Honlapunk fejlesztését támogatta:
Alapítvány a Közjóért
Adományozói felkérés
Az első alkalommal meghirdetett adományozói felkérésünk 2023. december 29-ei határidejéig 958.000 Ft adomány, további 300.000 Ft előadásra fordítható támogatást kaptunk.
Bővebben ezen a linken keresztül tájékozódhat!
Köszönjük!
2024. március 29.
Ezen a napon történt:
Honlapunk fejlesztését támogatta:
Alapítvány a Közjóért
Borisz Jelcin budapesti látogatásának második napján felszólalt az Országgyűlésben:
Az a megtiszteltetés ért, hogy felszólalhatok a Magyar Parlamentben, ebben a kivételes szépségû teremben. Tisztelt Elnök Úr, tisztelt Képviselõk, Hölgyeim és Uraim! Országaink kapcsolatának történetében elõször kap lehetõséget a demokratikus és szabad Oroszország elnöke, hogy a demokratikus és szabad Magyarország Parlamentjéhez szóljon. Tolmácsolom Önöknek az orosz emberek legjobb kívánságait és azt az õszinte törekvésüket, hogy a magyar néppel teljes egyetértésben és barátságban éljenek. Oroszországban mindig nagy, õszinte érdeklõdéssel viseltettek az Önök országának életmódja és kultúrája iránt. Oroszország és Magyarország között már államiságuk kezdetén aktív politikai és kereskedelmi kapcsolatok alakultak ki. Az orosz-magyar kapcsolatok történetének egyik legfényesebb momentuma Nagy Péter cár és II. Rákóczi Ferenc 1707-ben kötött baráti szerzõdése. Sajnos, amint ez a történelemben sokszor elõfordul, a fényes idõszakokat komorabbak követik. Tudjuk, hogy Magyarország népének történelemtudata féltve õrzi az 1848-49-es forradalom eseményeit, és emlékezetében él az a szomorú szerep is, amelyet sorsának változásában akkor a cári Oroszország játszott. Alig több mint 100 évvel késõbb valami hasonló történt. 1956 tragédiájáról beszélek, amely a szovjet rendszer lemoshatatlan szégyenfoltja marad örökké! A tankok lánctalpainak nyomai Budapest utcáin, ebben a gyönyörû városban, melyet most láthattam, örökre bevésõdtek azok lelkébe, akik számára drágák a szabadság és a demokrácia eszméi. Meg vagyok gyõzõdve arról, hogy ma õk vannak többségben Magyarországon, és Oroszországban is. Akkor az emberiség újfent megbizonyosodhatott arról, hogy semmiféle zsarnokság, totalitarizmus sohasem marad meg egy ország keretei között. Mérgezett csápjaikat igyekeznek minél messzebbre kinyújtani, számukra nem léteznek határok és erkölcsi korlátok. Keserû beismerni, hogy a Kreml akkori vezetõinek parancsára a tragikus eseményekbe az orosz katonákat is belerángatták. Ez mindössze tíz évvel azután történt, hogy óriási áldozatok árán õk szabadították meg Magyarországot a fasizmus barna pestisétõl. Az egyik ideológiát és erõszakot felváltotta egy másik. Mélyen szimbolikusnak tartom, hogy a rabságba döntés ellen éppen a magyar nép kelt fel elsõként. A nemzeti felkelés nem volt hiábavaló. Megmutatta, hogy nemcsak egyes személyek, hanem egész népek is ráébrednek arra, hogy a kommunista diktatúrától való megszabadulás nélkül nincs számukra jövõ. Felelõsséggel jelentem ki e felelõs gyûlés elõtt, hogy a kommunizmusnak Oroszországban egyszer s mindenkorra vége, ahhoz visszatérés nincs. Ma meghajtjuk fejünket 1956 minden áldozata elõtt. Az érzékeny csapást elszenvedett rendszer bosszúja kegyetlen volt. Nem korlátozódott Magyarországra, Oroszországban és az úgynevezett szocialista tábor országaiban is megjelentek a Gulag új foglyai. Akkor az egész világ megbizonyosodhatott arról, hogy minden ország, minden nép nemcsak hõsöket, hanem hóhérokat is szül. Sajnos, ez alól nincs kivétel. Magyarország és Oroszország polgárainak meg kell ismerniük e tragikus évek teljes igazságát. Feltétlenül meg kell ismerniük, mégpedig nem évek múlva, hanem minél elõbb. De erre az igazságra nem azért van szükség, hogy a vak bosszú zavaros hullámait felkorbácsolja, hanem azért, mert a teljes igazság ismerete