Honlapunk fejlesztését támogatta:
Alapítvány a Közjóért
2024. október 12.
Ezen a napon történt:
-
A Liberális Fórum Alapítvány rendezvénye (Miskolc)
1991. október 12.
Antall József, egy elvhű ember
Santer, Jacques írása
Örömmel és nem minden meghatottság nélkül csatlakozom a tiszteletadáshoz egy olyan nagy formátumú politikai személyiség előtt, akire mindmáig referenciaként hivatkoznak az értelmiségiek és mindazok, akik osztoznak a meggyőződésben, hogy Európa felépítése mindenekelőtt az értékeken és a társadalom életének etikai megközelítésén alapszik.
Élénken emlékszem még arra, amikor Antall József, a szovjet iga alól végre felszabadult fiatal magyar köztársaság miniszterelnöke Budapesten fogadta a PPE* delegációját - amelynek elnöke voltam 1987-től 1990-ig. Ott volt velünk Helmut Kohl, Wilfried Martens, Ruud Lubbers és még sokan mások, amikor vacsora után, a barátságos esti ég alatt a Dunán átívelő hídra vezetett bennünket, ahol nem sokkal azelőtt még ott villogtak a megszállókat képviselő vörös csillagok, és kérdően fordult hozzánk: érzik vajon önök, hogy Európa közepében vannak, és ha körülnéznek, nem látnak többé sem vörös csillagot, sem szovjet emlékművet - én ugyanis mindet letakartattam. És valóban, mivel csak néhány napja foglalta el demokratikusan választott miniszterelnöki posztját, nem volt ideje ezek eltávolíttatására - ellenben valamennyi külső jelképet, ami közelebbről vagy távolabbról emlékeztetett a szovjet rendszerre, lepellel takartatott el. És mi éreztük a belső elégedettséget ebben az emberben, mert elérte célját, vagyis hozzájárulhatott, hogy hazája megszabaduljon az elnyomó rendszertől, amely ellen egész életében küzdött.
Az 1956-os októberi forradalom idején, amely megingatta a kommunista rendszer építményét, tanár volt, diákjaival együtt élte át a forradalom megrendítő eseményeit és vett részt több tüntetésben a rendszer ellen. Politikai célkitűzései a forradalom alatt öltöttek konkrét formát, attól kezdve nem szűnt meg hirdetni a demokratikus, pluralista Magyarország eszméjét és erőteljesen követelni a szovjet csapatok távozását.
Amikor megfosztották tanári hivatásától, a tudományosság fele fordult, de a tudományos tevékenység - ami ugyan kapcsolatot biztosított számára a vasfüggöny túloldalán lévő politikai valósággal és lehetővé tette később hasznossá váló személyes kapcsolatok kialakítását - mindig másodlagos maradt számára politikai célkitűzéseihez képest.
Csatlakozva az ellenállási mozgalmakhoz, létrehozta Budapesten az Emberi Jogok Magyar Ligája társulásának szekcióját. Az elnyomó rendszerből a demokráciába való átmenet legfontosabb magyarországi eseménye az 1989-ben létrehozott ún. „ellenzéki kerekasztal" volt, amelynek a régi kommunista párttal kellett arról tárgyalnia, hogyan lehet a rendszert demokratikussá tenni. Antall József a MDF delegáltjaként vett részt ezeken a tárgyalásokon. Széles körű általános műveltsége, elmélyült ismeretei a magyar intézmények hagyományairól és az ország történetének rövid demokratikus szakaszairól, valamint az európai demokráciák és a liberális elvek működéséről képessé tették arra, hogy megtalálja a kompromisszumot a résztvevő pártok eltérő igényei között. Érdemei vitathatatlanok a tárgyalások végső sikerében, amelyek elvezettek a demokratikus átalakulás feltételeinek lefektetéséhez és közös aláírásához.
Antall József mint az elvek embere mindig hű maradt a nemzeti konzervativizmus eszméihez és a keresztény értékekhez. Hangsúlyozta az emberi jogok tiszteletben tartását és az európai kereszténység hagyományaira támaszkodott. Az 1956-os megmozdulások és felkelés tapasztalatában érlelődött meg eltökéltsége, hogy rendíthetetlenül és keményen harcolni fog ezen elvek megvalósulásáért. Ezzel kapcsolatban idézném annak a történelmi korszaknak egy epizódját, ami különös jelentőséggel bír az egykori harcolók szemében.
