Honlapunk fejlesztését támogatta:
Alapítvány a Közjóért
2024. december 26.
Ezen a napon történt:
-
Rádióbeszélgetés - Kossuth rádió
1991. december 26.
2003 (10. évforduló)
Jeszenszky Géza beszéde
Kedves Barátaim!
Zsúfolásig megtelt a Magyar Tudományos Akadémia díszterme december 13-án, az „Antall József és Kora” nemzetközi konferencia megnyitására. Mint a konferencia elnöke elmondtam, milyen nagy megtiszteltetés, hogy Magyarországról és külföldről ennyi kiváló ember jött össze ebből az alkalomból. Mádl Ferenc köztársasági elnök és a többi előadó mellett jelen volt Göncz Árpád korábbi köztársasági elnök, Horn Gyula korábbi kormányfő, Lomnici Zoltán, a Legfelső Bíróság elnöke, Dávid Ibolya, az Antall József emlékbizottság és Antall József pártja, az MDF elnöke (valójában Szűcs Ervin után Marinovich Endre lett a Társaság elnöke- megjegyzés: ABT, 2012.), a Magyar Országgyűlés alelnöke és Szabad György, az Országgyűlés 1990 és 1994 közötti elnöke, a határontúli magyarság prominens vezetői, mint Ágoston András (VMDK), Milován Jolán (KMKSZ), Jakab Sándor (HMDK), Szatmári Tibor (az RMDSZ elnöke, Markó Béla képviseletében), Tomka György és Pozsonecz Mária (Muravidéki magyar közösség). Köszöntöttem a megjelent akadémikusokat, professzorokat, jelenlegi és volt minisztereket, nagyköveteket, országgyűlési képviselőket, Antall József barátait, kollégáit és tisztelőit, egykori tanítványait, megkülönböztetett tisztelettel pedig Antall József özvegyét és két fiát, valamint családjuk tagjait. Megköszöntem, hogy a Magyar Köztársaság Kormánya képviseletében eljött Hiller István kulturális miniszter.
Dr. Mádl Ferenc, a Magyar Köztársaság Elnöke tekintélyes jogtudósként fogadta el Antall felkérését, hogy sokirányú ismereteivel, bölcsességével segítse kormányát, előbb mint tárca nélküli miniszter, aki - többek között - a magánosítás jogi kereteit felügyelte, majd az egyik legfontosabb stratégiai tárca, az oktatás minisztereként. Megnyitó beszédében összefoglalta Antall József egyéniségének és kormányfői működésének legfontosabb erényeit és eredményeit.
Hiller István, a Nemzeti Kulturális Örökség minisztere a kormány nevében fejezte ki tiszteletét az elvi és érték-központú politizálást a gyakorlatban megvalósító néhai miniszterelnök előtt.
Dr. Bernhard Vogel, előbb Rajna-Pfalz, majd Thüringia szabadállam miniszterelnöke, a Konrad Adenauer Alapítvány tb. elnöke beszédében személyes emlékek és Magyarországnak a német egység megteremtésében vitt meghatározó szerepe felidézése után az euro-atlanti egység megőrzésének fontosságáról szólt.
Betegsége, illetve halaszthatatlan elfoglaltsága miatt levélben foglalta össze Antall Józseffel kapcsolatos gondolatait Alois Mock volt osztrák alkancellár és külügyminiszter, Zdenko Skrabalo, volt horvát külügyminiszter és budapesti nagykövet, valamint Frantisek Miklosko, a Szlovák Nemzeti Tanács (Parlament) korábbi elnöke.