nélkül nem állítható helyre az igazságosság, az ember nem juthat birtokába olyan érzéseknek és megtisztulásnak, mint amilyent ma éreztem, mikor az Elnök úrral a temetõt meglátogattam. A teljes igazság nélkül nem hozhatók mozgásba a haladás olyan mozgatórugói, mint a lelkiismeret-vizsgálat, a bûnbánat, a megbocsátás. Ma írjuk alá az országaink közötti levéltári együttmûködési szerzõdést, amely elõsegíti 1956 eseményeinek élesebb megvilágítását. Mi semmit nem fogunk eltitkolni, átadjuk a volt KGB és a volt SZKP KB archív anyagait. Nyilvánvaló, hogy az információ nem lehet teljes az - ahogy nálunk mondják, az "öreg téren" -, a süllyesztõben eltûntetett dokumentumok nélkül. Oroszország kész a lehetõ legszélesebb együttmûködésre az iratok tanulmányozásában. E téren mára már minden akadályt elhárítottunk, készen állunk a levéltári anyagok feldolgozására és a magyar fél részére való átadásra. A forradalom leverése nem volt képes megsemmisíteni a magyar nép szabadság utáni vágyát. A szocializmus korszakának alkonyán Magyarországon a kelet-európai országokhoz képest jobban sikerült felhasználni a piaci tapasztalatokat. Az Önök országában mindig, még a nehéz körülmények között is, nagyobb volt a nyíltság, a nyilvánosság, a pluralizmus, volt magántulajdon, amelyrõl népünk 74 év alatt már azt is elfelejtette, hogy mi az. A pragmatizmus Önöknél felülkerekedett az ideológiai merevségen, Magyarországot a szocialista tábor legvidámabb barakkjának hívták. Bizonyára ez volt a legszomorúbb bók, amit életemben hallottam. Ám vitathatatlan, hogy nem volt alaptalan. Mi most lankadatlan érdeklõdéssel tanulmányozzuk egyedülálló tapasztalataikat, melyeket úgy szereztek, hogy a gazdaságot alapjaiban megváltoztató reformok rugalmas és következetes végrehajtása mellett megõrizték az ország stabilitását. Bár megértem, hogy Önöknél vannak nehézségek, és felszólalásommal megszakítottam a költségvetési vitájukat, amelyben egyesek minél többet szeretnének igényelni, mások viszont azt mondják, hogy erre egyszerûen nincs pénz, ugyanakkor, ha balra tekintek, azt látom, hogy tõlem balra több a szabad hely, mint jobbra, ez pedig azt mutatja, hogy Önöknél lényegesen kevesebb az ellenzék és a frakció, mint a mi parlamentünkben. Önöknél hat, nálunk huszonkét parlamenti frakció van. Annyi, hogy nevüket megtanulni is képtelenség. Természetesen, amikor arról beszélünk, hogy Önöktõl akarunk tapasztalatot szerezni, nem az Önök és partnereink cselekedeteinek szolgai másolásáról van szó. Mi arra törekszünk, hogy ötvözzük a világban szerzett tapasztalatokat saját hagyományainkkal, a 130 népet és nemzetet összefogó soknemzetiségû társadalmunk demokratikus értékeivel és fejlõdési igényeivel összhangban. Az új idõk új tartalommal töltik meg a Magyar Köztársasággal fennálló kapcsolatainkat. Az orosz emberek hálával emlékeznek arra, hogy a puccs drámai napjaiban Magyarország hallatta hangját mind a moszkvai barikádokon, mind az egész világon. Mi azokra az állami vezetõkre emlékszünk elsõsorban, akik augusztus 19-én hívták telefonon elnökünket, kevésbé emlékszünk a 20-án telefonálókra, és egyáltalán nem jegyeztük meg azoknak a nevét, akik 21-én telefonáltak, amikor a puccs sorsa már eldõlt. Magyarország hangját és a demokratikus Oroszország támogatását már augusztus 19-én délelõtt hallottuk és éreztük. Külön fõhajtás és elismerés Önöknek ezért. A hangot, az augusztusi puccs hangját és Magyarország hangját hallották a moszkvai barikádokon és mindenütt a világon. Az úgynevezett megbonthatatlan barátság kora a géppisztolyok árnyékában sem tett minket kölcsönösen gyûlölködõ és elidegenedõ ellenségekké. A görbe tükrök birodalmának bonyolult létfeltételei között meg tudtuk õrizni jószándékú, emberi kapcsolatunkat. Ez a legfontosabb, ma ezt érzem az egész nap folyamán. Most más a