1956 novemberében, még mielőtt a tüzérség elkezdte volna lőni irodáját, a magyar sajtóügynökség igazgatója szétküldött a világba egy telexet, amelyben hangot adott kétségbeesésének a Budapest ellen aznap indított szovjet támadás miatt. Asürgöny ezekkel a szavakkal fejeződött be: „Magyarországért és Európáért halunk meg!" Ezek a szavak azt a meggyőződést fejezték ki, hogy a világnak ezen a pontján a nemzeti kultúra védelme elválaszthatatlan az európai értékrendszer megőrzéséért folytatott harccal. És mivel az ellenzék számos aktivistája számára a keresztény gondolat képezte ezen értékek alapját és adott végső motivációt a védelmükkel járó áldozatvállaláshoz, ezek a szavak kifejezték a készséget arra is, hogy feláldozzák önmagukat az egyhá-zért csakúgy, mint Európáért.
A budapesti népfelkelés e kevéssé ismert epizódja önmagában is rávilágít arra, hogy a Közép- és Kelet-Európában élő népek milyen mértékben voltak tudatában Európához tartozásuknak már azt megelőzően is, hogy csatlakoztak volna a Nyugat-Európában akkor még csak formálódó közösséghez.
Ezen a napon azon is elgondolkodhatunk, vajon mit szólna Antall József az Európai Uniónak 1989 óta, vagyis a berlini fal leomlása és az új demokráciák közép- és kelet-európai megjelenése óta megtett fejlődéséhez
Ahhoz nem férhet kétség, Antall Józsefben személyes és mélységes elégedettséget keltene, hogy országa 2004. május elsején másik hét, a szovjet birodalom alól nemrégiben felszabadult országgal együtt csatlakozott az EU-hoz. Ezt a csatlakozást minden bizonnyal kiemelkedő történelmi eseménynek, az egyik mérföldkőnek tekintené a népek egységéhez vezető úton - hogy II. János Pál kifejezését idézzük.
Jelentős esemény volt ez. Európa két szemben álló táborra osztottságának végét jelentette. Azoknak, akik még emlékeztek a hidegháború szorongásaira, a jobb idők ígéretét hozta. Az 1914-1918-as háború óta most először nyílt meg Európa valamennyi népe számára egy igazi tartós béke lehetősége a földrészen.
De mindezek dacára, tudván az esemény jelentőségét és ígéretes voltát is, él bennünk az érzés, hogy e csatlakozás szereplői és átélői valójában még nem ébredtek tudatára, azok mi mindent jelentenek és vonnak maguk után.
A 15 régi tagország számára valójában az új demokráciáknak ez a csatlakozása önmagában nem jelent nagyobb megrendülést. Beleilleszkedik a már fennállónak a logikájába és annak további földrajzi kiterjesztését jelenti - nem véletlenül beszélnek a köznapi szóhasználatban az EU kiszélesítéséről. Ha megpróbálunk elvonatkoztatni a 20. századot kísérő tragédiákról, úgy ez a bővítés szinte magától értetődőnek tűnik Végső soron eléggé nyilvánvaló, hogy Budapest, Varsó, Prága, Vilnius stb. ugyanolyan jogon európai városok, mint Párizs, Berlin, London, Madrid vagy Róma.
Másrészt mindazok számára, akik harcoltak a szovjet totalitarizmus ellen, mint Antall József, Václav Havel vagy Lech Walesa, 2004. május elsejének egészen más, sokkal mélyebb és érzelmibb jelentése van. Ők nem Európa kibővítéséről, hanem újraegyesítéséről beszélnének. Számukra ez a dátum azt jelenti, hogy a szovjet iga alól felszabadult országaik csupán újra elfoglalták helyüket az európai nemzetek körében. Tudatában vannak annak, és ez egyenesen a vérükbe ivódott, hogy 1945-ben a második világháború és a jaltai egyezmény következményeként brutálisan és önkényesen elszakították őket a többi európai nemzettől. 1945 után foglyul ejtve találták magukat a mögött a határvonal mögött, amit vasfüggönynek szokás nevezni. Mindezen országok számára 2004. május elseje e tragikus igazságtalanság végét jelentette. Ami nem csupán beleillik egy folyamatba, egy szerves fejlődésbe, hanem valóságos szakadást képvisel történelmükben és egy új korszak kezdetét jelzi.
Az, hogy a középkor óta most először szinte egész Európa egyesül a békében és szabadságban, kiemelkedő történelmi esemény. Sajnos az unió közép- és kelet-európai országokkal való kibővítésének ez a mélyebb értelme nem volt kellően megvilágítva, és így a régi tagországokban nem is igen értették meg azt.
Antall József minden bizonnyal élvezte volna ezt a történelmi pillanatot, ő akinek miniszterelnöki pályafutása első percétől kezdve az volt a fő célja, hogy Magyarországot visszavezesse a fejlődés útjára és az mielőbb utolérje Nyugat-Európa gazdag és fejlett országait, ő, akinek a számára az európai integráció alapvető prioritást jelentett.