A délelőtt további felszólalói, Krzysztof Skubiszewski, volt lengyel külügyminiszter, Erich Kussbach, volt budapesti osztrák nagykövet, Ivan Aboimov, volt szovjet külügyminiszter-helyettes, majd budapesti orosz nagykövet, Maciej Kozminski, volt budapesti lengyel nagykövet személyes elemekkel és emlékekkel kiegészítve méltatták a tíz éve elhunyt magyar államférfit. Duka-Zólyomi Árpád, a Szlovákiai Magyar Koalíció Pártjának alelnöke a Kárpát-medencében Magyarországtól elszakítva, kisebbségben élő magyar közösségek nevében mondta el, milyen hatalmas változást jelentett lelkiállapotuk és törekvéseik szempontjából Antall Józsefnek a „lélekben, érzésben 15 millió magyar” érdekében történő politikát bejelentő mondata. Boross Péter, Antall utódja a miniszterelnöki poszton, lendületes visszaemlékezésében többek között négy év kormányzati munka tapasztalatairól és tanulságairól szólt. Délután két nagyívű előadás hangzott el. Sólyom László, az Alkotmánybíróság volt elnöke az egykori „nemzeti kerekasztal” és az egész rendszerváltozás alkotmányjogi és politikafilozófiai kérdéseiről szólt lebilincselő módon, Glatz Ferenc, a házigazda intézmény volt elnöke pedig a történész és a széles körben méltán népszerű, a magyar középosztály legjobb hagyományait megelevenítő ember portréjával egészítette a politikai életben - halála óta kevéssé követett - normákat teremtő államférfi alakját.
Zárszavamban erősen lerövidítve mondtam el az alábbi összegezést.
Arra az államférfira emlékeztünk, akinek a kiváló emberi kvalitásait élete első 55 évében csak szűkebb környezete, nagyszámú tanítványa, barátja és kollégája ismerte. Majd hirtelen nemcsak hazája, Magyarország, és a világban élő 15 millió magyar ismerte meg, de a világ vezető politikusai is. Mégis igaza volt a Wall Street Journal nekrológjának, ő a közép-európai „átalakulás meg nem énekelt hőse,” „the unsung hero of the transition.” Noha személyiségének értékeit a távolság, a halála óta eltelt évtized még nyilvánvalóbbá tette és ma egykori politikai ellenfelei is (egy kivételével) nagy elismeréssel szólnak róla - szeretném hinni, hogy őszintén - mégis sokan érezzük úgy, hogy adósai vagyunk. Mindenek előtt azért, mert ami jó Magyarországon történt az elmúlt 15 évben, az nagy mértékben összefügg Antall József elveivel és gyakorlati politikájával, de ez máig sem eléggé ismert, itthon sem, a külvilágban pedig még kevésbé. A mai konferenciával és az ennek alapján készülő kötettel valamit törleszteni szeretnénk ebből az adósságból.
Mit lehet, mit kell még elmondani ennyi elismerő szó után? Ha a szörnyű kór nem teríti le, akkor 70. születésnapján vagy politikai működésének valamely kerek évfordulóján bizonyosan nem engedte volna meg, hogy ennyit beszéljünk róla. Legfeljebb arra lett volna hajlandó, hogy egy pohár hazai somlói borral koccintva igyunk az egészségére, majd ő szólt volna szellemesen, bölcsen, ironikusan életének néhány fontos epizódjáról és tanulságáról. Mennyi mindent hallhattunk és tanulhattunk volna tőle e tíz év alatt! Bizonyos, hogy jobb lenne a hangulatunk, jobb lenne a kormányunk, higgadtabb lenne a politika hangneme - és jobb lenne nemzetközi megítélésünk. Megkockáztatom, hogy a világ is jobb lenne, ha az elmúlt tíz évben jelen maradt volna a világpolitikában.
Mint egyik legrégibb ismerője, s mint eszméinek - képességeimtől telően - hűséges követője, a tőle kapott feladatot erőim végéig képviselni és végrehajtani igyekvő ember, mivel fejezzem be ezt a szomorú emlékekkel együtt felemelő emléknapot? Gazdag politikai örökségéből három elemet emelek ki (ahogy gyerekként mondtuk, „három a magyar igazság”) és egyet ráadásul.
Szellemi gyökerek, amikhez a politikai gyakorlatban is ragaszkodnunk kellene, de évek óta alig hallani. Politikai beszédeinek refrénje volt az MDF „szentháromsága”: elsőként a népi-nemzeti gondolat, a nép mélyrétegeiből származó írók, tudósok, falukutatók öröksége, töretlen hűségük és elkötelezettségük ehhez a nemzethez. Azután a XIX. századi magyar történelem nagy egyéniségeinek példája, a nemzeti liberális örökség, amelyet személyében is megtestesített. Végül a kora - korunk - szociális feszültségeit Nyugat-Európában sikerrel feloldó, a szolidaritáson alapuló szociális érzékenység, a kereszténydemokrácia. E hármat akarta egységes politikai filozófiává és gyakorlattá forrva látni pártjában, a Magyar Demokrata Fórumban.