feladatunk. Nemcsak teljes mértékben helyre kell állítanunk normális, viruló kapcsolatainkat, hanem minõségileg új dinamizmussal kell azokat telítenünk, ehhez pedig megvan az erõnk. Meg vagyok gyõzõdve arról, hogy rövid idõn belül igazi jó szomszédok és hû barátok leszünk. Népeink sok mindent átéltek, sok mindent láttak ahhoz, hogy ne mulasszák el ezt az általuk megteremtett, felbecsülhetetlen értékû esélyt. Ennek a lényege abban áll, hogy országainkban a társadalmi-politikai rendszer változása visszafordíthatatlan jelleget ölt. A legfõbb bizonyíték erre népeink elpusztíthatatlan vágya a szabadságra és a demokráciára. Gondolom, senkit sem kell meggyõznöm arról, hogy a kölcsönös elõnyökön alapuló együttmûködésünk tartalékai mérhetetlenül nagyok. Oroszország és Magyarország nemcsak földrajzilag van közel egymáshoz, hanem jól is ismeri egymás körülményeit, szokásait, hagyományait, a kelet-európai piac potenciális lehetõségeit. Országaink gazdasága nagymértékben integrált, gazdasági kapcsolatainkat elõsegítõ, fejlett kommunikációs hálózatot hoztunk létre. Ha mûködésbe tudjuk ezt hozni, - márpedig meggyõzõdésem, hogy képesek vagyunk rá -, ez az erõforrás már a közeljövõben jelentõs haszonnal járhat Magyarország és Oroszország számára. A legfontosabb most az, hogy megteremtsük ehhez a jogi és gazdasági alapokat. Ez mindenekelõtt a parlamentek és a kormányok feladata, és annyira fontos, hogy nem tûr halasztást, a lehetõ legenergikusabb fellépésre van szükség. Lám, alig több mint két hét telt el az Önök elnökének hivatalos magyarországi látogatásra szóló meghívásának kézhezvételétõl, s én máris itt vagyok. Sokan hónapokig várnak erre. Oroszországban hirtelen 140 nagykövetség lett. Egy sem volt - most 140 van. Mindent átfogni teljes mértékben, a külpolitikát, egyensúlyozva Kelet és Nyugat, Európa, Ázsia és az Egyesült Államok között, ez nem egyszerû feladat. Ám megfeledkeztünk Kelet- és Közép-Európa országairól. Vákuum keletkezett kapcsolatainkban. Nemcsak gyorsan ki kell töltenünk ezt a vákuumot, hanem tovább kell fejlesztenünk kapcsolatainkat. E feladat megoldása nélkül nem teremthetünk kedvezõ feltételeket a gazdasági élet alanyainak kölcsönös együttmûködése, termékek és technológiák cseréje, a tõkeáramlás, a közös vállalkozások és a munkaerõ átcsoportosítása számára. Az Önök országa, valamint az oroszországi köztársaságok és körzetek közötti kapcsolatok létesítésének teljesen új távlatait nyitja meg az Oroszországban aláírt föderációs szerzõdés. A Volga mentén, az Urálban és Nyugat-Szibériában a magyarokkal rokon nyelvû népek élnek, onnan származnak az ugorok is. Azt a törekvésüket, hogy Magyarországgal közvetlen, kölcsönös elõnyökön alapuló együttmûködést alakítsanak ki minden területen, nemhogy nem akadályozzuk, hanem egyenesen üdvözöljük. Megállapodásra jutottunk a tartozások problémájának rendezésérõl, a volt Szovjetunió hadseregének Magyarországról való kivonásával kapcsolatban felmerült vagyoni-pénzügyi kérdésekrõl az Elnök úrral és a Miniszterelnök úrral folytatott mai tárgyalásokon. A legfontosabb: megállapodtunk valamennyi megvitatott dokumentum aláírásában. Igaz, voltak kisebb nézeteltérések, azonban a tárgyszerûség, a nyugalom, egymás megbecsülése olyan légkört alakított ki, hogy valamennyi dokumentumot aláírtuk, illetve aláírásra elõkészítettük, és a parlamenti beszédem után e dokumentumokat alá is fogjuk írni. A fentieken kívül a kulturális értékek cseréjérõl szóló okmányokat is aláírjuk. Nincs mit takargatnunk, mi erkölcsös, igazságos politikát, igazságos külpolitikát folytatunk, ennek megfelelõ õszinte kapcsolatokkal. A háború alatt nemzeti és kulturális értékek kerültek Magyarországról Oroszországba, és ma is ott találhatók, valamint orosz értékek is vannak Magyarországon. Mi már ma elhoztuk ezen értékek elsõ részét, nagy