Honlapunk fejlesztését támogatta:
Alapítvány a Közjóért
2024. december 2.
Ezen a napon történt:
-
Magyar Nemzet: "A nemzeti liberalizmus egészségügyi politikája és a magyar orvosi iskola kialakulása II."
1980. december 2. -
Országgyűlési felszólalás
1991. december 2.
Latorcai János beszéde (2011)
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Antall József nevét mindenki ismeri, arról azonban, hogy pontosan mit tett Magyarországért és a magyar emberekért, mely célok vezették és milyen ember volt valójában már nagyon kevesen tudnak.
Ezen társadalmi ismerethiány nem csak Antall József személyes tulajdonságainak és hagyományos, mondhatni konzervatív-úriember politikusi felfogásának volt köszönhető, hanem az aktuális média-elit hol aktív, hol passzív rezisztenciájának.
Miniszterelnök úr még ahhoz a generációhoz tartozott, aki a problémákat megoldani és nem kommunikálni akarta, de a sajtó sokszor a valós eredményekről sem számolt be.
Beszédemben – közös történeteinket is beleszőve – kívánom felidézni a rendszerváltás utáni első szabadon választott Miniszterelnökünk 1315 napját, az ahhoz vezető életutat, és végül, de nem utolsó sorban az elmúlt években oly sokat emlegetett „antalli örökséget” is szeretném a történelem méltó polcára visszahelyezni.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
A politikusi pálya és életforma természetes volt számára. Anyai nagyapja helyettes államtitkár, míg édesapja, idősebb Antall József, az FKGP alapítója, a második világháború alatt menekültügyi kormánybiztos, majd azt követően rövid ideig újjáépítési miniszter volt. Ebben a szellemi, intellektuális közegben felnőve már fiatalon felismerte és megértette azokat az értékeket és elveket, amelyeket azután egy életen át képviselt.
A budapesti Piaristáknál eltöltött gimnáziumi évek szellemiségét a keresztény erkölcsiségen túl meghatározta a nemzeti konzervativizmus, a tolerancia és a szociális érzékenység. Történelmi és irodalmi műveltségét az ELTE bölcsészkarán tovább mélyítette, majd a diploma megszerzése után az Eötvös József Gimnáziumban kezdett tanítani.
A szinte pályakezdő pedagógust 1956-ban megérintette a változás és a szabadság szele, s hamarosan vezető szerepet vállalt az iskolai mozgalomban. A forradalom és szabadságharc leverése után még megpróbált tanárként érvényesülni, de elvei miatt 1959-ben végképp eltávolították erről a pályáról. A sors iróniája ugyanakkor, hogy ezen döntés következtében épültek ki Antall József azon bel és külföldi kapcsolatai, amelyek későbbi politikusi pályáján nagy segítséget jelentettek.
Az 56-os eseményekben való részvétele már egyértelműen jelezte, hogy Antall József nyitott az emberek és az ország problémáira, ezekért, ha kell, képes felelősséget és áldozatot vállalni. A világpolitikai események Hazánkban erre legközelebb 1988-89-ben adtak lehetőséget.
A rendszerváltást közvetlenül megelőző szellemi diskurzust élénken követő Antall József Csoóri
Sándor hívására kapcsolódott be az MDF munkájába, amely az 1989-ben létrejövő Ellenzéki Kerekasztal megbeszélésekre már a későbbi Miniszterelnököt is delegálta. Az alkotmánymódosítást előkészítő I/1-es bizottságában dolgozott, ahol számos nívós indítványa, kompromisszumkészsége, szakmai felkészültsége egyre ismertebbé tett.
A tárgyalások során mutatott felkészültsége és konfliktuskezelési képessége, széleskörű kapcsolatrendszere és nyelvtudása egyértelműen bizonyította, hogy alkalmas lehet a legmagasabb állami pozíciók betöltésére is.
Antall Józsefet 1989. október 21-én elsöprő többséggel választották meg a küldöttek a Magyar Demokrata Fórum elnökévé, s ez alapján egyértelművé vált, hogy ő lesz a párt miniszterelnök-jelöltje.
