek, a Kisgazdapárt mozgásterét erősen korlátozták. Az 1950-es évek elejétől már nyugdíjas volt, visszavonultan élt Budapesten és szülőfalujában. A második világháborús érdemeiért kapott külföldi kitüntetések és elismerések védték meg a kitelepítéstől, egy esetleges koncepciós pertől. Ettől függetlenül bizalmatlan volt vele a rendszer, állandó megfigyelés alatt tartották, amit bizonyít az 1990-es években előkerült megfigyelési dossziéja is.
1956 októberének végén tért vissza Budapestre Somlóról, bekapcsolódott a Kisgazdapárt újjászervezésébe, a Nagy Imre kormány őt szerette volna annak a delegációnak az élére állítani, amely Varsóban tárgyalt volna – úgy 1956. november közepén – a szovjet kormány delegációjával Magyarországnak a KGST és a Varsói Államok Katonai Szövetségéből történő kilépés feltételeiről és részleteiről. Erre nem került sor, maradt a belső politikai emigráció.
1974 júliusában halt meg Budapesten.
Polonia semper fidelis - áll síremlékén.
Kapronczay Károly