magyar mesterek képeit. Fontos eseménynek tartom országainknak a nemzeti kisebbségek jogainak biztosítása terén való együttmûködésérõl szóló nyilatkozat aláírását, amely nem csak Magyarország és Oroszország érdekeit érinti. Ebben a kérdésben, ahogy mondják, egy csónakban evezünk, és ennek megfelelõen fogunk tevékenykedni az Egyesült Nemzetek Szervezetében. Ezen kérdésekben részletes tárgyalásokat folytattunk ma a magyar vezetõkkel. A megbeszélések alkotó jellege, a közös problémák konkrét megoldására való törekvés megerõsítette kölcsönös érdekeltségünket a párbeszéd fejlesztésében. Most elvileg új kapcsolatokat építünk, s ennek legfontosabb elõfeltétele mindannak a lebontása, amit az elõzõ rendszer létrehozott. Több mint 40 éven keresztül a megszüntetett Varsói Szerzõdés országaiban az élet elválaszthatatlan jellemzõje volt a szovjet csapatok jelenléte. Ezt az ütközõpontot hamarosan felszámoljuk. Az összes orosz alakulat kivonása a kelet-európai térségbõl rövidesen befejezõdik. A legfelsõ szinten rendszeres politikai párbeszédet folytatunk, megállapodásra jutottunk kapcsolataink alapelveiben. Ezek megfelelnek a legszigorúbb nemzetközi elõírásoknak, minthogy a partnerek teljes egyenjogúságán, a kölcsönös elõnyökön, egymás véleményének és érdekeinek tiszteletben tartásán alapulnak, és nélkülöznek minden ideológiát. Ezeket az elveket Oroszország államközi szerzõdésekben rögzítette nemcsak Magyarországgal, hanem Csehszlovákiával, Lengyelországgal, Bulgáriával is, de az elsõ szerzõdést a szabad, önálló Oroszország éppen Magyarországgal írta alá, jóllehet még létezett a Szovjetunió. És ezt a történelem feljegyzi. Gondolom, senki nem veti Oroszország szemére azt, hogy megörökölte a volt Szovjetuniótól az úgynevezett nagy testvér szerepének ambícióját. Mi túlságosan is ismerjük a testvéri ölelések árát, amelyektõl, mint mondják, a csontok is ropognak. Meggyõzõdésem, hogy a jövõbe csak az egyenrangú partneri kapcsolatoknak, a régió országai közös, önkéntes erõfeszítéseinek útja vezet, és nem a terméketlen versengés, a kétséges, hibás vagy bûnös receptek könnyelmû alkalmazása. Partnerek lehetünk és azokká is kell lennünk a demokratikus intézmények és a piacgazdaság felépítése terén. Képesek vagyunk rá, és meg is kell tennünk, hogy koordináljuk erõfeszítéseinket a világba és Európába vezetõ útunkon. Országaink ebben érdekeltek. Kapcsolataink fejlesztése nem alapulhat az élet által meghaladott merev együttmûködési konstrukciókon, nincs értelme visszaállítani a régi, úgynevezett szövetségi, a valóságban pedig Moszkva diktátumán alapuló merev ideológiai kapcsolatokat. Ugyanakkor óriási hiba lenne elfeledni mindazt a jót, ami népeinket összekötötte, hangsúlyozom: népeinket, és nem a rezsimeket. Az együttmûködést nemcsak a totalitárius rezsimek direktívái írták elõ, hanem az élet is diktálta, és az gyakran éppen a diktátor akarata ellenére fejlõdött. Még az átalakulás idején, az utolsó évben sem volt képes a volt Szovjetunió és Oroszország egyetlen vezetõje sem arra, hogy odamenjen és fejet hajtson Nagy Imre sírja elõtt. Ezt én ma megtettem. Ma különleges lehetõségünk van arra, hogy a világ és az európai regionális együttmûködés tapasztalataival gazdagítsuk kapcsolatainkat, annál is inkább, mert ma Magyarország tagja az ENSZ Biztonsági Tanácsának. Szimbolikus jelentõségû, hogy a helsinki folyamat következõ legfelsõ szintû tanácskozása 1994-ben az Önök gyönyörû fõvárosában lesz. Ez ékes bizonyítéka annak, hogy a Magyar Köztársaság szerepe a nagyvilágban folyamatosan növekszik. Nem kis mértékben tõlünk függ, hogy a budapesti találkozó eredményes lesz-e! Országunk minden erejét és tekintélyét latba veti ennek érdekében. Oroszország rendkívüli mértékben érdekelt abban, hogy a szembenállás logikája, amely kontinensünk életét meghatározta, mindörökre