Az 1990-es választásokat követően május 3-án megtartotta első parlamenti beszédét, majd e hónap 23-án kormányt alakíthatott.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Antall József a miniszterelnökségével történelmi jelentőségű terhet vett a nyakába. Korai parlamenti felszólalásai jelzik, bízott benne, hogy legalább belföldön megkapja a szükséges támogatást egy többpártrendszeren alapuló stabil és demokratikus Magyarország létrehozatalára, ahol a politikában egymással versengve, de az alapkérdésekben együttműködve viszi előre a haza sorsát a kormány és az ellenzék. Sajnos nem így történt. A koalíción belüli feszültségek és a szocialista valamint liberális ellenzéki támadások közepette kellett helyt állnia, s ahogy Ő fogalmazott kormányalakítási beszédében: „megkísérlem az országot, a nemzetet ebből a nehéz helyzetből, abból a válság küszöbén álló helyzetből, amelyben az ország van, kivezetni, vagy legalábbis az egyenes útra terelni, és mindazt, amit a magyar nép az elmúlt évszázadokban, évtizedekben szenvedésekkel és munkával, hittel, erővel és akarattal elért, ami érték, azt megőrizzük és ami lehetőség, a jövőben azt elérjük”. Már ebben az egyik első Országházban elhangzott mondatában is benne vannak azok a nemzeti-konzervatív értékvállalások, amelyek egész életét és miniszterelnökségét végigkísérték, s amely premisszák mentén meghozta legfontosabb politikai döntéseit.
Ma már sokaknak távoliak az idestova 20 esztendővel ezelőtti események, éppen ezért fontos megemlékezni arról, hogy ebben a kiélezett közegben milyen súlyos problémákkal szembesült az ország és a kormányfő. A megszületett döntéseket sok kritika érte, akkor és azóta is. A 90-es évek elején azonban reális, kivitelezhető alternatívát nem sokan mutattak fel. Mint tudjuk, az utókor nagyon kritikus tud lenni.
Antall József személyének – és mindenki másnak, aki részt vett a Kerekasztal megbeszéléseken – volt köszönhető, hogy véráldozat nélkül kerülhetett sor a parlamentáris demokrácián alapuló jogállam kiépítésére Magyarországon.
Ezzel kapcsolatosan máig tartó politikai-történelmi viták folynak arról, hogy a békés átmenet az ország érdekét szolgálta-e. Antall Józsefet, már ekkor heves belső ellenzéki támadások érték emiatt, melyekre szállóigévé vált: „tetszettek volna forradalmat csinálni” fordulattal válaszolt.
Antall József nem vérontó forradalmár, hanem konzervatív reformer volt, annak minden előnyével és hátrányával. Ez a megoldás nem volt elvárható tőle. Úriemberként elismerte és amennyiben méltó volt rá tisztelte korábbi és aktuális politikai ellenfeleit, s ez a hozzáállás az, amely az egyik legnagyobb belpolitikai krízist jelentő taxis-blokádot is erőszakmentes közegben tartotta.
Vannak olyan eredmények, amelyeket senki sem tud és mer elvitatni Antall Józseftől. Alig néhány év alatt a semmiből megteremtette a polgári demokrácia és a piacgazdaság alapjait az ahhoz szükséges intézményrendszerrel, keresztülvitte az ország működőképességéhez szükséges legfontosabb törvénymódosításokat, meggátolta, hogy hazánk jelentős része mélyszegénységbe süllyedjen, és még hosszasan sorolhatnám legfontosabb intézkedéseit.
A rohamtempóban meghozott döntéseket végül sok esetben a történelem igazolta. Büszke vagyok rá, hogy Ipari és Kereskedelmi Miniszterként részt vehettem, abban, hogy a ciklus végére, a világgazdasági recesszió ellenére Magyarország növekedési pályára állta, amit a munkanélküliség és az infláció csökkenési is jelzett.
