Honlapunk fejlesztését támogatta:
Alapítvány a Közjóért
2026. július 9.
Ezen a napon történt:
-
EBEÉ csúcsértekezlet (Helsinki)
1992. július 9.
Lesti Árpád beszéde
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Kedves Barátaim!
Eltelt egy esztendő, sok minden változott, de vannak dolgok, amik nem változnak. Június végén ismételten az ország különböző részeiről - valaki közelebbről, valaki távolabbról -, de útnak indultunk, hogy találkozzunk itt a Szent István-kilátó közvetlen közelségében. Hagyományosan összejövünk június végén, és mára közösséggé formálódtunk, annak ellenére, hogy ki-ki máshonnan érkezett, és lehet, hogy nem is ismerte egymást. Ez jól mutatja, hogy az emberiség alapvető ösztöne, a társas lét iránti igény működik. Érdemes azonban megtekintenünk és megnéznünk, hogy mégis mik azok az okok, ami miatt mi itt vagyunk.
Közel 2100 évvel ezelőtt Quintus Tullius Cicero A hivatalra pályázó kézikönyvében bátyjának néhány pontos közéleti tanácsot adott. Marcus, akkor éppen consul szeretett volna lenni, és öccse úgy gondolta, hogy hasznos lesz, ha e szempont szerint rendszerszerűen összefoglalja mindazt, amit tennie kellene a tisztségért. Korszakos művének elején rögzíti, hogy tudnunk kell, hogy kik vagyunk, hogy mit akarunk és hol vagyunk. Nézzük meg hát, hogy mi, akik ma itt összegyűltünk 2100 évvel később 2027. június 27-én kik vagyunk, hol vagyunk és mit akarunk.
Elmondhatjuk, hogy valamennyien olyan állampolgárai vagyunk a független Magyarországnak, akik örülnek annak, hogy az ügyeinket, kérdéseinket helyben dönthetjük el. Hogy nem mások mondják meg nekünk, hogy mit kell tennünk és mit kell gondolnunk. Örülünk, hogy saját magunk jöhetünk rá arra, hogy mi a jó és mi a rossz, és hozhatunk ugyan időnként akár rossz döntéseket, de azok legalább a mi döntéseink. Független Magyarországot szeretnénk, és ezt olyan értéknek tekintjük, amiért tenni is akarunk. Érdemes megnéznünk, hogy hol vagyunk. Ha megnézzük, hogy hol vagyunk, azt láthatjuk, hogy itt vagyunk Európa szívében egy olyan száz év után, amely talán a magyarságnak nem a legjobb száz esztendeje volt, de túléltük. Függetlenek vagyunk, valahogy leráztuk magunkról 35 évvel ezelőtt az orosz igát és nagyon reménykedünk abban, hogy ebben a német, török, orosz érdekszféráktól szabdalt kis Kárpát-medencében, ahogyan az elmúlt ezeregyszáz évben, úgy a továbbiakban is meg tudjuk tartani a függetlenségünket. Ez nem kis dolog. Ha megnézzük a környező országokat, láthatjuk, hogy milyen társadalmi katasztrófákon keresztül vezetett az ő útjuk is. Már csak emiatt is figyelnünk kell arra, hogy meg tudjuk tartani itt ebben a háromszögben a magunk helyét. Ezzel át is tértünk arra, hogy mit akarunk? Azt akarjuk, hogy saját magunk dönthessünk a sorsunk fölött! Ne mások mondják meg, ne Törökországból, ne Oroszországból és ne is a belga fővárosból, az Európai Unió központjából üzenjék meg, hogy mit kell nekünk gondolnunk és mit kell nekünk tennünk. A 35 évvel ezelőtti események ebből a szempontból az elmúlt 100 évünknek az egyik legszebb pillanata. 