Honlapunk fejlesztését támogatta:
Alapítvány a Közjóért
Túró Rudi és szépségkirálynő választás
Kuturális térhódítás a politikai átmenetben
Meghívott beszélgetőtárs:
Tóth Eszter Zsófia,
történész, társadalomkutató, a Milton Egyetem oktatója, a Mediaworks főmunkatársa,
a "Csemege ajándékkosár. Fogyasztás és zene a Kádár-korszakban" c. könyv társszerzője
Moderátor:
Lesti Árpád,
politológus, Forum Politicum
Előadások a rendszerváltozás alkalmából
Modell és Valóság sorozat, XIII. évad 3. rendezvény
Időpont: 2025. január 16., 18.00
Helyszín: Háló Közösségi és Kulturális Központ - S4
(1052 Budapest, Semmelweis utca 4.)
Honlapunk fejlesztését támogatta:
Alapítvány a Közjóért
Antall József néhai miniszterelnök a magyar történelem egyes korszakai vizsgálata során több összefüggésben korát sokban megelőző megállapításokat tett, amelyek halálát követően váltak a szakmai diszkusszió meghatározó elemeivé – mondta el lapunknak adott interjújában Erdődy Gábor, az ELTE új- és jelenkori tanszékének vezetője, aki Tradicionális történelmi identitás – modern politikai eszmerendszer címen írt könyvet hazánk első szabadon választott kormányfőjéről.
– Mi inspirálta ennek a könyvnek a megírására?
– Antall Józsefet szaktörténészként ismertem meg, aki hozzám hasonlóan a 19. századi magyar történelemmel foglalkozott. Nagy hatást gyakorolt rám miniszterelnöki tevékenysége, az általa képviselt értékrend és politikai filozófia, amely meghatározó része a magyar, az európai modern és progresszív politikai kultúrának. Úgy gondolom, a rendszerváltás miniszterelnöke, akinek személyét oly sok alaptalan bírálat és méltatlan támadás érte, és éri sokszor napjainkban is, olyan nagyságrendű főszereplő volt, akiről nem csupán érdemes, hanem egyenesen szükséges valós tényeken alapuló elemző értékelést megalkotni. Napjaink polgárai számára s az egészséges nemzeti tudat alakulása szempontjából is rendkívül fontos ugyanis, hogy politikai értékrendjét torzításoktól mentesen megismerjék.
– Miért nem fordítottak eddig elég figyelmet a néhai miniszterelnök szellemi örökségének a vizsgálatára?
– A magyar politikai élet Antall halálát követően meglehetősen zaklatottan alakult, állandósultak a túlfűtött, emocionális töltetű fordulatok, ami nem kedvezett az általa képviselt higgadt, kiegyensúlyozott felfogásnak. Az általa kívánatosnak tartott folyamatos, szerves fejlődés nem valósult meg, a társadalmat és a politikusok többségét az állandó újrakezdés izgalmai motiválták.
– Szolgált-e valami újdonsággal az a kutatómunka, amit a kiadvány megírása közben végzett?
– A kutatás során tudatosult bennem, hogy Antall a magyar történelem egyes korszakai vizsgálata során több összefüggésben korát sokban megelőző megállapításokat tett, amelyek halálát követően váltak a szakmai diszkusszió meghatározó elemeivé. Az 1849–67 közötti periódust értékelve például úgy ítélte meg, hogy a neoabszolutizmus olyan intézkedéseket is hozott, amelyek a nyugati modernizáció eredményeit ültették át a hazai gyakorlatba, miközben természetesen nem feledkezett meg az önkényuralom nemzeti elnyomó jellegéről sem. A 20. századról tett politikusi megnyilatkozásai mögött szintén komoly szakmai ismeret húzódott meg.
– A komplexitás és kontinuitás mentén Antall hogyan értelmezte a magyar történelmet?
– A néhai miniszterelnök 1100 éves ívet rekonstruált. Folyamatosan emlékeztetett arra, hogy a magyar történelem alakulását meghatározó mértékben befolyásolta és befolyásolja a geopolitikai meghatározottság. A kontinuitás fontos elemének tekintette, hogy hazánk az európai szerves fejlődés elszakíthatatlan része, melyet a legkülönbözőbb irányokból érnek hatások, s amelyek olykor sajátos módon összegződnek. Hangsúlyozta, hogy fejlődésünk irányát évszázadokon keresztül határozta meg az a körülmény, hogy a nyugati kultúrkör keleti határán helyezkedünk el.