De mindamellett, vajon Antall József, aki fáradhatatlanul hangsúlyozta Európa keresztény örökségének jelentőségét, elégedett lenne-e ma, látva Európa fejlődését egy túlságosan technokrata szemlélet felé? Vajon Európa, ami valaha egy látomás és terv volt - egyesíteni a népeket és nemzeteket a tartós béke érdekében - nem tűnne-e ma a számára egyszerűen mechanikus folyamatnak? Az Európai Uniót ma sok polgára úgy fogja fel, mint hatalmas és nehézkes, távoli és költséges intézményi apparátust, amelyre szinte semmilyen befolyást nem gyakorolhat, és ami obskúrus témákról folytat végtelen vitákat. Egy olyan társadalomban, amelyet nemzetközi méretű pénzügyi és gazdasági válság, a globalizáció és környezeti problémák kihívásai, strukturális eredetű súlyos munkanélküliség és elöregedő népesség nyugtalanítanak, a felelőst a nehézségekért az európai technokrata szervezetben látják. Annál is inkább, mert egyes nemzeti vezetők, akár a könnyebb megoldás kedvéért, akár rosszakaratból, bűnbaknak kiáltják ki és minden rosszal megvádolják azt a politikát, amelynek pedig ők maguk voltak a fő létrehozói.
Antall József számára nyilvánvaló lett volna: a lényeghez kell visszatérni. Túl a politikán és az intézményeken, az európai építmény az értékeken, a társadalom életének etikus felfogásán alapszik. Minden jogközösségnek az értékek közösségén kell nyugodnia. Kétségtelen, hogy az EU esetében ezek nem kizárólag keresztény értékek, de mélyen gyökereznek a keresztény hagyományban. Eredetüket is és céljukat is az emberi méltóság tiszteletében találjuk.
Az EU természetesen nem a sors terméke, hanem felépítését mindig is akarat irányította, ezért sérülékeny is, mint minden emberi alkotás. Jelenleg a saját útját keresi. Jobban, mint valaha, tudatára kell ébrednie erejének, ami az általa képviselt értékekben rejlik: az emberi lét és emberi jogok méltósága, béke, szabadság, demokrácia, tolerancia, a különbözőség és a szubszidiaritás (fokozatosság) tiszteletben tartása, a közös jó keresése valamely csoport dominanciája nélkül a többiek fölött. Alapértéke a tagok egymás közti szolidaritása, amely megnyilvánul mások, különösen a hátrányos helyzetben lévők iránt is. Felelősséggel kíván részt vállalni a megoldások keresésében a világ problémáira. Nem annyira intézményei és politikája, mint inkább az általa megtestesített értékek magyarázzák azt az érdeklődést, tiszteletet és reménykedést, amit a fél évszázad alatt létrehozott európai mű felkelt maga iránt. Mindezek a benne rejlő értékek, ez a belőle fakadó etika nem csupán átmeneti jelenségek. Gyökereiket mélyen eresztik nemcsak a kereszténység sok évszázados hagyományaiba, de merítenek más hitek és filozófiák tradícióiból is. Ezek az értékek és ezek a hagyományok ma is ugyanolyan erősek, mint voltak a múltban. A jövő számára pedig ihletforrásként szolgálhatnak és kell is hogy szolgáljanak.
Ez lehetett volna minden bizonnyal Antall József üzenete, mert ezt sugallja egész személyisége, politikai harca, rendíthetetlen elkötelezettsége. Joggal döntött úgy az Európai Parlament, hogy épületének egy szárnyát a magyar és európai történelem e nagy alakja emlékének szenteli, annak a férfinak, akinek nevéhez fűződik a Varsói Szerződés felszámolása, és aki Európa újraegyesítésének és a demokráciáért folytatott harcnak emblematikus alakja volt. Ará való emlékezés azt is felidézi, amit Winston Churchill már 1947. május 14-én kimondott a Royal Albert Hallban: „Európa egy elvont fogalom. De ha az emberek megszűnnek észben tartani ezt a fogalmat, megszűnnek érezni értékeit a szívükben, akkor meg fog halni."
Ezzel a kihívással kell szembenézni a mai nemzedékeknek, akik a jövő felépítésén dolgoznak és azon, hogy biztos utat jelöljenek ki az utánuk következőknek. Legyen számukra irányt adó Antall József emléke!
Fordította Csejdy László
(Megjelent a Magyar Szemle Új folyam XVIII. évfolyam 5-6. számában, 2009. júniusában.)