1956 definiálta, hogy mit akar a nemzet, de ténylegesen három évtizedet kellett arra várni, hogy mindez meg is valósulhasson. S azért jövünk mi itt össze minden évben, hogy egy-egy pillanatra fejet hajtsunk, és ünnepeljük meg ezt az eseményt, hogy a történelem viharai megadták azt a lehetőséget, hogy szabadokká váljunk. Ne felejtsük el, ahogyan a reformkorban, a XIX. század elején is szükség volt évtizedes munkára ahhoz, hogy ’48-’49 törvényeit gyorsan létrehozhassa a nemzet, úgy most is szükség volt arra, hogy ’56 után több ezren Magyarországon azon gondolkozzanak, hogy mit kellene tenni, hogyha egyszer lehetőség nyílna rá. Ennek az évtizedes felkészülésnek köszönhetjük azt, hogy Antall Józseffel az élen egy olyan közösség került az ország élére, amelynek tagjai tudták, hogy mit akarnak és amikor a lehetőség adott volt, meg is tették. Ennek köszönhetjük azt is, hogy innen, a Somló-hegyétől 35 évvel ezelőtt Antall József Prágába ment, ahol másnap megszűntnek nyilvánították a Varsói Szerződést, amivel folytatták a térség országait béklyóban tartó szovjet birodalmi intézmények felszámolását. Emiatt június 30-ai Szabadság Napja nemcsak a magyar történelemnek, nemcsak a visegrádi országok történelmének, hanem az egész közép-európai térségnek egy nagy pillanata. Bármikor, amikor olyan akadályozó tényezők idején, mint amilyen a mai időjárás arra gondolunk, hogy eljött az idő, hogy feljöjjünk a Somlóra gondoljunk arra, hogy milyen sokan örültek volna annak, ha ma itt lehetnének és szabadon elmondhatnák véleményüket.
A történelem viharait egy kis nemzet ritkán tudja befolyásolni. Magyarország a ’90-es évek elején irányt tudott mutatni, mert olyan miniszterelnökünk volt, akinek voltak elképzelései, és azt is tudta, hogy ezt hogyan lehet elérni. Szerencsések voltunk. Nézzük meg, hogy mi vár ránk. Ha azt nézzük, hogy mi vár ránk az ember néha mosolyodik és néha sír. Meglátásom szerint mindez természetes, mert izgulunk a jövőnkért, a gyermekeinkért. Ilyenkor jusson eszünkbe az elmúlt 35 év, nézzük azt, hogy ha ezeregyszáz éve, 34-35 generáció óta mi, magyarok itt élünk akkor talán bizakodhatunk abban, hogy néhány generációnk még van. Ha a gyermekeinket jól neveljük, és egy kis szerencséjük is lesz, akkor ők is bizakodhatnak abban, hogy ennek a nemzetnek talán még újabb néhány generációja van. Amikor ezen gondolkodunk - akár szomorú, akár örömteli szívvel - jusson eszünkbe egy történet Krisztus előtt 64-ből, amikor egy öccs úgy érezte, hogy amit átgondolt, azt a rendszerezés és rögzítés érdekében le kellene írni a bátyjának. Lehet, hogy minden benne foglaltat tud már és nem látja hasznát, de lehet, hogy lesz egy gondolat, amit a testvér hasznosítani tud. És ekkor ne felejtsük el azt sem, hogy Krisztus előtt 63-ban Róma consulát úgy hívták Marcus Tullius Cicero. A sikeréből következhet, hogy amit leírt az öccs, azt a báty akár hasznosíthatta is. Legyen meg bennünk tehát a tudat, hogyha valamin gondolkodunk, kimondunk és lejegyzünk akkor jobb esélyünk van arra, hogy utána jó döntéseket is hozzunk. Mi pedig ma ismét kimondtuk mit akarunk!
Ezzel a pozitív képpel szeretném megköszönni a figyelmet ebben a kellemes időjárásban. Higgyünk magunkban, higgyünk abban, hogy akiknek átadjuk tudásunkat, azok is majd jó döntéseket hoznak. Ha ez a nemzet ezeregyszáz éve meg tudta őrizni ezt a földet, akkor bízhatunk benne, hogy a tudás és tapasztalat átadásnak köszönhetően a következő időszakban is ez sikerülni fog.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket!
Somló, 2026. június 27.