Antall József elvitathatatlan érdeme, hogy olyan kérdésekben is felemelte hangját, amelyek a szocialista-kommunista egypártrendszer idejében teljes tabunak számítottak. A nemzeti ügy és a magyarság iránt érzett felelősség egyik legszebb példája volt, amikor kijelentette: lélekben tizenötmillió magyar miniszterelnökének tekinti magát. Ez a meghatározta kormánya legfontosabb külpolitikai cselekvési irányát. A nemzet és nem a szocialista vagy bármilyen más nemzetek feletti „internacionálé” kiszolgálása lett a cél.
Ennek megfelelően nagy bátorságról téve tanúbizonyságot, akkor, amikor még orosz katonák állomásoztak az országban, 1990-ben kilépett a Varsói Szövetségből, ezzel párhuzamosan pedig megtette az első lépéseket az euro-atlanti integráció felé. Ez egy nagyon fontos tett volt a haza teljes függetlenségének helyreállításához, és ahhoz, hogy fél évszázad után ne tapossa idegen katona megszállóként a magyar földet. Az Európa felé nyitás első lépéseként még 1989-ben kezdeményezte a nyugat-európai kereszténydemokrata pártokat tömörítő Európai Demokratikus Unió (EDU) vezetőinél, az MDF, a KDNP és az FKGP felvételét.
Sajnos Antall József hirtelen halála és a „kamikáze-kormány”, valamint a polgári erők katasztrofális veresége nem tette lehetővé, hogy ezen értékelkötelezett politika folytatódjon. Antall József politikai hagyatékát azóta sokan, sokféleképpen értelmezték.
A mai megemlékezés és az ország előtt álló változások ismét szükségessé teszik az „antalli örökség” tisztázását és az abból fakadó konzekvenciák levonását.
Azt hiszem, nem túlzok, ha azt állítom, hogy Magyarország ismét történelmi fordulóponthoz érkezett. A polgári pártok kétharmados győzel me lehetővé teszi, hogy a rendszerváltás kényszerű kompromisszumai közül sokat megváltoztathassunk, és bizonyos adósságokat pótoljunk.
Az egyik legfontosabb ilyen elmaradásunk egy új Alkotmány megalkotása. Ahhoz azonban, hogy az új Alkotmány tartós és legitim lehessen megfelelő értéktartalommal kell rendelkeznie. Az alkotmányozás folyamatában nem szabad elfelednünk az egy személyben politikus és történész Antall József szavait, aki szerint a magyar alkotmányjogi fejlődés a messze középkorba nyúlik vissza, és politikai gondolkodásunk meghatározásába nyugodtan mondhatjuk, hogy számunkra Szent István is korszerű elveket vallott – és ez meghatározó.
A Szent Istváni gondolatot Antall József még betegsége legvégső stádiumában is a
legfontosabbnak tartotta. Amikor Bolberitz Pál atyát halálos ágyához hívatta, közölte vele, hogy: „keresztény Magyarországot akartam, mert csak ennek van jövője”. Kereszténydemokrata politikusként, az európai majd a magyar alkotmány vitájában is kiemelkedően fontosnak tartom, hogy ne feledkezzünk meg közös történelmi örökségünkről.
Az iménti felidézett antalli gondolatok több mint 20 év távlatából is időszerűek, a megfogalmazott célokat ma is büszk
cute;n lehet vállalni. S mennyire kristály tisztán látta azt, hogy a következő kormányok sem lesznek könnyű helyzetben, s a következő kormány sem tud ennél könnyebb politikát folytatni vagy jobbat ígérni a magyar népnek. Pedig nem is tudhatta, hogy mit hozott hazánknak a 2002 és 2010 közötti 8 esztendő.
Nemzeti-keresztény és értékkonzervatív hagyományainkat megőrizve, azokra és az emberi alkotókedvre támaszkodva a szociális igazságosságot is figyelembe véve kell megújítani Magyarországot. Valójában erről szól az „antalli örökség”.
Szabad György szavaival Antall József soha nem kívánt fényleni, de mindig akart és tudott világítani. Bízzunk benne, hogy élete, a hazát szolgáló önzetlen cselekedetei, mint világítótorony tájékozódási pontot jelentenek majd hazánk felemeléséhez.
Köszönöm, hogy meghallgattak!
Cegléd, 2011. április 8.
Latorcai János
