Antall József miniszterelnök sírjánál a Fiumeiúti Nemzeti Sírkertben 2011. december 9-én

"Bizony, bizony mondom nektek: ha a földbe hulott gabonaszem meg nem hal, egymaga marad, de ha meghal, sok termést hoz."/Ján. 12,24/

Antall József miniszterelnökúr 18 évvel ezelőtti halála és temetése "a búzamag földbe hullása" volt, -és ma itt várjuk az életművéből fakadó százszoros termést. 18 év után is megkísért a kishitűség: meddig kell még várnunk a termés szárba szökkenésére... De várakozásunk nem a csüggedésből, hanem a szebb magyar jövő sürgetéséből fakad. Valódi adventi várakozás ez. Valamiképp hasonlít a választott nép ezeréves várakozásához. Akkor is nagy hosszú volt az út, - ma sem látszik rövidnek a szabadulásra várás ideje.

A nemzetközi pénzügyi, gazdasági válság napjaiban észrevesszük-e, hogy mindezek mögött a posztmodern kor emberének belső válsága húzódik meg. ha 18 év után körülnézünk napjainkban, láthatjuk, hogy Antall József miniszterelnök úr világosan tudta, hogy a rendszerváltás történelmi eseményének igen súlyos ára van. Felőrölte testi erejét a feladatok emberfeletti nagysága. Igazi "fehér vértanúja" lett a magyarság XX. század végi küzdelmeinek sokrétű harcaiban. Sajnos, máig sem egyértelmű, ugyanakkor megkerülhetetlen a munkássága. Hallunk történetietlen véleményeket: mi lett volna, ha másként irányítja a rendszerváltás bonyolult folyamatát? Emlékek torzulnak, számos hamis értékelés született azóta, amelyek a mai kor fogyasztói ingereiből, az erkölcsi értékek félresöpréséből fakadnak. A mai vezetők közül ki tudja felelősen kimondani, ahogy Antall József kimondta:

"A sors kegyeltjének tartom magamat, mert megkímélt attól, hogy politikai nézeteimen gyermekkorom óta bármiben változtassak...."

Mi, akik megéltük azokat az éveket, ismerhettük a polgári demokráciáért, az ország nemzetközi tekintélyéért vívott harcait, a megosztott szívű polgártársaival folytatott küzdelmeit; jól emlékezünk a szorongató helyzetekre, de őrizzük a sikeres, fölemelő fordulatok szépségét is. Bizony, magyar népünk képes hősies áldozatokra /1956/, másrészt megalázó kompromisszumokra is. "A két pogány közt egy hazáért" ősi igazsága ma sem halványult el.

Antall József miniszterelnök úr nagy műveltségű, igazi európai politikus volt. Erős elszánással vállalta a rá háruló feladatokat, amkor "kamikazé kormányhoz" hasonlította kormánya sorsát.

18 év óta számos fordulattal, megoldott és megoldatlan nehézségekkel birkózik népünk. A jövendő Kánaát-t vizionálják egyes politikusok, miközben kicsinyes anyagiakért való szorongatástól fájdalmas az életünk. Bekerültünk az európai népek közösségébe, de most ez nagyon vágyatt közösség lázas betegsében szenved. Sok reményünk nem teljesült, a kiutat is szorongva figyeljük.

Mit szólna mindehhez a miniszterelnök úr?

Talán újra megerősítené halála ágyán tett vallomását:

"Keresztény Magyarságot akartam, mert csak annak van érteme."

Ma alig beszélhetünk "keresztény Magyarországról ", noha az elmúlt években sokat tettünk érte. De népünk gondolkodásának, értékvilágának megváltoztatásáig még nagyon sok van hátra.

Ebben az órában azonban elsősorban a köszönet és a hűség szavai jönnek ajkunkra. Az adventi várakozás ne csüggedésre, hanem élő hitre, reményre sarkalljon minket.

Hiszen ma is érvényes Boldog II. János Pál pápa részvét táviratának igazsága:

"Antall József miniszterelnök úr a jogállam demokratikus elveihez való következetes ragaszkodással, egyúttal az keresztény Magyarország ezeréves hagyományai és értékei szem előtt tartársával, nem kevésbé a többi magas emberi érték - köztük a szabadság biztosításával, amelyek mindig is jellemezték nagy népét, a keresztény államférfiként szívvel-lélekkel szolgálta országát. Maradandó  érdeme, hogy az elnyomatás nehéz évtizedei után megmutatta és megnyitotta az utat a magyar és a többi nép közötti testvéries kapcsolat és közösség kiépítése felé...

Bensőséges imával fohászkodom a Mindenhatóhoz, hogy befogadva őt a világosság és a béke honába, adja meg neki az örök élete, amelyet remélt s amelyben hitt...."

Mi is csak ezt kérhetjük számára!