Honlapunk fejlesztését támogatta:
Alapítvány a Közjóért
id. Antall József Orosziban felállított szobrának újbóli átadása
2024. július 24., 17.00
Oroszi
Adományozói felkérés
Az első alkalommal meghirdetett adományozói felkérésünk 2023. december 29-ei határidejéig 958.000 Ft adomány, további 300.000 Ft előadásra fordítható támogatást kaptunk.
Bővebben ezen a linken keresztül tájékozódhat!
Köszönjük!
2024. október 12.
Ezen a napon történt:
Honlapunk fejlesztését támogatta:
Alapítvány a Közjóért
Elnök Úr! Tisztelt Ház! Kizárólag Gáspár képviselõ úr indítványához kívánok szólni, és miután Hegedûs István képviselõ úr és mások is említést tettek korábban a Televízió és a Rádió elnökének kinevezésérõl, illetve ennek a két intézménynek jelenlegi vezetési válságáról, ha úgy tetszik, szeretném a Kormány nevében kijelenteni, hogy Gáspár képviselõ úr indítványával a Kormány egyetért. (Taps a jobb oldalon.) Ez azt jelenti, hogy a Szabad Demokraták Szövetsége és a Magyar Demokrata Fórum között megkötött megállapodás alapján, illetve az ezt elfogadó másik két koalíciós párt csatlakozása következtében azzal a lehetõséggel, hogy akár hatpárti, akár a parlamenti bizottságban történõ vita keretében pártatlan bizottság felálljon és ennek az összetételében megegyezésre kerüljön sor, egyetértünk. Tehát mi nem kívánjuk ennek a megállapodásnak a megsértését. De lehetetlennek tartjuk azt, hogy ne legyen mód a Televízió, a Rádió elnöki tisztségének a betöltésére, illetve a Magyar Távirati Iroda vezérigazgatójának kinevezésére vagy ebben történõ döntésre. A jelenlegi jogszabályi rendelkezéseknek megfelelõen a miniszterelnöknek van a mai napon is joga ezt a kinevezést végrehajtani, ezt azért nem tettük meg, mert tartottuk magunkat ahhoz a megállapodáshoz, ami szerint a köztársasági elnök nevezi ki a miniszterelnök elõterjesztésére. A miniszterelnök természetesen erre készen áll, de nyugodtan mondhatom, a köztársasági elnök úr is készen áll arra, hogy a Parlament illetékes bizottsága által meghallgatott és ajánlott két személyt végre kinevezzük. Ilyen jellegû felszólalása nemcsak a koalíciós pártok képviselõinek volt, hanem az ellenzék képviselõinek is. Éppen ezért abszurdumnak tartanám, ha ebben a kérdésben végre nem kerülne sor szavazásra. Úgy gondolom, hogy ezért célszerû és ezért indokolt, hogy meglegyen a szavazás; én elfogadtam, sõt egyetértek azzal, hogy a köztársasági elnök nevezze ki, ezzel is hangsúlyt adva ezen médiák pártatlanságának vagy súlyának, hogy köztársasági elnöki kinevezésre kerüljön sor. Tehát tulajdonképpen a Kormány, ez a centralizálásra hajlamos Kormány nem élt azzal a lehetõségével, amit a jelen jogszabályok lehetõvé tesznek, hanem korlátozta a lehetõségét, várva, hogy az Országgyûlés ebben a kérdésben dönt és állást foglal. De most már a Kormány teljes felelõsséggel nem vállalhatja azt, hogy ne kerüljön sor a javasolt módon, a Parlament illetékes bizottságának meghallgatásával, a miniszterelnök elõterjesztésére a köztársasági elnök által történt kinevezésére e két szerv elnökének. Éppen ezért, ha ezt megvizsgálja a bizottság, természetesen semmi kifogásunk ellene nincs, de holnap legkésõbb ebben a kérdésben szavazást kérek, és kérem azt, hogy holnap döntsünk ebben a kérdésben. Teljesen egyetértek a FIDESZ korábban is elhangzott egyetértésével e téren és a most is kifejezésre juttatott álláspontjával, hogy végre ebben dönteni kell. Azért nem beszélek ebben az esetben a koalíciós pártokról, mert a koalíciós pártok ezzel eddig is egyetértettek. Bízom benne, hogy az ellenzék képviselõi, akár képviselõcsoportjai ebben a kérdésben e felelõsség tudatában fognak dönteni. Kérem, ha lehetséges, legrövidebb idõn belül, figyelembe véve Gáspár képviselõ úr elõterjesztését, ezt a módosítást elfogadni és a módosítás alapján megadni annak a lehetõségét, hogy a köztársasági elnök úr végre kinevezze a Parlament által már meghallgatott személyeket. Utána természetesen folytathatjuk a vitát a pártatlansági bizottságban. Köszönöm. (Taps a jobb oldalon és középen.)
(Forrás: www.mkogy.hu)