A felelős, józan, a lehetőségekkel számoló, de sosem megalkuvó politizálás, úgy is mondhatnánk, az erkölcsös politizálás. Egyaránt megvetette és veszélyesnek tartotta a gyávaságot, a puszta teóriákhoz ragaszkodó doktrinerséget és az általa kocsmapolitikának titulált nagyszájú radikalizmust. 1989. okt. 20-án látnoki módon óvta e „három betegségtől” a magyar politikát. Vajon hallgattunk-e rá?
A külpolitikában az euro-atlanti gondolat. Vagyis hogy meg kell őrizni Amerika európai jelenlétét, az a tudat, hogy mi magyarok addig vagyunk biztonságban, amíg azok az európai kis- és nagyhatalmak, amelyek történelmünk során annyi bajt hoztak reánk (sokszor önmagukra is) le vannak horgonyozva az atlantizmus, az euro-atlanti szolidaritás mellett. Csak ez jelent garanciát egy esetleg föltámadó keleti befolyás, a politikai fundamentalizmusok és az önemésztő európai belvillongások ellen, amik mindig felőrlik a kisebb államokat.
Antall József nem a pillanatnyi hatalomban, hanem perspektívában gondolkodott. Ő sem láthatta a jövőt, de tanulságos, hogy mitől tartott, és mit remélt. A Collegium Budapest, a közreműködésével létrejött nemzetközi tudóskollégium ünnepi ülésén, 1993. június 16-án - betegsége súlyosbodó stádiumában beszélt erről. Többek között a tudósok által vizsgálandónak nevezte a rendszerváltozás folyamatát, „a tőkehiány és a befektetések vizsgálatát, a nemzetiségi és kisebbségi kérdés népeket egymásnak feszítő problémakörét és azt a jövőképet, amivel felrázhatjuk társadalmunkat, perspektívát adhatunk az abszolutista államrendszerekben, politikai diktatúrákban felnőtt embereknek, akik többet várnak az államtól, a kormányoktól, mint ami demokratikus körülmények között elképzelhető lenne.” „Korunk hatalmas kihívásá”-nak nevezte, „amikor a mindnyájunk által vallott emberi jogok képviselete a fejlett ipari társadalmakban szembekerül a százmilliók nyomorával küszködő fejlődő országok lakosságának migrációjával.” „Szembe kell néznünk azzal a veszéllyel, amit a nyomor, a szociális elégedetlenség teremt ebben a kiszélesedett világban és szükségszerűen a vallási, politikai és szociális fundamentalizmus veszélyét zúdítja a világra.” Hangot adott annak a meggyőződésének, hogy „ezerszáz éves jelenlétünk a Kárpát-medencében,” tapasztalataink „érzékennyé tesznek bennünket nemcsak az európai, hanem a balkáni, a közel-keleti és a keleti világ megértéséhez,” hogy ez az ország az egyik „legjobb megfigyelőpont, a rálátás legjobb helye Kelet és Nyugat, Észak és Dél problémáinak a megismerésére.” Ezek a szavak is jelzik, hogy Antall József is a műveltségben és a tudományban látta Magyarország legnagyobb kincsét, jövőjének a kulcsát.
Az évforduló megemlékezései elégtétel a néhai miniszterelnöknek és politikájának. Nekem személy szerint azonban az jelentette a legnagyobb élményt, hogy néhány írás és nyilatkozat kapcsán ismét hosszabban beleolvastam beszédeibe, s ezek ismét annyira megragadtak, mintha ismét Őt hallgattam volna. Azt kívánom, hogy a mai konferenciával záruló megemlékezések minél több honfitársunkat ösztönözzék arra, hogy ismerje meg a néhai miniszterelnök személyét és gondolatait jobban, ne csak közvetítőkön át, hanem közvetlenül is olvassa őt magát. És ami még fontosabb, próbálja őt követni stílusban is, de még inkább tartalomban.
Miniszterelnökünknek is sírfelirata lehetne: „megcselekedte, amit megkövetelt a haza.” Temetésekor az Országház előtt enyhén hullt a hó, de a felhőkön át meg áttört a nap, míg végül szivárvány jelent meg a Duna fölött. Antall József egész életében jó kedélyű és bizakodó ember volt. A reményt üzente nekünk azon a szomorú szombaton.