További meghatározó tényezőnek tekintette, hogy a honfoglalás pillanatától az elkésettség problémájával küzdünk, amelynek ledolgozására irányuló ismétlődő próbálkozásaink során óriási nekirugaszkodások és visszaesések követték egymást. Ennek keretei között nevezte kiemelkedően sikeres állomásnak a dualizmus évtizedeit. Az 1989/90-ben lezajló rendszerváltást pedig a Nyugathoz történő újabb nagyszabású felzárkózási kísérletnek tekintette. Történelmünket alapvetően meghatározó pozitív kontinuitásként jelölte meg az Aranybullától az 1946/1. törvénycikkig ívelő – nemegyszer megszakított – alkotmányos fejlődést.
– Antall 19. és 20. századi állásfoglalásai között miben ragadhatóak meg a nézetbeli különbségek?
– A 19. századról szaktörténészként, a 20. századról politikusként nyilatkozott. Utóbbira vonatkozó megállapításaival nem a teljes kép megrajzolására törekedett. Törekvése elsősorban arra irányult, hogy a közvélemény tudatában rögzült egyoldalú és sokszor hamis értelmezéseket kiegyensúlyozza. Mindenekelőtt a korábban kevéssé hangsúlyozott pozitívumokra irányította a figyelmet, ami nem jelentette azt, hogy a történelmi jelentőségű hibák meglétét ne ismerte volna el. Távolról sem kívánt azonosulni a Horthy-rendszerrel, és egyértelműen világossá tette azt is, hogy számára a zsidótörvények elfogadhatatlanok, a második világháborúban történő részvételünket pedig nemzeti tragédiaként értékelte.
Konkrét példákra hivatkozva állította ugyanakkor, hogy a kényszerpályára terelt magyar történelem főszereplői negatív tartalmú döntésükkel nem egy esetben még nagyobb bajt kerültek el. Antall történelemről való gondolkodását végigkísérte a modell és valóság keretrendszerének következetes szem előtt tartása, annak hangsúlyozása, hogy az optimálisnak tekintett megoldás megvalósításához sokszor hiányoznak a feltételek, s a politikusok rendszeresen kompromisszumok megkötésére kényszerülnek.
– Volt-e példaképe?
– Ha abból indulunk ki, hogy Antall a kereszténydemokrata gondolatot próbálta politikájába átültetni, akkor mindenekelőtt Konrad Adenauerben, Alcide de Gasperiben és Robert Schumanban jelölte meg példaképeit, és megkülönböztetett figyelmet fordított a szociális piacgazdaság atyjára, Ludwig Erhardra is. Egyetlen történelmi személyiséget sem abszolutizált, nem kreált tévedhetetlen bölcseket és gonosz árulókat sem. Számára a kérdés sosem úgy merült fel például, hogy Széchenyi vagy Kossuth, hanem Széchenyi és Kossuth.
Nem titkolta, hogy a hazai szereplők közül ahhoz az Eötvös József báróhoz állt a legközelebb, aki a legelsők között mutatott rá a korlátlan szabadversenyes kapitalizmus súlyos szociális következményeire, s akiben a 20. századi kereszténydemokrata felfogás 19. századi liberális katolikus előfutárát tisztelte. Az európai modern kereszténydemokrácia tanításait a magyar nemzeti liberalizmus értékeivel s az alkotmánytörténeti tradíciókkal ötvözve alkotta meg a rendszerváltás kihívásait egyetemes színvonalon megválaszoló szintézist, fogalmazta meg koherens eszmerendszerét.
– Sokan a cinizmus mintapéldájának tartják a „tetszettek volna forradalmat csinálni” kifejezést…
– Megjegyzése arra az antalli politikával szemben többször felmerülő bírálatra irányult: miért nem hajtott végre nagytakarítást kormányra kerülését követően. Arra kívánta polgártársait emlékeztetni, hogy a rendszerváltás során törvénybe iktatott megállapodás jött létre a korábbi hatalom és ellenzéke között, amelynek alkotmányos felülbírálata csak megfelelő erő birtokában lehetséges, amellyel azonban elsősorban ellenzéke egységes ellenállása következtében a kormány nemcsak az utcán, de a parlamentben sem rendelkezett. A társadalom hangulata és politikai közérzete akkoriban ugyanis távolról sem volt forradalmi.
– Tervez-e újabb művet írni Antallról?
– Mivel a 19. századdal foglalkozó történész vagyok, nem gondolok rá. Antall József politikusi szerepének vizsgálata a 20. századdal foglalkozó kiváló történészeink feladata.
Kovács András
Az interjú megjelent a mno.hu-n 2011. december 13-án.