a múlté legyen. Az én nemzedékem azt az Európát ismerte, amelyet szuperhatár, sõt fal, betonfal osztott két kibékíthetetlen rendszerre. Óriási tragédia lenne azonban az is, ha helyettük új etnikai, nemzetiségi vagy vallási repedések, törésvonalak alakulnának ki. Eljött az ideje annak, hogy egyenesen és õszintén kimondjuk: Európa biztonságát és stabilitását fenyegetõ fõ veszélyforrás ma az a régió, amelyet még nemrégen szocialista közösségnek neveztek. Ezt látjuk Jugoszláviában is. Ma mindannyiunk vállán fõ teherként nyugszik a felelõsség kontinensünk békéjéért és jólétéért. Azon leszünk, hogy soha ne feledjük: mi elsõsorban európaiak vagyunk, hatalmas kincs örökösei és õrzõi, és ennek megfelelõen cselekszünk is. A világ és Európa nagy politikai rendszerei ma intenzíven, egy irányba hatnak. A cél teljesen világos: maximálisan meg kell könnyíteni a posztproletáriánus Európa átmenetét egy normális, civilizált állapotba az egész kontinenst belevéve. Közös erõvel megóvhatjuk az újabb megrázkódtatásoktól és kataklizmáktól. Ehhez jószándék kell, valamennyi ország egyeztetett erõfeszítése szükséges, támogatni kell minden olyan tényezõt, amely elõsegíti a stabilitást. Ilyen szerepet játszhatnak az utóbbi idõben megalakult közép- és kelet-európai regionális szervezetek. Mindenekelõtt olyanok, mint a Visegrádi Hármak és a Közép-Európai Kezdeményezés. Remélem, hogy ezek nem válnak zárt csoportosulásokká, és az össz-európai haladás szellemében fejlõdnek tovább. Oroszország kész rendszeres párbeszédet folytatni ezekkel a szervezetekkel. A stabilitás növelésének, a népek és az országok közeledésének fontos tényezõjévé válhat a Duna menti együttmûködés, annál is inkább, minthogy kirajzolódnak a fekete-tengeri régióval való együttmûködés távlatai. Oroszország nyitottnak tekinti azt minden ország számára. Ugyanakkor az együttmûködés területe jelentõsen bõvíthetõ. Tisztelt Parlamenti Képviselõk! Nem kételkedem abban, hogy Magyarországon és más kelet-európai országokban is jól tájékozottak az Oroszországban végbemenõ folyamatokról. Önök a saját tapasztalatukból is tudják, milyen nehéz az átalakulás. Az út rögös és tövises. Az emberek tudata nehezen változik, mert a múlt árnyai szószerint gúzsba kötnek. Ugyanakkor meg vagyok gyõzõdve arról, hogy semmilyen visszalépés, semmilyen eltérés a reformok stratégiai irányvonalától Oroszországban nem következik be. Elég erõnk van ahhoz, hogy ellenálljunk azoknak, akik vissza akarják forgatni a történelem kerekét. Minden ilyen kísérlet hiábavaló. A kommunista múlttal örökre leszámoltunk, nemcsak Oroszországban, hanem Magyarországon is, és meg vagyok gyõzõdve, hogy egész Európában. Oroszország mindenképpen demokratikus, civilizált államot épít fel, korszerû piacgazdasággal, ahol minden polgár tulajdonossá válhat, szabadon dönthet saját sorsáról, ahol a legfontosabb kritérium az emberi jogok tiszteletben tartása a nemzetközi normáknak megfelelõen. Végsõ célunk nemcsak az orosz emberek, hanem az Önök országának minden polgára, valamint Kelet- Európa és az egész világ minden lakosa érdekeinek is megfelel. Haladjunk együtt ezen a nehéz, de nemes úton! Felszólalásomat a múlt század legnagyobb magyar politikusa és reformere, gróf Széchenyi István szavaival szeretném befejezni. Az õ szellemi öröksége különösen aktuális ma, amikor országaink olyan gyökeres reformokat hajtanak végre, amelyekkel a korszerû civilizáció szintjére emelkednek. Széchenyi azt mondta: "Sokan azt gondolják - Magyarország volt, én szeretném hinni, hogy lesz!" Én, mint Oroszország elnöke, mindig hittem és ma is hiszem ezt. Magyarország lesz, mint ahogy lesz becsületes partneri kapcsolat országaink között, lesz kölcsönös bizalom, szimpátia és egymás iránti lankadatlan érdeklõdés! Köszönöm a figyelmüket!
(Forrás: www.parlament.hu)